Fűzy Ákos 1963. november 28-án született Pécsett. Nős, három lány édesapja. Játékosként a Pécsi Postás, a PVSK és a Kaposvári Táncsis SE csapatában is megfordult, edzői pályafutását férfi vonalon kezdte, dolgozott a PVSK és a PVSK-Pécsvárad csapatánál is.
A női szakágban először a pécsi egyetemi klubban, a PEAC-ban, majd a PVSK-ban az utánpótlás területén tette le a névjegyét, irányításával a fekete-fehér csapat kétszeres OIK győztes, U20-as illetve B csoportos bajnok is lett. Szerepelt az Ifjúsági válogatott szövetségi kapitányaként, és a Junior válogatott edzőjeként.
Tizenhárom évig dolgozott a MiZo Pécs 2010-ben Rátgéber László másodedzőjeként, eközben szerepet vállalt a magyar felnőtt női kosárlabda válogatottnál, Sterbenz Tamás kapitánysága alatt, és később is, immár Rátgéber László segítőjeként.
Másodedzőként a MiZo Pécs 2010-zel elért legjobb eredményei: kétszeres EuroLiga harmadik helyezés, EuroLiga negyedik helyezés, nyolc magyar bajnoki arany, kilenc Magyar Kupa arany.
Fűzy Ákos 2008 júniusában lett a pécsi női kosárlabda csapat vezetőedzője, melynek élén két esztendőt töltött el. Bronzot nyert a 2008/2009-es idényben a bajnokságban, és megnyerte csapatával a Magyar Kupát. A 2009/2010-es évadban bajnoki címet szerzett a MiZo Pécs 2010-zel, és megnyerte a Magyar Kupát is.
Ezt követően 2010. nyarán szerződött Győrbe.