Facebook Instagram YouTube
Menü

NKA Universitas PEAC
NKA Universitas PEAC
TFSE-MTK
TFSE-MTK

A szív meccse volt

2022. december 17.
A szív meccse volt Egészen elképesztő mélységből álltunk talpra a második félidőben, tizennyolc pontos hátrányt (28-46) tüntettünk el és a magunk javára fordítottuk a meccset, és végül 70-61-re győztünk a TFSE-MTK ellen.
Gyászszünet előzte meg a feldobást, a 64 esztendős korában elhunyt Farkas Jánosra emlékeztünk, aki a magyar kosárlabda megbecsült tagja volt, játékvezetőként és ellenőrként segítette a sportágat.
Tizenkét játékost tudott nevezni csapatunk, valahogy talpra állították egészségügyi munkatársaink a betegeket, ám Kaszás-Pap Regina és Kötő Luca ezúttal is csak otthonról figyelhették a mérkőzést. Nagyon rosszul kezdtük a találkozót, négy perc elteltével 0-10 állt az eredményjelzőn dobásaink rendre célt tévesztettek, de eladott labda is akadt jócskán a „repertoárunkban”. Az ötödik percben jártunk, amikor Kiss Virág először betalált, 2-10-re módosítva ezzel az állást. Jól dobtak a vendégek, az első negyedben négy hármast is bevágtak nyolc perc alatt, nálunk mindössze Kiss Virág három közeli találatát jegyezhettük fel (6-19). A folytatásban is meglehetősen enervált játékot láthattunk a pécsi oldalon, ennek köszönhetően a Manis-Marshall-Dúl trió vezette TFSE-MTK 23-12-re, simán nyerte az első játékrészt.
   
Picit jobban alakult a második felvonás eleje, Ivana Katanic kétszer, Wentzel Nóri pedig egyszer villant, miközben a kék mezeseknél Hegedűs Janka köszönt be egy szép horoggal (18-25). Magyar Bianka időkérését követően Ty Marshall volt kétszer egymás után eredményes, sőt dudaszóra a 6,75-önt túlról is bevágott egy labdát, a tizennégy pontos fővárosi vezetésnél Jovan Gorecen volt a sor az időkérést illetően (18-32). Másfél perccel a félidő vége előtt a tavalyi idényben csapatunkat erősítő Ty Marshall a tizenötödik pontját szerezte a tizenkettedik eladott labdánkból, majd ezt követően még kétszer volt eredményes a nagy energiákkal kosárlabdázó amerikai, 23-40-nél vonulhattak öltözőbe a csapatok. Ekkor beláthatatlanul nehéz feladatnak tűnt, hogy a hátralévő két negyedben valahogy eltüntessük a tizenhét pontos hátrányunkat, és talpra álljunk.
   
Nyitányként a második félidőben Sierra Calhoun révén megszereztünk első triplánkat, de a túloldalon sem maradt el a válasz, ki más, mint Ty Marshall vágott be egy hármast. Nehezen faragtuk le a hátrányunkat, Sierra Calhoun pontjaival zárkóztunk, négy perc telt el a játékrészből, az eredmény pedig 47-35 volt a TFSE-MTK javára. Kiss Virág ellen fújtak egy videózást követően sportszerűtlen hibát a játékvezetők, Németh Alma mindkét büntetőt értékesítette. Zsinórban öt pontot jegyzett Magyar Bianka együttese, mert Dúl Panka a sarokból bevágta csapata nyolcadik hárompontosát (35-52). Küzdöttünk, harcoltunk minden labdáért, visszahoztuk magunkat tíz pontra (42-52). Nagyon elkaptuk ekkor a fonalat, összeállt a védekezésünk is, noha többször is hagytuk támadó lepattanókat szedni ellenfelünket. Felrobbant a csarnok, amikor a születésnapját ünneplő Simon Zsófi triplájával három pontnyira közelítettünk Marshall-ékhoz (49-52).
   
A záró játékrész 51-54-ről indult, kemény munkával megteremtettük annak lehetőségét, hogy a magunk javára fordítsuk és megnyerjük a mérkőzést. Cierra Burdick Kiss Virág passzát tette fel szépen a palánk alól, majd nem sokkal később - először a mérkőzés folyamán - átvettük a vezetést, Sierra Calhoun palánk alóli találatával (55-54). Egyre többet hibázott Magyar Bianka együttese, a mieink pedig hihetetlen energiákat varázsoltak elő valahonnan, a mutatott játék teljesen ellentétes volt az első félidőbelivel. A TFSE-MTK időkéréssel igyekezett változást elérni 59-54-nél, több mint hét perc volt vissza még ekkor, de nem járt sok sikerrel. Öt percen belül voltunk, amikor még mindig dobott pont nélkül állt az utolsó negyedben Magyar Bianka csapata (36. perc 61-54). Németh Alma büntetőivel mozdult el 54 pontról a fővárosi gárda, majd érdekes játékvezetői ítéletet követően, pécsi büntetők helyett támadhatott a TFSE-MTK, az akció pedig Theodoreán triplájával zárult (63-59). Jovan Gorec időkérését követően sokadik támadólepattanót gyötörte be a gyűrűbe Kiss Virág, majd egy perccel a vége előtt Dúl Panka pontozódott ki 65-59-nél. Az i-re a pontot Simon Zsófi triplája tette fel, 68-61-nél bizony megnyertük ezt a mérkőzést! A végeredményt Kiss Virág két büntetője állította be, 70-61-re legyőztük a TFSE-MTK-t!   
   
NKA Universitas PEAC – TFSE-MTK 70-61 (12-23, 11-17, 28-14, 19-7)
Pécs, 300 néző. V.: Fodor Attila, Varga-Záray Katalin, Szilágyi Bálint
   
NKA Universitas PEAC: Laczkó -, Calhoun 20/6, Wentzel 4, Burdick 10, Kiss 15. Csere: Selcova 2, Katanic 8, Simon 9/6, Szücs -, Sanchez 2. Edző: Jovan Gorec, Iványi Dalma, Kmezic Daliborka
TFSE-MTK: Dúl T. -, Marshall 25/6, Dúl P. 10/9, Theodoreán 3/3, Manis 13/6. Csere: Németh 8, Hegedűs 2, Pusztai -. Edző: Magyar Bianka, Hegedűs Péter

Jovan Gorec: Háromnaponta beszélgetünk itt arról, hogy kemény mérkőzéseink vannak. Gondok voltak az energiaszintünkkel az első félidőben, de megbeszéltük a félidőben, és a játékosok egész más hozzáállással léptek újra parkettre a harmadik negyedben. Sokkal nagyobb erőbedobással küzdöttek, és meg is nyertük a mérkőzést. Többen betegségből lábadoznak, mégis játszottak, ez is mutatja, milyen a csapatszellem.
Simon Zsófia: Nagyon örülök neki, hogy a születésnapomon tudtunk nyerni. Örülök a második félidőnek is, és annak, hogy az öltözőből úgy jöttünk ki, hogy mindenki összeszedte magát és csapatként tudtunk működni, illetve hogy végre rájöttünk, hogy védekezésből kell táplálkoznunk, mert nem a támadójátékunkkal fogjuk megnyerni a meccset.
   
Magyar Bianka: Csalódott vagyok a mai mérkőzés miatt, hiszen úgy készültünk egész héten, hogy szeretnénk meglepetést okozni. Az első félidőben tökéletesen követtük az előre eltervezett stratégiát, de a második félidőre ez teljesen megborult. Elsősorban a támadásainkkal volt probléma, és védekezésben is elbizonytalanodtunk.
Tyaunna Marshall: Nagy elismerésem az ellenfélnek! Tudtam, hogy kemény mérkőzés lesz, ismerős volt a közeg, hiszen tavaly itt játszottam. Az első félidőnk nagyon jól sikerült, de a másodikban nem játszottunk a legjobban. Tanulni kell a hibáinkból, és a következő meccsen javítani.


NKA Universitas PEAC - TFSE-MTK
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Pécsi Tudomány EgyetemRátgéber AkadémiaBGATIPPMIXAutocity PécsNovroMKOSZ
Hunbasket Hunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

Kosárlabda Akadémia Sport Kft.

Székhely: 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Kosárlabda Akadémia Sport Kft., minden jog fenntartva!