Idegenben is a győzelemért
2023. február 18.
Bajnoki mérkőzéssel folytatjuk, vasárnap 17 órai kezdettel a Ludovika Csata otthonában lépünk pályára, ahol nehéz összecsapás néz ki, ahogy az őszi pécsi meccs sem volt sima…
A hétközi, könnyed Magyar Kupa győzelem után most egy jóval keményebb összecsapás van kilátásban csapatunk számára. A bajnoki tabellán pillanatnyilag hetedik helyen álló Ludovika Csata hét győzelmet és tizenegy vereséget jegyez, ám Tursics Krisztián együttese nem játszott hétközben, sőt, a válogatott szünet óta sem, így volt idejük bőven felkészülni ellenünk. Nem gondolja mindezt másként Jovan Gorec vezetőedzőnk sem: - Nehéz mérkőzésre számítunk, ismerjük ellenfelünket és élénken él bennünk a hazai meccsünk ellenük. Több idejük volt felkészülni a vasárnap esti mérkőzésre, mi csütörtökön még kupa négybe jutásért játszottunk, de ez nem szabad, hogy befolyásoljon minket. Keményen dolgozunk a csapatépítésen és azon, hogy újra megfelelő formába lendüljünk – fejtegette vezetőedzőnk. Bizony, november elején egy sokáig emlékezetes meccset vívtunk a Csatásokkal, hosszabbításban sikerült csak kicsikarni a győzelmet a 87-85-re végződő derbin. Tizenkét pontos mínuszról indult számunkra az utolsó negyed, de egyébiránt a meccs nagy részében, sőt a hosszabbításban is csak rohantunk az ellenfelünk után. Nagyon kellettek az extrák, a triplák, 14(!) hárompontost szórtak be Wentzel Nóriék, akiknek végig helyén volt a szívük, többször is visszakapaszkodtak nagyobb hátrányból is. A lefújás után pécsi oldalon akadtak, akik teljes joggal bosszankodtak a mutatott játék miatt, de voltak olyanok is, akik akkor is pozitívan értékelték a küzdeni tudást és boldogok voltak, hogy sikerült megnyerni azt a roppant kiélezett végjátékot hozó találkozót.
Az alapszakaszból már csak néhány, egészen pontosan négy mérkőzés van hátra és az ezeken elért eredményeink fogják meghatározni a rájátszás előtti rajtpozíciónkat. A pécsi nevelésű Szücs Réka is pontosan tudja ezt: - A bajnokságban már csak kemény mérkőzések várnak ránk a hátralévő időben, amelyek eredménye nagyon fontos lesz számunkra. Itthon egy szoros, egy labdás mérkőzést játszottunk a Csatával, szóval egy kemény mérkőzésre készülünk megint, de reméljük, hogy behúzzuk idegenben is. Egy kicsit átalakult a csapatunk, jó volt, hogy új játékosunk, Jaz a BKG ellen be tudott állni és jól is szállt be a játékba. Változott a Csata kerete is, így ebből a szempontból most még nem lehet tudni, hogy milyen mérkőzést játszunk. Ők is nyilván nyerni szeretnének, hiszen mindkét csapat számára fontos lesz a meccs, de remélem nekünk még fontosabb és mi nyerünk! – bizakodott csapatunk irányítója.
Összesen eddig 13 alkalommal mérkőzött meg egymással a két csapat, ebből tízszer pécsi, háromszor pedig fővárosi győzelem született. A legszorosabb összecsapás a többször említett őszi hosszabbítással végződő volt, de a legutóbbi vesztes meccs keresése kapcsán sem kell túl messzire visszatekinteni, 2022. márciusában az utolsó idegenbeli alapszakasz mérkőzésünkön kaptunk ki 79-70-re a Ludovikán.
A Ludovika Csata – NKA Universitas PEAC mérkőzés vasárnap 17 órakor kezdődik Budapesten, a Ludovika Arénában.
« vissza