Horvát válogatott irányítóval erősödtünk
2023. június 19.
A 2023/2024-es idényre Matea Tadic személyében horvát válogatott irányítóval erősített az NKA Universitas PEAC.
A 23 esztendős, 176 cm magas Matea Tadic-ot jelenleg az egyik legjobb horvát kosárlabdázónak tartják a szakemberek.
A zágrábi születésű Matea Tadic a ZKK Novi Zagreb és a Medvescak Zagreb csapataiban kezdte pályafutását, utóbbinál a 2018/2019-es idényben a csapat egyik legjobbjává nőtte ki magát. Előrelépést és fejlődést hozott számára, hogy 19 esztendősen 2019-ben külföldön folytatta sportolói karrierjét, és a szlovák Piestanske Cajky csapatához igazolt, ahol három szezont töltött el. Az utolsó idényében csapatkapitányként vezethette bajnoki címig és kupagyőzelemig a pöstyéni sirályokat. Tadic 14 éves kora óta tagja a horvát nemzeti csapatnak, felnőtt válogatottként az első nagyobb versenye a 2021-es Európa Bajnokság volt. A 2023-as kontinensviadalra a három csapatos csoportjukból nem tudták magukat kvalifikálni a horvátok, Szerbia veretlenül lett első náluk.
Matea Tadic tavaly nyáron szerződött a belga Castors Braine együtteséhez (a magyar válogatott Lelik Réka csapattársa volt). Három szlovákiai év után döntött úgy, hogy tovább lép, Belgiumban ezüstéremmel zárt a bajnokságban, az Európa Kupában pedig a mi csapatunkhoz hasonlóan a nyolcaddöntőig jutott. A klasszikus, igazi irányító poszton otthonosan mozgó játékos a nemzetközi kupában 8,1 pont, 6 gólpassz, 2,6 szerzett labda és 1,7 lepattanó átlagot hozott, a bajnokságban pedig 10,2 pont, 4,3 gólpassz, 2,5 szerzett labda 2,2 lepattanó fűződött a nevéhez, meccsenként 23,5 percnyi játékidő alatt.
A további töretlen és folyamatos fejlődéséhez lehet remek lehetőség számára az NKA Universitas PEAC, hiszen a korábbiaknál jóval erősebb bajnokságban vár rá vezető szerep. - Nagyon boldog és hálás vagyok ezért a lehetőségért! – nyilatkozta pécsi szerződése kapcsán Matea Tadic. - Ismerem a klubot a nemzetközi kupákból és soha nem hallottam róla rosszat. A magam részéről úgy éreztem, hogy ez egy jó lehetőség lehet arra - amellett, hogy a klub jó körülményeket biztosít nekem -, hogy két erős versenysorozatban, a magyar bajnokságban és az Európa Kupában játszva tovább tudjak fejlődni. Hiszek abban, hogy nagyon sikeres szezon lehet előttünk. Igaz, nem azért vagyok itt, hogy megválasszam a céljainkat, de nagyon hiszek a klub és az edzőink döntéseiben és szakmai céljaiban! Már izgatottan várom az augusztusi találkozást! – zárta optimistán előre tekintve Matea, csapatunk új irányítója, aki a felkészülésünk elején csatlakozik az NKA UNIVERSITAS PEAC gárdájához.
Fotó: fiba.basketball
« vissza