Az ötödik helyet kell elérnünk
2023. április 04.
Szerdán 18 órai kezdettel a Vasas Akadémia ellen folytatjuk a rájátszást pécsi kezdéssel, az 5-8. helyért, a pasarétiekkel a párharc két győzelemig tart, melyre a belépés ingyenes.
Miután a Szekszárd otthonában is győzni tudott ellenünk, ezzel eldőlt, hogy idén nem jutunk a négy közé, így az 5-8. helyekért csatázhat Jovan Gorec együttese a folytatásban. A vesztes párharcot követően sok idő nincs a kesergésre, nagyon fontos a hátralévő időszak is, azaz az ötödik hely megszerzése, melynek során a Vasas Akadémia az első ellenfél. Idén az egymás ellen vívott mérkőzéseken mindkét alkalommal győztesen hagytuk el a parkettet, október közepén Pasaréten 74-62-re nyertünk, január közepén pedig kerek húsz ponttal, 76-56 arányban bizonyultunk jobbnak a piros-kékeknél. Tény, hogy ez utóbbin hiányzott a piros-kékek két legjobbja, Papp Klaudia és Katrina Pardee, kettejük együttes pontátlaga összesen 23,9.
A most következő párharc azonban egy új fejezet: amelyik csapat kétszer legyőzi ellenfelét, az ötödik helyért játszhat a következő körben. Az első mérkőzés fontosságát hangoztatja csapatunk másodedzője, Iványi Dalma is: - Nagyon fontos lesz a szerdai mérkőzés kapcsán, hogy megtaláljuk a motivációt és a kellő agresszivitást magunkban egyénileg és csapatszinten is ahhoz, hogy ezt meg tudjuk nyerni – hangsúlyozta a népszerű pécsi ikon.
Minden bizonnyal alaposan meg fogja nehezíteni a dolgunkat Milos Pavlovic együttese, sőt a szerb szakember nyilatkozata alapján száz százalékot fognak beleadni a párharcba a Vasas Akadémia játékosai is. Ebben nem kételkedik Iványi Dalma sem: - Biztos vagyok benne, hogy a Vasas is nagyon agresszíven fog játszani, fiatalos lendülettel és mindent meg fognak tenni azért, hogy ők jöjjenek ki győztesen ebből a párharcból. A saját sorsunk a mi kezünkben van, már rögtön a mérkőzés elejétől koncentráltan és fegyelmezetten kell játszanunk, meg kell mutatnunk nekik, hogy nincs esélyük, de ez csak úgy működhet, ha 150 százalékkal játszunk. Taktikailag, technikailag nem kell itt már újdonságot kitalálnunk, amit tudunk, azt kell pontosan, precízen végrehajtani. Nekünk kell minden kontaktusban jobbnak lenni, minden szabad labdát, minden lepattanót mi szerezzünk meg, ezzel tudjuk megkönnyíteni a saját dolgunkat – fogalmazott Iványi Dalma.
Az NKA Universitas PEAC – Vasas Akadémia mérkőzés este 18 órakor kezdődik, kapunyitás 17 órakor lesz, a belépés pedig ingyenes.
« vissza