Facebook Instagram YouTube
Menü

Első Európa Kupa meccsét játssza a PEAC-PÉCS

2013. november 06.
Első Európa Kupa meccsét játssza a PEAC-PÉCS Szerda este 20 órától a francia Nantes Rezé gárdájának otthonában lép pályára a PEAC-PÉCS, csapatunknak ez lesz az első Európa Kupa mérkőzése.
Első Európa Kupás összecsapásunk helyszínére, Nantesbe kissé kacifántos úton tudtak eljutni Horváth Lilláék: autóbusszal Budapestig, majd ebéd után repülőgépre ültek, hogy Párizs felé vegyék az irányt. Párizsban átszálltak egy másik gépre, amellyel Nantesbe érkeztek késő este.

Sajnos a hétfői, utolsó, nagyobb intenzitású edzésen Nevena Jovanovic válla kifordult, a sérülést a pécsi Honvéd kórházban vizsgálták meg, de szerencsére nem állapítottak meg törést vagy szakadást, így a szerb bedobónk - akinek győztes mentalitására nagy szükség lesz -, a többiekkel tudott tartani. A jó formában lévő játékos pályára lépésében csak reménykedhetünk jelenlegi állapotában. Szerdán este 20 órakor történelmi pillanatok következnek a PEAC-PÉCS életében, a klub fennállásának második évében az eredeti szakmai stratégiának megfelelően megkezdi szereplését a FIBA égisze alatt zajló nemzetközi kupasorozatban, a FIBA Európa Kupában. És ha már a szakmai irányvonalnál tartunk: nem titkolt célja a fekete-fehéreknek, hogy a harmadik évben az EuroLigás szintet is megüssék.

Jovanovic játéka kérdéses
Jovanovic játéka kérdéses
– Természetesen az első időszak a szakmai tapasztalatszerzésről szól
– fejtegeti Zeljko Djokic vezetőedző, - ám a fő célkitűzésünk, hogy az első körből tovább tudjunk lépni, amihez az kell, hogy a négyes csoportunk első két helyének valamelyikén végezzünk. A szakemberek úgy vélik, a mi csoportunk a legkiegyenlítettebb, így nagyon nehéz megtippelni hogy kik a csoport favoritjai. Attraktív csoportunk tagja két olyan francia csapat, amely nemzet kosárlabda tradíciói és utóbbi években elért eredményei alapján nagyon magasan jegyzettek, de a belga Namur is rendelkezik EuroLigás múlttal, ahol korábban például Ann Wauters és Nicole Ohlde is megfordult. Nem lesz könnyű az egykori és jelenlegi francia válogatottakat, és négy jó légióst felvonultató Nantes Rezé ellen a rajton, amely remek játékosállománnyal bír. Kulcsfigurájuk az irányító Aubert, akinek játékstílusa Iványi Dalmáéra emlékeztetett, 34 éves kora ellenére 30 perceket játszik, és kiválóan szervezi a játékot. Rá, valamint a támadó lepattanók megszerzésére nagy figyelmet kell fordítanunk. Nem kifejezetten örülök annak, hogy a Nantes rosszul, hat fordulóból öt vereséggel rajtolt a bajnokságban, mert ez azt jelenti, hogy megsebzett oroszlánként fognak ellenünk küzdeni azért, hogy a zsinórban elszenvedett öt vereségüket kijavítsák az Európa Kupában. Számunkra a harmadik egymást követő idegenbeli meccsünkre kerül sor és mi is nagyon szeretnénk jó szerepléssel és győzelemmel kezdeni ezt a sorozatot. Bízom benne, hogy nem leszünk elfogódottak és tiszta szívvel, harcosan kosárlabdázunk, és szenzációt tudunk okozni – zárta gondolatait Zeljko Djokic az indulás előtt.


Nantes Rezé
Nantes Rezé

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Pécsi Tudomány EgyetemRátgéber AkadémiaBGATIPPMIXAutocity PécsNovroMKOSZ
Hunbasket Hunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

Kosárlabda Akadémia Sport Kft.

Székhely: 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Kosárlabda Akadémia Sport Kft., minden jog fenntartva!