Fűzy Ákos győri beilleszkedése gyakorlatilag zökkenőmentesen sikerült, hiszen barátok közé került, akiket a kosárlabda világából már régen megismert, és játékosaik többsége is szerepelt már a keze alatt a különböző korosztályos válogatottakban.
- Természetesen a szülőföld megszokottsága, meghittsége, a pécsi hangulatok, az egyes közterekhez kötődő személyes élmények hiányoznak, de a pécsiséget és ezeket az élményeket az ember sehol másutt nem kapja vissza, éljen bárhol a világon – fogalmaz kissé filozofikusan az edző, akinek a napirendje nagyon hasonló, mint korábban Pécsett volt. Győrben is megvan a kedvenc újságárusa, akitől a napi sajtót szerzi be, és szokásához híven itt is busszal megy be a munkahelyére, a Magvassy sportcsarnokba. Viszont mivel feleségével és legkisebb lányával közelebb laknak a csarnokhoz, mint Pécsett laktak, a sportnapilap átolvasásával nem végez a buszút alatt.
Jelentős változás abban a miliőben van, ami a csapatát körülveszi, hiszen most a másik oldalról látja, hogy milyen másodhegedűsnek lenni egy nagy csapat mögött. Ugyanis a mindenkori pécsi női kosárlabda csapatot Pécsett körülvevő törődés, szurkolás, aggódás, támogatás vagy az emberektől jövő érdeklődés Győrött a női kézilabda csapatra irányul. Fűzy Ákos akarva-akaratlanul is reflektorfényben volt Pécsett 13 évig Rátgéber László mellett, majd az utolsó két idényében vezető edzőként, most viszont ez hiányzik az életéből. Hiszen Győrben egyértelműen az Audi ETO a város zászlós hajója, Görbicz Anitáék vannak az érdeklődés középpontjában, és Konkoly Csaba szaktudásáért lelkesednek, vagy az ő munkáját bírálják a szurkolók.
– Nem is ez hiányzik leginkább, hanem a közönség létszáma, elementáris biztatása, az érzelmeinek hangsúlyos megnyilvánulása a meccseinken. Talán annak a hangulatnak, mélyebb kosárlabda kultúrának a kialakítása a legnagyobb cél számunkra, mint amit sikerült megteremteni Pécsett női kosárlabdában, vagy ahogy megmutatkozik ez Győrben a női kézmeccseken – hangsúlyozza Fűzy Ákos, aki minden különösebb probléma nélkül „ült vissza” másodedzőnek Tapodi Péter mögé, két év vezetőedzői munka után.
Így kétségtelenül kevesebb a felelőssége, hiszen a vezető edző viszi vásárra a bőrét, de természetesen nem mindegy Ákos számára, hogy ez kicsoda, hiszen a szakmai munka első számú felelősének lénye, habitusa jelentősen kihat egy csapatra. Viszont azt vallja, hogy amíg jó szakmai munka folyik, értelmes munkát végezhet, és hagyják dolgozni, ami megadatott számára Rátgéber László mellett Pécsett, ahogy ő maga megadta a lehetőséget Zeljko Djokic-nak az elmúlt 2 évben, illetve amit megkap most Tapodi Péter segítőjeként, és amíg erős a szakmai kohézió kettejük közt, addig nincs oka panaszra.
– Úgy jellemezném magam, mint akinek az alkalmazkodó képessége kellően magas szintű, azzal együtt, hogy az elveimet nem adom fel ilyen helyzetekben, és emiatt nyugodt vagyok Győrben – mondja mielőtt a csapatának jellemzésére rátérnénk.
A mostani SEAT Lami Véd Győr szakmai munkáját két jól felkészült szakember vezeti, az évad előtt a klub elsőként jelentette be a játékoskeretét, bátran meglépett már egy minőségi cserét center poszton, klasszis, EuroLiga-szintű légiósokat foglalkoztat, és a hírek szerint talán a legtehetősebb, az egyik legstabilabb anyagi helyzetű együttese az élvonalnak. Egyetért ezzel a Pécsről Győrbe költöző szakvezető is, aki azt is hozzáteszi, hogy a hat éve alakult gárdának hosszabb távú, merész céljai vannak szakmai és eredményességi oldalról egyaránt. Minél előbb szeretnének betörni a nagyok közé, és elfoglalnák a trónt is.
– E pillanatban ez a klub egy átalakulási folyamatot él, a nagyobb tervek megvalósításához szükséges anyagi háttér biztosított, az előrelépés záloga egy megfelelő magyar mag kialakítása lesz. Ennek az első lépéseit már megtettük az idősebb, rutinosabb játékosok megtartásával, illetve a fiatalabb generáció Győrbe csábításával, és számukra az esély megadásával. Természetesen minőségi légiósokra is kellenek, de ők meg is vannak, tehát így egy fejlődőképes, szép jövő előtt álló, gazdaságilag stabil klubként tudnám leírni a Győrt.
Fűzy Ákos először érkezik rivális csapat alkalmazottjaként Pécsre, és először ülhet le a sportcsarnok nyugati kispadjára tétmérkőzésen.
– Magától a mérkőzéstől azt várom, hogy bizonyítsuk, hogy fejlődtünk az őszi meccs óta, ahol 3 negyedig jól tartottuk magunkat és a Pécs színvonalán kosárlabdáztunk. Viszont azt az összezuhanást ki kell küszöbölni, ami a negyedik tíz percben bekövetkezett, mert csak 40 percnyi jó játék esetén van esélyünk nyerni. Számomra biztosan felkavaró érzés lesz először bemenni a csarnokba, felnézni a lelátóra, a pécsi szurkolókra, hallani a közönség ismerős morajlását, látni azokat a zászlókat, amelyek közül jó párhoz igen komoly közöm volt nekem is. Mindig csodálkoztam azokon, akik hasonló helyzetben úgy nyilatkoztak, hogy ők már túlléptek azon, ami volt, nekik már nem jelent semmit a múlt. Számomra Pécs az Pécs marad, ez az otthonom és az életem, viszont most a győri klub alkalmazottja vagyok, és erre a négyszer tíz percre félre kell tenni valahogy az érzelmeket. Lehet, hogy nem fog sikerülni, de az edzésmunkánkkal és a mérkőzésvezetésünkkel meg kell tenni mindent azért, hogy győztesen jöjjünk le a pályáról. Ebből a szempontból tehát maga a meccs ugyanolyan lesz, mint mindegyik, ahol győzni akarunk, és megvalósítani a szakmai terveinket. Nehéz lesz a pécsi oroszlánbarlangban, de meg akarjuk mutatni, mennyit fejlődtünk az ősz óta, és a céljaink nem csak az álmok és szavak szintjén léteznek – öntötte szavakba az érzéseit Fűzy Ákos, aki szerint a Győr bár szeretné maga alakítani a sorsát egy-egy bravúr győzelemmel, de kisebb csoda kellene számukra, hogy elmozduljanak a harmadik helyről. Így azt valószínűsíti, hogy a Pécs 2010 és a Sopron között fog eldőlni az alapszakasz elsősége. Azért tartja esélyesebbnek a rajt-elsőségre a Pécset, mert hazai pályán játszik a riválisokkal és még nem csúszott be számára meglepetés-vereség.
Ad Fűzy Ákos számára egyfajta könnyebbséget a zöld-fehérek felkészítésében, hogy jól ismeri a pécsi játékosokat, tudja, mit csinál egy-egy szituációban Iványi Dalma, Fegyverneky Zsófi, Bujdosó Nóri vagy Allie Quigley, az viszont komoly nehézséget jelenthet az edző és csapata számára, hogy tisztában van vele, hogy kiváló kvalitású sportemberekkel kerülnek szembe vasárnap, akiket egy nagyszerű stratéga, a korábbi munkatárs és jó barát, Zeljko Djokic irányít most már.
Kond Árpád – 2011 elején