Facebook Instagram YouTube
Menü

Jön a Szekszárd: ez lesz csapatunk 299. bajnokija

2024. január 26.
Jön a Szekszárd: ez lesz csapatunk 299. bajnokija Szombaton csapatunk fennállásának 299. bajnoki mérkőzése következik, amely ráadásul az alapszakasz egyik legjobban várt összecsapása lesz, nemcsak Pécsen, de Szekszárdon is nagy érdeklődés övezi a 18 órakor kezdődő rangadót.
Ősszel egy jól sikerült, gyakorlatilag egál félidőt követően nagy pofonba szaladtunk bele Szekszárdon, 81-60-ra alulmaradtunk Tolna vármegye székhelyén. Azon az összecsapáson nagyon nem találtuk az ellenszert a szekszárdi triplák ellen, a házigazdák tizenegy hárompontosa landolt a gyűrűben. Ez volt a kék-fehérek egyik nagy bajnoki győzelme a hétből, emellett öt vereség áll a nevük mellett, ezzel pedig az ötödik pozíciót foglalja el Zeljko Djokic együttese a bajnokságban. Nagy érdeklődés övezi a két csapat pécsi fellépését, nemcsak Pécsett, de Szekszárdon is, így igazi pazar meccshangulat várható a lelátón.
   
A mérkőzés fontossága nem is kérdés, számunkra roppant hangsúlyos a harmadik hely megőrzése, a TARR KSC Szekszárd pedig javítana helyzetén a riválisaival szemben. Kemény csata elé nézünk, tudja ezt Jovan Gorec is: - Egy nagyon kemény mérkőzés vár ránk szombaton, amit mindenféleképpen szeretnénk megnyerni, ez az összecsapás nagyon fontos az alapszakasz helyezés szempontjából is. Arra számítunk, hogy nagyon nagy nyomást fog ránk helyezni a Szekszárd elsősorban védekezésben és lényeges lesz az, hogy ezzel szemben mennyire tudunk magabiztosak maradni. Fegyelmezettnek kell lennünk, és a saját játékunkat kell játszani, a saját ritmusunkban és koncentrálnunk kell végig. Mindkét csapatnak vannak problémái, nehézségei, de biztos vagyok benne, hogy mind az ellenfelünk, mind mi százötven százalékkal fogunk küzdeni a mérkőzésen. A Szekszárd által ránk helyezett nyomást fejben és fizikálisan is kezelnünk kell. Bízom benne, hogy nagyon sok pécsi kilátogat szombaton az Akadémiára és egy jó hangulatú összecsapáson a nézőink és szurkolóink támogatásával hazai pályán le tudjuk győzni a Szekszárd csapatát – fogalmazott csapatunk vezetőedzője.
   
A két csapat eddig összesen 35 alkalommal mérkőzött meg egymással, 16 pécsi és 19 szekszárdi győzelem született ezeken a találkozókon. A tavalyi szezonban az alapszakaszban két ponttal legyőztük a szomszédvári riválist, a rájátszás során azonban itthon és idegenben is alulmaradtunk a szekszárdi csapattal szemben.
   
Az NKA Universitas Pécs – TARR KSC Szekszárd mérkőzés szombaton 18:00 órakor kezdődik, kapunyitás 17:00 órakor lesz. Célszerű időben érkezni a kényelmes bejutás és a helyfoglalás miatt. A belépőjegyeket 1000 Ft-os egységáron lehet megvásárolni, a belépés 14 éven aluliak számára ingyenes.
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Pécsi Tudomány EgyetemRátgéber AkadémiaBGATIPPMIXAutocity PécsNovroMKOSZ
Hunbasket Hunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

Kosárlabda Akadémia Sport Kft.

Székhely: 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Kosárlabda Akadémia Sport Kft., minden jog fenntartva!