A franciák jutottak tovább
2023. február 01.
Nem volt esélyünk a Villeneuve elleni visszavágón a szoros meccsre, így a francia élcsapat kettős győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé az Európa Kupában. Ettől a meccstől eltekintve a 10-ből 7 győzelmet hozó nemzetközi kupaszereplésünk miatt egyáltalán nem kell szégyenkezni.
Kiváló hangulat és telt ház fogadta az Európa Kupa nyolcaddöntőjében Pécsett is nyolc pontos győzelmet arató Villeneuve és csapatunk összecsapását. Az észak-francia városkában velünk egyidőben bajnoki első osztályú futballmeccs zajlott, mégis minden hely elkelt a kosárcsarnokban, és ritkán tapasztalható atmoszférában kezdődött a mérkőzés. Az elején pontatlanul támadott mindkét gárda, és mivel a harmadik perc elején a piros-fehérek találtak be először, ők higgadtak le előbb, így tíz ponttal elléptek. Két trojkával is betaláltunk az első tíz percben, amelynek során teljesen kiszorítottak minket a palánk alól, így a ketteseket nem is tudtuk bedobni, még ha helyzetbe is kerültünk. Támadásban sokat rontott a Villeneuve is, így 13-7-es első negyeddel ültünk le a kisszünetre. Hamar tíz fölé tornázta a különbséget a francia csapat, majd Szücs Réka révén megszereztük az első duplánkat is a meccsen (24-12). A kapott pontok számával annyira nem lehettünk elégedetlenek 20 perc után, a dobottjainkéval már annál inkább, 32-19 állt a nagyszünetben az eredményjelzőn. A festékben erősebb, és minden párharcban magasabb és súlyosabb játékosokból álló franciák malmára hajtotta a vizet a sok eladott labdánk is.
A harmadik negyedben döntötte el végleg a meccs sorsát a Villeneuve, amikor a türelmetlenül és pontatlanul befejezett támadásaink nyomán indításokból egyre-másra dobták a könnyű gólokat. Simon Zsófi jóvoltából igyekeztünk kicsit tartani magunkat a hatalmas elánnal robogó házigazdákkal szemben, rutinos hátvédünk trojkájával záruló negyed végén 65-30-ra állt a csata. Bea Sanchez is próbálta megtenni a tőle telhetőt, mint ahogy tulajdonképpen mindenki, de a mai estén túlságosan nagy volt a különbség egyénileg is a küzdő felek között. A záró játékrész során minden kiutazó játékosának lehetőséget adott Jovan Gorec vezetőedző, így Laczkó Sári és Kaszás-Pap Regina is közel 3 percet kapott edzőjétől. A záró negyed első percei voltak azok, amikor fel tudtuk venni a lépést a francia listavezetővel, ezt a periódust 9-4-re nyertük, de összességében nagyon távol voltunk ellenfelünktől. A végén sikerült faragni hátrányunkból, így kerek 30 ponttal, 74-44-re győzött a Villeneuve, amely kettős sikerrel jutott az EK legjobb 8 csapata közé. Az NKA UNIVERSITAS PEAC a mai meccs ellenére története legjobb EK szezonját futotta, tíz meccséből hetet megnyert, és a legjobb 16 között zárta a küzdelmet. A folytatás már csak a magyar porondon történik, kiegészülve egy új légióssal.
Villeneuve d’Ascq LM – NKA Universitas PEAC 74-44 (13-7, 19-12, 33-11, 9-14)
Villeneuve d’Ascq LM, 2061 néző. V.: Sonja Teixeira (POR), Nikola Bejat (NOR), Goran Grbic (SLO)
Villeneuve d’Ascq LM: Heriaud 2, Smalls 7, Burke 16/3, Salaun 10/3, Diaby 8. Csere: Ben Abelkader 10/3, Djekoundade 5/3, Hirsch 13/3, Diallo -, Abraham 3/3, Cisse -, Pavrette -. Edző: Rachid Meziane
NKA Universitas PEAC: Katanic 7/3, Wentzel 4, Calhoun 5/3, Simon 12/6, Kiss 5. Csere: Szücs 2, Sanchez 9/6, Laczkó -, Kaszás-Pap -. Edző: Jovan Gorec, Iványi Dalma, Kmezic Daliborka
Jovan Gorec: Természetesen nem könnyű mit mondani, amikor nagy különbséggel kapunk ki egy meccsen, de nem mondhatom, hogy nem küzdöttünk ma este. Összeségében jó Európa Kupa szezonunk volt, néhány nagyon szép győzelemmel, de ma este a jobb csapat győzött. Ilyen atmoszférában nagyon ritkán játszottunk, ma ebben az összetételben nem tudtuk felvenni ellenfelünkkel a versenyt.
« vissza