Facebook Instagram YouTube
Menü

Egy hónap után újra a pécsi parketten

2023. március 24.
Egy hónap után újra a pécsi parketten Szombaton itt a lehetőség a helyszínen köszönteni szurkolóink számára a Magyar Kupa ezüstérmes csapatunkat, a nem akármilyen téttel bíró alapszakasz-zárón a bajnok Sopron Basket csapatát fogadjuk hazai pályán 18 órai kezdettel.
Napra pontosan egy hónappal ezelőtt, február 25-én láthatta legutóbb közönségünk hazai pályán csapatunkat. Az azóta eltelt időszakban egy nagyon szépen csillogó ezüstéremmel gyarapodtunk, amelynek az értékét markánsan aláhúzza, hogy utoljára 2014-ben szereztünk érmet idehaza. Március 10-én a Sopron Basket elleni Magyar Kupa fináléban ugyan alulmaradtunk, de a DVTK-val vívott elődöntőben hatalmas küzdelemben, óriási szívvel harcolva vívták ki Kiss Virágék a döntőbe jutást, ezzel pedig az ezüstérem már biztossá vált. Most szombaton itt a visszavágás lehetősége a soproniaknak, ugyanis az alapszakasz utolsó mérkőzésén a magyar bajnok, Magyar Kupa és Euroliga győztes alakulat érkezik a baranyai megyeszékhelyre. A pécsi szurkolók számára itt az alkalom, hogy élőben köszönthessék az ezüstös lányokat az Akadémián.
Vajon vezetőedzőnk, Jovan Gorec milyen várakozásokkal tekint az összecsapás elé? - A legutóbbi meccsünket is a Sopron ellen játszottuk, és most az alapszakasz utolsó mérkőzése jön – kezdte a szerb tréner. - Ugyan tanulhattunk a legutóbbi meccsünkből, de leginkább abban reménykedem, hogy ezúttal egészségesebbek leszünk, mert akkor nagyon sok problémával küzdöttünk. Néhányan kifejezetten rossz egészségügyi állapotban vállalták a találkozót, Wentzel Nóra pedig még a keretbe sem került be, vagyis most az a lényeg, mind rendben legyünk, és tizenkét játékosra számíthassak. Sokat nem is kell mondanom a Sopronról, hiszen egy nagyon komoly csapatról van szó, akik, bár az idei sorozatból már kiestek, de még két hónapig ők az Euroliga címvédői.
   
Ami azt illeti, régen fordult elő, hogy ennyi nyitott kérdés maradjon az utolsó fordulóra, mint a mostani esetben. Szombaton dől el, hogy csapatunk a negyedik vagy ötödik helyről startol a rájátszásban, de akad olyan fővárosi együttes, amelynek egyetlen esélye maradt a nyolca jutásra, de ahhoz bravúrra lenne szüksége. Nekünk egyszerű a helyzetünk, ha legyőzzük a Sopron Basket csapatát vagy a SERCO UNI Győr nyer Szekszárdon, akkor negyedik helyen zárunk és kedden Pécsett fogadjuk a negyeddöntőben a szomszédos tolnai alakulatot. Jól tudja ezt Jovan Gorec is, de már a Szekszárd elleni negyeddöntő lebeg a szeme előtt: - A mi meccsünk is döntő lehet az alapszakasz végeredménye szempontjából, hiszen, ha sikerül legyőznünk a Sopront, akkor nem számít a szekszárdi meccs eredménye. De szerintem egyik eredmény sem fog számítani, mert mindegyik csapat már a rájátszásra fog koncentrálni. Nehéz a játékosoknak és a stábnak is ilyen gyorsan átállni, egy alapszakasz meccs után 48 órával kezdődő rájátszásbelire. Úgyhogy a magam részéről nemigen fogok foglalkozni vele, hiszen végeredményben tiszta a célunk: a négy közé jutásért kétszer le kell győznünk a Szekszárdot. Nyilván nehezebb lesz a dolgunk, ha kétszer kell idegenben játszanunk, de nem lehetetlen, és azt gondolom, hogy az ő edzőjük is hasonlóképpen gondolkodik. Ilyen a kosárlabda, kosarak születnek egy pályán, a szurkolók számától függetlenül. Őszintén hiszem, hogy a fejünkben már az ottani kezdés fog járni, és ez persze nem feltétlenül jó, de így működik a rájátszás – zárta gondolatait a fiatal szakember.
   
Az NKA Universitas PEAC – Sopron Basket mérkőzés szombaton 18 órakor kezdődik a Nemzeti Kosárlabda Akadémia csarnokában, a belépés most díjtalan, ez a rájátszásra megváltozik, a bajnokság utolsó körében belépőjegy váltása mellett lehet megtekinteni a meccseket. A szombati derbire érdemes lesz időben érkezni, és haza lehet vinni az NKA Universitas PEAC MK ezüstérmes csapatának A/3-as poszterét, amelyet korlátozott számban bocsát ki a klubunk.

Fotó: MKOSZ/Girgász Péter
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Pécsi Tudomány EgyetemRátgéber AkadémiaBGATIPPMIXAutocity PécsNovroMKOSZ
Hunbasket Hunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

Kosárlabda Akadémia Sport Kft.

Székhely: 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Kosárlabda Akadémia Sport Kft., minden jog fenntartva!