Harmadik bajnoki mérkőzésünkre kerül sor pénteken 18 órától, amikor Cegléden lépünk pályára.
Egy alapos vérátömlesztésen átesett Cegléd vár ránk, hiszen a csapat magja a nyár folyamán „áttette székhelyét” Miskolcra, Cziczás Lászlóval tartott az Avas aljára Medgyessy Dóra, Katona Szidónia, Kányási Veronika és Chanel Mokango. Gyakorlatilag újra kellett építkezniük a ceglédieknek, akik az edzői posztra a szlovákiai Kassáról szerződtették Peter Jankovicot, aki öt bajnoki címet szerzett a Good Angels együttesével. A kulcsemberek közül csak Jovana Popovic maradt a kék-sárgáknál, és mivel - a Zalaegerszegről tulajdonképpen visszaigazolt Gorjanácz Ágnesen kívül -, nem sikerült rutinos magyar játékosokat csábítani Ceglédre, így légiósokkal igyekeztek feltölteni a keretet. Legutóbbi igazolásuk a mozambiki Leia Dongue, aki a négyes posztot igyekszik majd betölteni, de szintén a tengerentúlról, pontosabban az Egyesült Államokból érkezett az irányító, Naketia Marie Swanier. Az eddig lejátszott két mérkőzésen a csapat egyik legponterősebb játékosa volt az izlandi Swerrisdottir, de egy svéd légiós is az Alföld kapujában pattogtat, Danielle-Hamilton Carter.
Ami az eddigi mérkőzéseket illeti, kettőből kettő az Európa Kupában is rajthoz álló Cegléd mérlege, Sopronban és Zalaegerszegen is vereséget szenvedtek a kék-sárgák, ezért is lehet fontos számukra a PEAC-PÉCS elleni találkozó, mert - főleg hazai pályán -, mindenképpen javítani szeretnének. De nem különben lehet számunkra is meghatározó a pénteki összecsapás végkifejlete, mert ahhoz, hogy előrelépjünk szükség lesz az idegenbeli bravúrgyőzelmekre is. A mieink csütörtökön délelőtt részt vettek városunk kosárlabdaéletének egyik legfontosabb mérföldköve, a Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia ünnepélyes átadásán, majd este egy edzéssel készültek a pénteki meccsre. Csapatunkból egyedül Radonjic Jelenára nem számíthat Meszlényi Róbert vezetőedző, irányítónk betegség miatt ki is hagyja a ceglédi utazást.