A bajnok elleni bravúrral miénk a negyedik hely
2023. március 25.
Bravúrgyőzelemmel zártuk az alapszakaszt, extázisban játszott negyedik negyedünknek köszönhetően 66-61-re legyőztük a Sopron Basket csapatát. Mindez azt jelenti, hogy kedden Pécsett kezdjük a két győzelemig tartó párharcot a négybe kerülésért az Atomerőmű KSC Szekszárd ellen!
Két játékosa, Jelena Brooks és Epoupa nélkül érkezett Pécsre a Sopron az alapszakasz utolsó mérkőzésére, egy számukra tétnélküli találkozóra, hiszen az alapszakasz elsőségük már zsebükben volt. Másfél percig kellett várni a mérkőzés első találatára, a soproni Kunek vágott be egy triplát a sarokból, majd Ivana Katanic büntetői után Yvonne Turner volt eredményes ugyanúgy távolról, mint Kunek (2-6). Kiss Virág válla sérült meg, helyére Bea Sanchez állt be, aki azonnal gyarapította is pontjaink számát. A negyed derekán 7-10 állt az eredményjelzőn, jól tartottuk magunkat, nem tudott egyelőre nagyobb előnyt kialakítani a magyar bajnok. Állandóan forgatta csapatát Jovan Gorec, a kispadról beálló Akadémiás nevelésű Adenike Olawuyi is megszerezte első pontjait, szépen visszatett egy támadólepattanót, majd ismét ő talált be (11-13). A nyolcadik percben Sierra Calhoun remekbe szabott hármasával átvettük a vezetést. Kiválóan védekeztünk, a Sopron kicsit megállt a pontgyártásban, Adenike Olawuyi pedig egy sarokból eleresztett extra hárompontossal tovább növelte előnyünket négy pontra, amit Magbegor negyed végi közelije megfelezett (17-15).
Calhoun és Fegyverneky kosárváltása után Erdélyiová egyenlített büntetőivel (19-19), majd egy időre befagyott az eredmény. Jazmon Gwathmey büntetőivel mozdult a pontgyártás, majd Varga Alíz lépett elő a lila mezes vendégeknél, előbb egy szép közelivel egyenlített, majd 2+1-ével 24-21-re vezetett a Sopron. Több hiba csúszott a játékunkba ebben az időszakban, de ezzel együtt is igyekeztünk magunkat tartani (17. perc 23-26). Büntetőkkel növelte előnyét Gáspár Dávid együttese a folyatásban, hét pontos előnyre tettek szert a vendégek (23-30). Rengeteget rontottunk támadásban, ebben a periódusban mindössze kilenc pontra futotta a húsz sopronival szemben, így a nagyszünetben 26-35-ös állásnál vonulhattak rövid pihenőre a csapatok.
Jazmon Gwathmey labdája szédült be a gyűrűbe, majd Kunek triplájával lett közte tíz gyorsan (28-38). Tovább tudta növelni előnyét a Sopron, ám most Sierra Calhoun találta meg „góllövő formáját”, két hármast is bezúdított, Gáspár Dávid pedig időt kért (23. perc 34-40). Egy darabig tartottuk a lépést ellenfelünkkel, Szücs Réka is betalált a 6,75-ön túlról (37-42), majd megint ellépett a Sopron (37-46). Beestek a vendégek hárompontosai, Czukor és Kunek is eredményes tudott lenni (43-54), de Ivana Katanic pontjaival valamennyire visszakapaszkodtunk. Magbegor büntetői után öt másodperc maradt a játékrészből, Ivana Katanic passzolt a sarokban lévő Simon Zsófihoz, aki dudaszóra be is vágta a két pontot érő labdát (49-56), ezzel abszolút nyílttá téve a mérkőzést az utolsó negyedre!
Kiss Virág kiesése miatt sok lehetőséghez jutó, remekül és nagyon hasznosan játszó Adenike Olawuyi duplája vezette fel a záró játékrészt, majd kimaradt helyzeteket láttunk mindkét oldalon. A 33. percben Sierra Calhoun egy büntetővel tovább faragott a különbségen (52-56), az idő fogyott, a Sopron pedig több mint négy percig nem tudott betalálni a gyűrűbe. Varga Alíz törte meg a jeget odaát, de Sierra Calhun gyors válaszával és Jazmon Gwathmey büntetőjével még közelebb tudtuk küzdeni magunkat (56-58). Kimaradt a soproniak dobása, majd nemsokára felrobbant a csarnok: Sierra Calhoun dudaszóra dobott hármasával 59-58-ra vezettünk négy perccel a vége előtt! Izgalmas végjátékra volt kilátás, Magbegor büntetője, majd Ivana Katanic duplája után kettő volt ide (61-59). Két percen belül voltunk, nem változott az állás, Turner hibázott odaát, majd nálunk járt le a támadóidő dobás nélkül. Sierra Calhoun huszadik pontját is megszerezte: 39,9 másodperccel a vége előtt a sarokból küldött rá egy hármast, ami bezúgott a gyűrűbe (64-59). Utolsó idejét is kikérte Gáspár Dávid, ami után Varga Alíz faragott egy duplával csapata hátrányán, de egy-egy jó büntetővel beállítottuk a 66-61-es végeredményt, amivel legyőztük a Sopron Basket csapatát! Együttesünk egészen kiváló alapszakaszt produkált, és saját jogán megszerezte a negyedik helyet.
NKA Universitas PEAC – Sopron Basket 66-61 (17-15, 9-20, 23-21, 17-5)
Pécs, 600 néző. V.: Cziffra Csaba, Fodor Attila, Nyilas István
NKA Universitas PEAC: Katanic 12/3, Laczkó -, Calhoun 20/15, Gwathmey 12, Kiss -. Csere: Simon 2, Sanchez 2, Wentzel 2, Olawuyi 13/3, Rátkai -, Kaszás-Pap -, Szücs 3/3. Edző: Jovan Gorec, Iványi Dalma, Kmezic Daliborka
Sopron Basket: Böröndy 2, Turner 5/3, Kunek 11/9, Sitku -, Magbegor 16. Csere: Fegyverneky 2, Czukor 3/3, Erdélyiová 7/3, Varga 15. Edző: Gáspár Dávid, Laczka Miklós
Jovan Gorec: – Olyan ellenfelünk volt, amelyik nem csak magyar, de európai szinten is kiváló. Csapatként tudtuk őket megverni, igyekeztünk a kupaelődöntő hangulatát átmenteni. Örülök, hogy saját kezünkbe tudtuk venni a döntést, függetlenül a szekszárdi másik meccs végeredményétől. De ne feledjük, a nagypályás játék csak most kezdődik el!
Sierra Calhoun: Egy nagyon jó edző vezette nagyon jó csapatot sikerült legyőznünk. Rettenetesen fontos volt ez a győzelem, amivel jól zártuk az alapszakaszt, és megvan a momentum a rájátszásra.
Gáspár Dávid: – Bosszantó, hogy milyen fordulatok voltak a játékunkban. Minden játékosnak el kell gondolkodnia azon, milyen odafigyelést kíván tőlök a szakma. Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, mi a szerepe a csapatban. A PEAC nagyon szépen megdolgozott ezért a győzelemért.
Fegyverneky Zsófia: Az első félidőben a megbeszéltek szerint játszottunk, a második félidőben azonban történt valami a csapattal, és hiába szerettünk volna nagyon győzni, olyan hibákat vétettünk mind védekezésben, mind támadásban, hogy az ellenfél fölénk tudott kerekedni.
« vissza