Facebook Instagram YouTube
Menü

NKA Universitas Pécs
NKA Universitas Pécs
E.ON ELTE BEAC
E.ON ELTE BEAC

Harminc pontos diadal karácsonyra

2023. december 17.
Harminc pontos diadal karácsonyra Magabiztos győzelmet arattunk a foghíjas BEAC ellen az idei utolsó pécsi bajnokin, és a bajnokság első felét követően 6-3-as mutatóval a harmadik helyen fordulunk a visszavágókra.
Utolsó hazai mérkőzésére készült az idei évben lendületben lévő csapatunk, ennek megfelelően remekül kezdtük a mérkőzést, 9-2-re vezettünk a harmadik percben úgy, hogy négy játékosunk is betalált az ellenfél kosarába. Könnyedén szereztük pontjaikat a BEAC ellen, ahol ezúttal Kolby Morganre, Ozola Katrinára és Gábor Lilire sérülés miatt nem számíthattak a vendégek. A negyed derekára már le is cserélte komplett kezdő ötösét Jovan Gorec, de a nagy ritmusú, jó játék továbbra is megmaradt (6. perc 18-7). Angyal büntetőivel zárkózott a BEAC, és mivel az első negyedben a 22 pontjukból 10-et büntetőből szerző vendégek is ponterősek voltak, egy pillanatra hat pontra is olvadt előnyünk. Katona támadta igen agilisan a gyűrűt (26-20), a negyed végéig pedig még egy Weninger triplát és egy Angyal duplát jegyezhettünk fel (29-22).

Adenike Olawuyi két büntetővel gyarapította a pontjai számát, majd Angyal közelről talált be (31-24). A következő két és fél percben alaposan megszórtuk a BEAC-ot, amely ebben a periódusban több hibát is vétett támadásban. Nálunk hullottak a triplák, Sydney Wallace, Nadija Smailbegovic is bevágott egyet-egyet, a 12-0-s rohanásunkat Mészárosné Kovács Andrea egy időkéréssel próbálta megállítani 43-24-nél. Hatottak is az edzői intelmek, Pavic és Tóth Franka kosaraival faragott hátrányán a BEAC. Most a mieink torpantak meg kissé, a tizenkilenc pontos előny a 18. percre kilencre olvadt Angyal betörésgólja után (45-36). A nagyszünet 48-38-nál jött el, a tizenöt perces szünetben az NKA Pécs U10-es és U11-es kis kosarasai tartottak bemutatót a parketten, miközben a PTE Brass Band pedig zenéjével szórakoztatta a közönséget.
   
Nem sokat hibáztak a csapatok a fordulás után támadásban, a védekezés ezúttal kevésbé dominált, három perc alatt tizenegy pécsi és hét BEAC találat esett (59-45). Némileg szigorodott a védekezésünk a folytatásban és nyilvánvaló volt az is, hogy az erőnlétünk jobb az ellenfelünknél, de azért akadtak figyelmetlenségeink (27. perc 65-47). Ahogy kell, megnyomtuk a negyed utolsó perceit támadásban, Laczkó Sára is bedobott egy szép palánkos triplát, és ez a játékrész 26-12-es eredménnyel zárult.
   
74-50-ről indult a záró felvonás, büntetőkkel gyarapodtak a pontok, Katona kettőt majd Kiss Angi egyet értékesített. Aztán beindult a gépezet, Peyton Williams villant néhányat, 2+1-e után kerek harminc lett közte a 35. perc elejére (84-54). Nagy taps kíséretében lehívta amerikai centerünket a pályáról Jovan Gorec, a helyére pedig Halmágyi Kata állt be. Hat pontot rámolt be zsinórban a vendéggárda, amivel faragott hátrányán. A hajrában Adenike Olawuyit próbálták megjátszani a társak, kétszer sikerült is, de ezen kívül is volt minek örülni még, Rátkai Eszter triplájának és Nadija Smailbegovic közeli találatának tapsolt a publikum, így újra harminc lett közte (93-63) és még több, mint másfél perc volt vissza. Mészárosné Kovács Andrea időkérése után Halmágyi Kata szerzett egy szép kosarat, ezzel ő is feliratkozott a pontszerzők listájára. Összességében magabiztos győzelemmel zártuk a 2023-as évet, amelyből még egy skóciai fellépés van vissza karácsony előtt.
   
NKA Universitas Pécs – E.ON ELTE BEAC 95-65 (29-22, 19-16, 26-12, 21-15)
Pécs, 500 néző. V.: Farkas Gábor, Kapusi Gábor, Földesi Ádám
   
NKA Universitas Pécs: Tadic 8/3, Laczkó 5/3, Wallace 10/6, Mérész 11, Williams 19. Csere: Rátkai 6/3, Smailbegovic 10/6, Weninger 7/3, Kiss 5, Olawuyi 12, Simon -, Halmágyi Kata 2.
E.ON ELTE BEAC: Angyal 16/3, Katona 9, Zsámár 14/6, Pavic 12, Tóth 9/3. Csere: Drahos 2, Orosz -, Milkovics 2, Szauter -, Séllei 1. Edző: Mészárosné Kovács Andrea, Horváth Bianka
   
Jovan Gorec: Egész jó mérkőzést játszottunk, főleg a második félidőben. A BEAC nehézségekkel küzdött, a sérültjeik miatt nehezen tudta megoldani a rotációját. Örülök neki, hogy néhány játékosnak több lehetőséget tudtam biztosítani, mint általában, és hogy tudtunk egy kicsit készülni a következő mérkőzésünkre is.
Peyton Williams: Voltak lassúbb pillanataink az első félidőben, a döcögősebb kezdet után voltak jó periódusaink is, de aztán mindig visszaengedtük az ellenfelet. A harmadik negyedet azonban kifejezetten erősen kezdtük, csapatként játszottunk és ebben a szakaszban gyakorlatilag el is döntöttük a meccset.

Mészárosné Kovács Andrea: Már az edzéseken is gondjaink voltak, előfordult, hogy hatan-heten tudtunk edzeni, annyi a sérültünk, illetve az iskoláskorú játékosunk. Ilyen alacsony összpontosítási szinttel nem kezdhetünk mérkőzést, és bár utána szépen alkalmazkodtunk az ellenfélhez, de ezt nem sikerült mindvégig fenntartanunk. Részfeladatokat sikerült megoldani, de a mérkőzés nagy részében egyértelműen az ellenfél dominált.
Zsámár Lili: Kicsit foghíjasan érkeztünk, és több fontos játékosunk nem tudott ma pályára lépni. Az elején azért felvettük a ritmust, és voltak jó periódusaink, de összességében ennél sokkal több kell, és negyven percig ki kéne nyújtanunk ezeket a szakaszokat, hogy eredményesebbek lehessünk.
NKA Universitas Pécs - E.ON ELTE BEAC
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Pécsi Tudomány EgyetemRátgéber AkadémiaBGATIPPMIXAutocity PécsNovroMKOSZ
Hunbasket Hunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

Kosárlabda Akadémia Sport Kft.

Székhely: 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Kosárlabda Akadémia Sport Kft., minden jog fenntartva!