Bravúr a javából: otthonában győztük le a Hatay-t!
2022. november 10.
Szoros, fordulatos meccsen 12 triplát szerezve nagy bravúrt hajtottunk végre, mivel Hatay-ban is győzni tudtunk, így három forduló után veretlenek maradtunk az Európa Kupában!
Kiegyenlített első félidőt hozott az NKA UNIVERSITAS PEAC hatay-i vendégjátéka, amelyről csapatunk kispadjáról betegség miatt hiányzott ezúttal Kmézics Daliborka. Már a meccs délelőttjén megoldódott a nagy talány, nem játszott a törökök frissen igazolt negyedik amerikaija, Young, így vendéglátóink nem változtattak eddig összeállt csapatukon. A meccs előtt Atatürk elnök 1938. november 10-én bekövetkezett halála miatti gyászszünet volt a sportcsarnokban. Két ponttal nyertük az első negyedet, jobbára annak köszönhetően, hogy jobban lepattanóztunk a Hatay-nál, és négy távoli kísérletünk (háromszor Calhoun, egyszer Kiss Virág volt a tettes) is utat talált a hazai gyűrűbe. A negyed derekán 10-10 volt az állás, és nagyon egyik csapat sem tudott ellépni a másiktól később sem. A fehér mezes házigazdák egyik sztárja, a 10 perc alatt 7 pontig jutó Gatling elleni technikaival indult a második negyed, kár, hogy kimaradt a büntetőnk. Szücs Réka szép passzából Burdick növelte 4-re az előnyünket, amelyet a belelendülő E. Prince kosárgazdag teljesítményével megfordított a Hatay. Ebben az időszakban nem működött a legjobban a támadó játékunk, pontatlan dobásaink és eladott labdáink után a várható időkéréstől stabil lepattanózásra alapuló jó védekezésünk „mentette meg” a lányokat, majd Kiss Virág második tripláját és Simon Zsófi szemfüles labdaszerzése utáni ziccerét követően már a török edző kért időt kevéssel a félidő vége előtt. Az eredmény nem változott azonban, a második etapot egy egységgel nyertük, így 32-29-re vezettünk.
Nem hagyták magukat a Prince-ék által vezényelt törökök, és néhány pillanat alatt fordítottak, úgy tűnt, Kiss Virág szép center kosara sem zavarja őket abban, hogy egyéni játékkal – melyben az orosz útlevéllel bíró E. Prince járt élen – a kezükbe vegyék a meccset. Két trojka, Gatling eredményes centerjátéka és egy-egy le nem fújt keménykedés Kiss Virág ellen, és máris 41-36 volt oda, a játék képe alapján elúszni látszott mindaz, amit eddig felépítettünk. Ekkor azonban varázslatos triplaesővel egészen más mederbe tereltük a meccset, Calhoun egymás után három támadásunkból zúdította labdát 3 pontot érően a hazaiak gyűrűjébe, majd a kétségbeesett hazai időkérés után Bea Sanchezt újfent egyedül hagyták a 6,75-ön túl, spanyol centerünk is beköszönt távolról, és máris 43-48 állt a táblán. Prince is szerzett egy trojkát a „Kígyó térről”, ezzel 46-48-ról fordultak a záró tíz percre a csapatok. Gatling kiegyenlített, de Kiss Virágnak és az ismét kimagaslóan lepattanózó Cierra Burdick-nek hála, tartottuk magunkat. Úgy tűnt, hiányoznak Wentzel Nóri pontjai, és Katanics irányító játéka is lehetett volna jobb, át is vette a negyed derekán a vezetést a Hatay (54-52). Komoly 3-2-es zónát kaptunk, amelyre részünkről a legjobbkor jött Simon Zsófi trojkája válaszul, majd utána Calhoun is bevágta a 23. pontját, és mivel végre Katanics is betalált, egészen jelentős előnybe kerültünk a meccsen (37. perc: 54-60). A házigazdák felzárkózási kísérleteit taktikus játékkal és Cierra Burdick két szép duplájával vertük vissza, így hatalmas bravúrral 8 ponttal győzni tudtunk Hatay-ban!
HATAY BB SPOR – NKA UNIVERSITAS PEAC 56-64 (16-18, 13-14, 17-16, 10-16)
Hatay, 100 néző. V.: Simeonidis (GRE), Cavar (BIH), Mumini (KOS)
Hatay: Akbas 7/3, E. Prince 15, A. Prince 13, Basaran 4, Gatling 17. Csere: Sahin -, Akgun -, Canitez -, Kepenc. Edző: Ekin Bas.
NKA UNIVERSITAS PEAC: Katanics 4, Wentzel -, Calhoun 23/21, Burdick 14, Kiss V 12/6. Csere: Simon 5/3, Szücs -, Sanchez 6/6. Edző: Jovan Gorec, Iványi Dalma, Kmézics Daliborka.
Jovan Gorec: Mindig nehéz Törökországban játszani, most is egy jó játékosokból álló csapattal találkoztunk. Próbáltunk a rendelkezésünkre álló két napban kellően felkészülni, és ha nem is játszottunk ma a megszokott energiával, de a végén jó döntéseket hoztunk. Heti két meccses ritmusban vagyunk, nagyon fontosak ezek a győzelmek!
« vissza