Azt már eddig is tudtuk róla, hogy roppant fiatal, hiszen mindössze 21 esztendős, de hogy miképp került kapcsolatba a kosárlabdával, arról beszéljen röviden ő maga:
- Már egészen kisgyermek korom óta a labda játszotta a főszerepet az életemben, nem babáztam, mint a többi kislány, hanem amikor csak tehettem mentem az utcára és kosaraztunk. Otthon, Belgrádban édesapám vitt el először kosárlabda pályára, de még jóval kisebb voltam akkor annál a korosztálynál, akik először kezdik elsajátítatni ennek a játéknak az elemeit. Alig vártuk már, hogy elérjem a megfelelő kort és én is beiratkozhassak a kosársuliba. Először a Radnicki vegyes, fiú-lány csapatánál voltam, majd átkerültem a Radivoj Korac-hoz, ahol nyolc évet töltöttem el.
Nyilván nem volt könnyű elszakadni attól a klubtól, ahol ennyi időt lehúzott, még akkor sem, ha egészen kis gyerekként öltötte először magára a Radivoj Korac mezét.
– Azt lehetett érezni, hogy a szerb bajnokság nem tartozik pillanatnyilag a legerősebb ligák közé. Én régebb óta tagja vagyok a válogatott bővebb keretének és az ottani társaimmal beszélgettünk arról, hogy milyen is lenne Pécsett folytatni a pályafutásomat. Nevena Jovanovic és Sanja Orozovic is azt erősítette bennem, hogy ez a város és ez a klub nagyon jó hely lesz a karrierem további építése szempontjából. Itt fejlődhetek, játéklehetőséghez jutok, amellyel ha jól tudok élni, később nevesebb klubhoz is eligazolhatok. Édesapámnak és a családomnak is fontos volt mindez, emiatt választottam több lehetőség közül a PEAC-PÉCS ajánlatát. Fontos számomra a jó hangulat, a jó körülmények és az inspiráló játéklehetőség.
Hogy milyen érzésekkel figyelte az Olimpiát, amelyen bronzérmet szerzett Szerbia? Sanja Mandic végigdolgozta velük a nyarat és csak az utolsó pillanatban maradt ki a Rióba utazó keretből.
– Természetesen nagyon jó szívvel emlékszem vissza erre az időszakra és végig szorítottam a lányoknak. Az Olimpia előtt ugyanaz történt velem, mint ami a tavalyi Európa Bajnokságot megelőzően, vagyis az utolsó etapban estem ki a keretszűkítés során, de nincs bennem semmi rossz érzés. Tudom, hogy el fog jönni az én időm is. Örülök, mert remek játékosok társaságában tudtam dolgozni, sokat tanultam tőlük és büszke vagyok a bronzérmünkre. Úgy érzem, a csapat része voltam, úgyhogy a siker egy kis szelete az enyém is – fejtegette a 178 cm magas irányító, aki a PEAC-PÉCS 10-es számú mezét fogja viselni. Sanjat édesapja kísérte el Belgrádból Pécsre, és töltötte vele az első tíz napot, hogy utána Raksányi Kriszta és edzője, Boris Maljkovic vegye pártfogásába az otthontól való elszakadás nehézségeinek leküzdésében.
Pécsett jól érzi magát, szépnek látja városunkat, és tudja, hogy ez az érzés csak jobb és jobb lesz, minél több időt tölt el a Mecsekalján. A szurkolókkal kapcsolatosan érdekesen gondolkodik:
- Minél többen jönnek, annál jobban inspirálnak majd bennünket arra, hogy többet adjunk, jobban harcoljunk, küzdjünk a pályán. Fontos, hogy jó játékkal, nagy odaadással tudjuk megtisztelni őket, megköszönve, hogy kijönnek a sportcsarnokba a mérkőzéseinkre.
Ismerjük meg egy kicsit jobban Sanja Mandicot a PEAC-PÉCS új irányítóját!
