Facebook Instagram YouTube
Menü

Fontos mérkőzés a négybe jutásért

2013. január 12.
Fontos mérkőzés a négybe jutásért Szombaton 18 órától a Szekszárdon lép pályára a PEAC-PÉCS a bajnoki alapszakasz utolsó előtti mérkőzésén.
Az elmúlt évek legkiszámíthatatlanabb bajnokságában az alapszakasz legjobb négy csapata közé, a már biztos első és második Sopron és Győr mellé négy csapat is pályázik. Csapatunknak, a ZTE-nek, a DKSK-nak és a Bácsbasketnek ugyanis egyaránt hét veresége van, így a PEAC szempontjából kulcsfontosságú a ma esti találkozó. És egészen biztosan nem lesz könnyű feladata a héten Szlovéniát is megjárt pécsi lányoknak, hiszen a jó erőkből álló, hazai pályán erős Szekszárd pár napja szerdán új igazolást jelentett be Iva Roglics személyében. Olekszandra Csek utódja, a szerb válogatottban is megfordult Roglics 24 éves és 189 cm magas, 4-es, 5-ös poszton bevethető, erős fizikumú játékos. Az elmúlt szezonban az Adria Ligát megnyerő, jelenleg is veretlen ZKK Partizan Beograd csapatában szerepelt. A szerb bajnokságban 7 mérkőzésen játszott, melyeken 21,9 átlag játékperc alatt 5,6 pontot és 7,3 lepattanót gyűjtött össze. A Szekszárd jelenleg tíz vereséggel a hetedik helyen áll a bajnokságban.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Pécsi Tudomány EgyetemRátgéber AkadémiaBGATIPPMIXAutocity PécsNovroMKOSZ
Hunbasket Hunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

Kosárlabda Akadémia Sport Kft.

Székhely: 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Kosárlabda Akadémia Sport Kft., minden jog fenntartva!