Bajnoki csúcsderbivel folytatjuk
2023. január 27.
Szinte véget sem ért a csütörtök esti Európa Kupa mérkőzés, 48 óra múlva máris itt az újabb erőpróba, szombaton este 18 órai kezdettel a bombaerős és nagyszerűen együtt lévő DVTK-Hun-Therm csapatát fogadjuk az Akadémián.
Ebben a fázisban minden nemzetközi porondon is érintett csapat menetrendje rendkívül sűrű, a szombaton mérkőző feleké különösen az, hiszen a miskolciak által kezdeményezett időpont halasztást a Versenybizottság fellebbezhetetlenül elutasította és hagyta az eredeti időpontban ezt a derbit. Sok szócséplést nem ér már a dolog, jön az alapszakasz egyik legnagyobb pécsi rangadója, ami igazi csemege a kosárbarátoknak: érkezik a Diósgyőr az Akadémiára.
Egy remek formában lévő DVTK-t várhatunk szombaton Pécsre, zsinórban kilenc megnyert meccs után maradtak alul a török sztárcsapat, Mersin elleni csütörtöki Euroliga derbin mindössze egy apró pontocskával. Nyilván Völgyi Péter együttese sem lesz a legpihentebb szombat estére, nagy kérdés, hogy melyik csapat tud jobban reagálni erre a helyzetre, de igen érdekes lesz a mérkőzés pszichológiája is: - Mi magunk is kíváncsiak várjuk, hogy szombaton hogyan fogunk majd reagálni a dupla terhelésre a Villeneuve elleni meccs után – kezdett bele a témába Iványi Dalma, csapatunk másodedzője. - Én bízom benne, hogy a csütörtöki mérkőzés adott nekünk egyfajta pluszt, azaz tudunk arra építkezni, hogy ha fizikálisan fel tudtuk venni a franciákkal a versenyt a meccs nagy részében, akkor elhisszük magunkról, hogy a DVTK-val is fel tudjuk. Nagyon komoly ellenféllel nézünk szembe szombaton, az Euroligában játszik a Miskolc, a magyar bajnokságban is szépen dolgoznak és nagyon összeszokott csapat, ahol nagyon jól tudják kihasználni az egyéni kvalitásokat is, úgy, hogy eközben alá tudnak rendelni mindent a csapat érdekében.
Nem lesz könnyű dolgunk a piros-fehérek ellen, hiszen nem csak testben, fejben is kellene a frissesség, ezt erősítik Iványi Dalma szavai is: - Nagyon fontos lesz, hogy koncentráltan, a maximumon, az utolsó tartalékainkat mozgósítva nagyon fizikálisan kell játszanunk. Mivel a DVTK is vereséget szenvedett csütörtökön az Euroligában, a fizikalitáson túl nagyon fontos lesz, hogy ki tud jobban felállni majd a hazai vereségekből, azt gondolom nüanszok fognak dönteni. Nagyon fegyelmezettnek is kell lennünk, mert a miskolci mérkőzésünkön is egyből megbüntették minden hibánkat, rutinos, összeszokott csapat a DVTK, nem lehetnek üresjárataink, ki nem kényszerített hibáink ellenük. Reméljük a közönségünk támogatásával és néhány extra egyéni teljesítményünkkel egy végletekig kiélezett, jó mérkőzést tudunk játszani, és ha a szerencse is mellénk áll, akkor a győzelmi esélyeink is megvannak.
Így utólag úgy látjuk, ősszel hatalmas esélyt szalasztottunk el Miskolcon, nagyon készült csapatunk a DVTK ellen, maroknyi szurkolótábor is elkísérte az Avas aljára lányainkat, és sokáig magabiztosan vezettünk is egy izgalmas, szoros találkozón, csak a végjátékot szúrtuk el, így végül négy ponttal, 63-59-re alulmaradtunk. Van miért visszavágni, óriási csatára van kilátás, ezt tudja vezetőedzőnk, Jovan Gorec is: - Tisztában vagyunk a mérkőzés fontosságával. Mindkét csapat kemény nemzetközi meccsről érkezik, 48 óra nem elég az igazi felkészüléshez, így arra számítok, hogy az a csapat fog nyerni, amelyik frissebb és több energiával rendelkezik. Mi mindent megteszünk, hogy ez a csapat mi legyünk!
Az októberi mérkőzéshez képest annyi változás történt, hogy az ellenünk 13/6 pontot szerző szerb bedobó, Milica Jovanovic sérülés miatt hosszabb időre kiesett, helyette a litván Monica Grigalauskaite lett a négyes légiós kontingens tagja. Vele inkább a palánk alatti posztokon erősödött a DVTK, Cheridene Green és Kiss Angelika mellett. A csapat pontgyárosa a Puerto-Rico-i válogatott irányító-hátvédje, Guirantes Arella, rendkívül sokoldalú a támadójátéka, a pályán a miskolciak igazi vezéregyénisége, a kiélezett helyzetekben sem remeg meg a keze, bizonyíték erre a közelmúltban a Sopron Basket elleni Euroliga meccs, amit egészen elképesztő körülmények között mentett az utolsó másodpercben hosszabbításra triplájával, majd a higgadtan értékesített büntetőjével. Az ausztrál Darcee Garbin több poszton is bevethető, a légiósokon kívül nagyon jó a magyar magjuk is, Kányási Veronika, Aho Nina és a már említett Kiss Angelika a magyar válogatott erősségei is. Egy nagyon jól összerakott, széles spektrumú kosárlabdára alkalmas csapat gyűlt össze Miskolcon és a sikerek sem maradnak el. Az Euroligában a továbbjutás küszöbén áll a Völgyi Péter-Ábrahám Márta edzőpáros által irányított csapat és bizony a bajnokságban is jó esélyük van akár a döntőbe jutásra is.
Az NKA Universitas PEAC – DVTK-Hun-Therm mérkőzés szombaton este 18 órakor kezdődik, a belépés ezúttal is ingyenes!
« vissza