Facebook Instagram YouTube
Menü

Behúztuk a Sopron elleni meccsünket!

2024. október 19.
Behúztuk a Sopron elleni meccsünket! Három ponttal megnyertük a Sopron elleni rangadót, egy olyan mérkőzésen, ahol már tizenöt ponttal is vezettünk. A vége izgalmas lett, de lányaink szíve a helyén volt, így végül 62-59 arányban legyőztük a Sopron Basket csapatát!

Nem panaszkodhattak a pécsi kosárbarátok, péntek este a fiúk városi rangadójára telt meg a Lauber, szombaton pedig a lányok Sopron elleni rangadója várt a patinás csarnokba kilátogatókra. Az első találatot a jereváni rókák ellen brillírozó Alexa Held szerezte, amire Reid 2+1-el válaszolt. Felváltva szerezték a kosarakat az NKA Universitas Pécs és a Sopron játékosai, a negyed derekáig egy-egy tripla is behullott a gyűrűbe (9-8). Kiegyenlített első játékrészt láthatott a rangadó közönsége, 14-14 után Sitku Zsuzsanna sarokból elengedett hármasa jelentett három pontnyi különbséget ellenfelünk számára az első játékrész végén (14-17). Julia Reisingerova szerzett labdájával robogott végig a pályán és zárkóztatta fel csapatát 16-17-re, majd Rátkai Eszti duplájával fordítottunk. Kicsit beragadt a Sopron, bő három percig nem talált be a gyűrűbe. Reid kosarával mozdultak el (20-19). Jobban összpontosítottak a védekezésre a csapatok ebben a periódusban, a 18. percben 23-24 állt a táblán, inkább a küzdelem dominált. Az utolsó percben Julia Reisingerova ellen elkövetett sportszerűtlen hibát büntettük meg négy ponttal, aminek köszönhetően három pontos pécsi előnyről, 33-30-ról vághattak neki a nagyszünet utáni szakasznak a csapatok.

 

A fordulás után a soproniak irányítójának, Reidnek a betörésből szerzett kosarával zárkóztak a vendégek, de mindig érkezett válasz, így megmaradt a pécsi előny. Julia Reisingerova remekelt, kintről is betalált, de többen is hozzátették a magukét pécsi oldalon. A negyed derekára lélegzetételnyi előnyhöz jutottak Zsebe-Weninger Virágék (42-36), majd amikor nyolc lett közte, Gáspár Dávid időt kért (27. perc 46-38). Hiábavalónak tűnt azonban, mert tovább nőtt a különbség, 52-38 állt a táblán a játékrész végére, parádés játékkal 19-8-ra nyertük ezt a negyedet! Amikor Alexa Held bevágta első hármasát, 55-40-re vezetett csapatunk, de nem lehetett hátradőlni, a Sopron nem adta fel és néhány perc alatt öt pontra olvasztotta a különbséget. Zseljko Djokics időkérését követően Alexa Held talált be, de a vendégek kétszer is válaszoltak, Papp ráadásul a 6,75-ön túlról (57-55). Másfél perccel a vége előtt öt pontos vezetésnél támadhattunk, de sajnos támadóhiba miatt elveszítettük a labdát, Friskovec pedig nem rontott a sarokból, triplájával 61-59-re módosult az állás. Izgalmas volt az utolsó egy perc, 2,2 másodperccel a vége előtt egy-egy időt kikért mindkét csapat, a labdát pedig a mieink hozhatták játékba. Török Ági ellen elkövetett soproni szabálytalanság nyomán két pécsi büntető jöhetett Ági részéről, amiből egyet be is dobott, így ezzel a rendkívül fontos győzelemmel öt forduló után továbbra is veretlenek vagyunk!

 

NKA Universitas Pécs – Sopron Basket 62-59 (14-17, 19-13, 19-8, 10-21)

Pécs, 1000 néző. V.: Nagy Viktor, Makrai Márton, Horváth Csongor Béla

 NKA Universitas Pécs: Studer 2, Smailbegovic 5/3, Held 16/3, Olawuyi 6, Kiss 2. Csere: Török 4/3, Reisingerova 15/3, Rátkai 8, Zsebe-Weninger 4, Laczkó -.Edzők: Zsejko Djokics, Iványi Dalma.

Sopron Basket: Reid 12, Friskovec 6/6, Toman 5/3, Varga -, Monroe 14. Csere: Böröndy 5, Pavlopoulou 2, Krivacevic 6, Siktu 6/3, Papp 3/3. Edző: Gáspár Dávid.

 

Zseljko Djokics: Szeretnék gratulálni mindkét csapatnak – a mai meccs megmutatta, hogy a kosárlabda úgy is tud szép lenni, hogy elsősorban a védekezés dominál a feleknél. Keménység, agresszivitás, egészpályás letámadás, ezek a modern kosárlabda ismérve. Jó lett volna ezzel párhuzamosan jól dobni kintről is, de taktikai szempontból elégedett lehetek a pályán tőlünk látottakkal.

Julia Reisingerová: Nagyon tetszett a mérkőzés, és az is, ahogy játszottunk, ahogy összpontosítottunk az elején. A negyedik negyedben megleptek minket egy picit, de nekünk pedig a harmadik negyedünk volt az, ahogy mindig játszani szeretnénk.

Gáspár Dávid: Az, ami a negyedik negyedben történt, eltörpül az első három negyedben nyújtott teljesítményünk miatt. Mintha meglepetésként ért volna minket a Pécs játéka, holott mindössze két olyan játékosunk van, aki nem találkozott még a Zseljko Djokics irányította csapatok védekezésével. Az egyedüli pozitívum, hogy a mérkőzés utolsó szakaszában nyílttá tudtuk tenni a meccset.

Jacinta Monroe: Nem a saját játékunkat játszottuk. Három negyed kellett hozzá, hogy felébredjünk, és úgy teljesítsünk, ahogy az a soproni márkanévhez illik. De ez nem elég, főleg idegenben nem.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Pécsi Tudomány EgyetemRátgéber AkadémiaBGATIPPMIXAutocity PécsNovroMKOSZ
Hunbasket Hunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

Kosárlabda Akadémia Sport Kft.

Székhely: 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Kosárlabda Akadémia Sport Kft., minden jog fenntartva!