Facebook Instagram YouTube
Menü

A bajnoknál vizitálunk vasárnap

2022. december 10.
A bajnoknál vizitálunk vasárnap Vasárnap este 18 órakor a bajnokság éllovasának otthonában, Sopronban lépünk pályára bajnoki mérkőzésen.
Az alapszakasz első körének utolsó, 11. fordulójához érkeztünk. A Sopron Basket csapatát kivéve minden ellenfelünkkel játszottunk már, a tíz mérkőzésből nyolcat megnyertünk és mindössze két idegenbeli bajnokit veszítettünk el, ezzel a mérleggel a negyedik helyen állunk a hazai pontvadászatban. Nincs már veretlen csapat sem, a Sopron Basket Szekszárdon veszített (70-68-ra). Ezzel együtt is magasan kiemelkedik a Sopron a hazai csapatok közül, mind a játékosállományát, mind az eredményességet tekintve. Az Euroliga győztes soproni csapat védőjátéka egészen páratlan, a bajnokságban átlagosan mindössze 55,9 pontot kap Gáspár Dávid együttese. Az előző fordulóban az addig veretlen SERCO Uni Győrt úgy verték meg Sopronban Fegyverneky Zsófiék húsz ponttal, hogy mindössze 45 pontot engedélyeztek a győrieknek. A 65-45-re megnyert találkozót gyakorlatilag az első negyedben eldöntötte a maga javára a Sopron, ezért lesz fontos vasárnap számunkra is az, hogy már az elejétől kezdve komoly koncentrációval lépjünk pályára. Csapatunk másodedzője, Iványi Dalma szerint sokat számíthat majd a mentális állapot is: - Nem lesz könnyű a helyzetünk vasárnap a Sopron ellen, hiszen előtte Izraelben játszottunk és egy igazán fárasztó túra áll mögöttünk. A Sopron Basket egy nagyon jó csapat, nem mi vagyunk ennek a mérkőzésnek az esélyesei, ezért bátran és felszabadultabban játszhatunk. Az nagyon fontos, hogy negyven percen keresztül kell majd koncentrálni ellenük, hiszen ellenfelünk Európa egyik legjobb csapata, abban a pillanatban amikor hibázunk, vagy lankad a figyelmünk, ők ezt kegyetlenül kihasználják. Ha sikerül fizikálisan felvenni velük a versenyt és hosszú támadásokat kialakítanunk és ha ugyanazzal az agresszivitással játszunk, mint ők, akkor azt gondolom, egy jó mérkőzést tudunk velük játszani.
   
Csütörtökön mindkét csapat a nemzetközi porondon igyekezett teljesíteni, a több sérüléssel is bajlódó csapatunk alulmaradt az izraeli Ramla otthonában, a Sopron Basket pedig hazai pályán veszített a Perfumerias Avenida ellen. A zöld-sárgák minden bizonnyal igyekeznek majd feledtetni a szerdai játékot, a kisiklást vasárnap a soproni közönség előtt. Az is tény, hogy legjobb, legponterősebb játékosától megvált a soproni klub, Brittney Sykes a válogatott szünet után már nem is tért vissza, a legmagasabb szinteken pedig nagyon nehéz pótolni az amerikai játékos által produkált mutatókat, még úgy is, hogy visszatért Sopronba Yvonne Turner. A heti két meccses ritmus egyik csapat számára sem újdonság, a mieink számára azonban ott van az utazás nehézsége, hiszen Izraelből egy 15 órás utazást követően, szombaton hajnali három óra után ért vissza csapatunk Pécsre. Szombaton délután egy edzés szerepelt Kiss Virágék programjában, vasárnap pedig reggeli után ismét buszra szállunk. - Ha mentálisan jól fel tudnak készülni játékosaink és túl tudnak lépni a fáradtságon, akkor nem szabad, hogy problémát okozzon ez a meccsterhelés, hiszen szezon eleje óta ebben a ritmusban dolgozunk. A Sopronnak is nehéz meccse volt a héten, ezen a szinten a játékosok már hozzá vannak szokva a heti két mérkőzés okozta terheléshez. Itt most inkább fejben kell élesnek lennünk és el kell hinnünk, hogy versenyben tudunk lenni a Sopronnal, bátran, felszabadultan és ugyanolyan agresszívan, nagy lendülettel és önbizalommal kell játszanunk, mint tettük azt a Szekszárd ellen – fejtette ki gondolatait Iványi Dalma a sűrű program kapcsán.

Ami a számokat, a két csapat közös sporttörténelmét illeti: harminc meccset vívott egymás ellen a Sopron és a PEAC mindent egybevetve (Magyar Kupa, bajnokság, és a korábbi Közép-Európai Liga találkozói), amelyből 23 esetben nyert a Sopron 7 esetben a Pécs. A nyugati határszélen a csapatunknak utoljára a 2015/2016-os évadban termett babér, amikor 78-76-ra nyertünk, ezt azóta több ötven pont körüli győzelemmel „torolta meg” a Sopron.
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Pécsi Tudomány EgyetemRátgéber AkadémiaBGATIPPMIXAutocity PécsNovroMKOSZ
Hunbasket Hunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

Kosárlabda Akadémia Sport Kft.

Székhely: 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Kosárlabda Akadémia Sport Kft., minden jog fenntartva!