A külföldi turné utolsó állomása
2013. november 23.
Az Európa Kupa siker után Somorjában folytatódik a Közép-európai Liga a Pécs számára 18 órától.
A francia túra utána a lányok gyakorlatilag csak ruhacserére utaztak haza, egy regeneráló edzés és a taktikai megbeszélést követően újra buszra szálltak. Az első körnek vége a MEL-ben, a PEAC pedig eddigi remek szereplésével a második helyen áll a magyar csapatok közül hat győzelemmel és öt vereséggel, melyből mindössze egyet szenvedett el magyar csapat, a Sopron ellen. Aktuális ellenfelünk pécsi vendégszereplésével indult a szezon, az akkor formálódó csapatok közül a PEAC-PÉCS tartott előrébb a csapatépítésben, és 89-68-ra megverte szlovák ellenfelét, mely jelenleg a nyolcadik a közös tabellán három győzelemmel és hét vereséggel. Erejüket viszont mutatja, hogy győzni tudtak Miskolcon, valamint 90-62-re megverték a Sopront is Somorján. Legeredményesebb játékosaik a magyarul is kiválóan beszélő Timea Sujová 14 pontos átlaggal, Vynchalova 13,4 ponttal valamint Maja Skoric 11,5 ponttal.
Zseljko Djokics csapatával győzni indul, ám mivel novemberben a prioritást a PEAC számára elsősorban az Európa Kupa jelenti, a somorjai meccs egyben felkészülés is a Nantes ellen. „A Somorja nagyon hasonló szerkezetű csapat, mint a Nantes Rezé. Van egy gyors, ponterős irányítójuk Sujová személyében, akárcsak a franciáknál Aubert, valamint magas poszton centikben és kilókban is előnyük van Amy Jaeschke-vel és Vynchalovával. Ezért a mérkőzés nagyon fontos lesz, hiszen különböző taktikai elemeket gyakorolhatunk. Szeretnénk átmenteni a nagyon jó formánkat erre a mérkőzésre is, és fenntartani azt 2013 végéig. A lányok már nagyon várják a külföldi turnénk végét, hogy csütörtökön végre újra hazai pályán játszhassunk, hiszen a francia bravúrgyőzelemtől mindenki nagyon boldog, és ezt az örömöt a csapat saját szurkolóival is szeretné megosztani.”
« vissza