A küzdeni tudás dönthet
2012. december 15.
Az idei utolsó hazai bajnokijához érkezett a PEAC-PÉCS, a hatodik helyen álló Bácsbasket Kft-t fogadja a Lauberben.
Az eddig is sok meglepetést hozó bajnokság 14. fordulójában több pályán is borult a papírforma, a Vasas egy ponttal nyert a ZTE ellen, így megszerezte első győzelmét, a BSE pedig a Bácsbasket után újabb skalpot gyűjtött, legyőzte a Szekszárdot. A szezon eleji fiaskó és csapatunk nagyszerű komlói győzelme óta persze rengeteg idő telt el, sok dolog változott aktuális ellenfelünknél.
Farkas Sándort a kispadon Roberto Hernandez váltotta, a Törökországból hazatérő Iványi Dalma pedig megkapta játékengedélyét, ezzel nagyot erősödött a 3-4 tapasztalt, Euroliga-szintű játékost foglalkoztató Bácsbasket Kft. Ez pedig a csapat eredményein is megmutatkozik, az előző forduló legnagyobb meglepetését okozva Komlón Iványi vezérletével nyerni tudtak a regnáló bajnok Győr ellen. Ezzel nyitottá tették a kérdést, melyik csapatok kerülhetnek az alapszakasz legjobb négy együttese közé. A PEAC-PÉCS számára ezért is bír kiemelkedő fontossággal a találkozó, hiszen csapatunk jelenleg az előkelő harmadik helyet foglalja el a tabellán nyolc győzelemmel és öt vereséggel, míg a Bácsbasket hatszor hagyta el eddig vesztesen a parkettet, győzelmünkkel nagy lépést tennénk pozíciónk megerősítésében.
A jó erőkből álló Bácsbasket legeredményesebb játékosa Kateryna Dorogobuzova, ő 16,3 pontos átlaggal rendelkezik, centerük, Aija Brumermane 10,6 pontot szór átlagosan, és 7,6 lepattanót szed le. Iványi Dalma eddig három mérkőzésen szerepelt a Bácsbasket színeiben, 10 pontos átlaga mellett 3,3 gólpasszt is kiosztott, vezére új csapatának. A PEAC dolgát tovább nehezíti, hogy Hutlassa Fanni bal térdére megsérült a Sloboda elleni találkozón, kiváló kezű játékosunkra valószínűleg hosszabb távon nem számíthat Zseljko Djokics. Emellett fiatal irányítónk, Czirják Noémi játéka is kérdéses, a hosszabbításban megnyert boszniai mérkőzés másik áldozata ő, bokasérülést szenvedett.
Vezetőedzőnk elmondta, hogy ez lesz csapatunk 26. találkozója a szezonban, míg tavaly a Pécs 2010 összesen játszott 28 mérkőzést egész év alatt. A sérülések a felfokozott terhelés hozadékai, így elmondható, hogy ismét aktuális a nyár végén feltett kérdés, mely szerint kiszámíthatatlan, harakirit követ-e el csapatunk az Adria Ligával, vagy ajándéknak kell tekinteni a nemzetközi szereplést. „Nagyon nehéz ilyen terhelés mellett mindig 100%-ot nyújtani, de találnunk kell extra motivációkat, hogy le tudjuk győzni a Bácsbasketet. A vendégeket tartom a mérkőzés esélyesének, mivel ők frissek, készülhettek ránk egész héten, de a fáradtságot ilyenkor el kell felejteni, az a csapat fog nyerni vasárnap, amelyik jobban fog küzdeni” – mondta el Zseljko Djokics. A lányokra tehát nagyon kemény mérkőzés vár, ahol számítanak szurkolóik buzdítására.
Fontos információ az éves bérletet vásárló szurkolók számára, hogy a vasárnapi mérkőzésen módjuk lesz átvenni a bérlethez járó ajándékot, a fekete színű exkluzív PEAC-PÉCS pólót!
Továbbá fehér színű PEAC-PÉCS pólót vásárolhat bárki 1500 Ft-os áron a készlet erejéig. Az árusítást várhatóan már a vasárnapi mérkőzés előtt megkezdjük, a jegyárusító helyen az előtérben. Kérjük, hogy aki pólót szeretne vásárolni időben érkezzen, mivel a pólóárusítást felfüggesztjük ha a sor nagyon feltorlódik.
« vissza