Facebook Instagram YouTube
Menü

Készen állunk, kezdődhet az Európa Kupa!

2024. október 09.
Készen állunk, kezdődhet az Európa Kupa! Az olasz Campobasso otthonában rajtol számunkra az Európa Kupa szerdán este fél kilenckor, egy jó erőkből álló, keményen védekező ellenféllel szemben.

Reggel fél kilenckor indult el csapatunk Pécsről Budapestre a Liszt Ferenc repülőtérre, ahonnét a Wizzair Nápolyba tartó járatával utaztunk Olaszországba. Nagyjából minden a tervek szerint alakult, mindössze fél óra késéssel emelkedett a gépünk a levegőbe és a repülőgép pilótája bő másfél óra után szinte észrevétlenül tette le a gépet a dél-olasz város repterének leszállópályáján. Innen még egy jó két órás autóbuszos utazás várt a mieinkre, borús, zivataros időjárás kíséretében. Campobasso 48 ezer lakosú település, az azonos nevű tartomány fővárosa és 701 méterrel a tengerszint felett fekszik. A hegyekkel körül ölelt település történelme az ókorig nyúlik vissza, a második világháborúban pedig véres csaták helyszíne volt, számos régi épület is elpusztult.

 A La Molisana Campobasso az előző idényben a negyedik helyen zárt az olasz bajnokságban, feltörekvő, fiatal együttesről van szó, ahol magas szintű az utánpótlás képzés, amit az is jelez, hogy a múlt évadban mind az U19-es, mind az U17-es csapatuk megnyerte az olasz bajnokságot. A klubot 2017-ben alapították, 2020-2021-es idényben szerepeltek először az olasz élvonalban. Szerda este játsszák első nemzetközi mérkőzésüket, minden bizonnyal nagyon készülnek a bemutatkozásra, de mi sem feltett kezekkel érkeztünk:

- Számunkra egy új versenysorozat kezdődik, szerda este elrajtolunk az Európa Kupában – kezd bele Zseljko Djokics vezetőedző. - Felvettük már a meccsritmust, ez a negyedik összecsapásunk lesz. Vasárnap késő este játszottunk egy olyan kiélezett meccset a TFSE-MTK otthonában, ahol az utolsó másodpercig harcolni kellett a győzelemért. Egy nap rehabilitáció után kedden korán reggel, tulajdonképpen edzés nélkül indultunk útnak Olaszországba. Az Európa Kupára úgy tekintek, mint ami kiváló lehetőség a fejlődésre, másik kosárlabda kultúrát képviselő riválisokkal szemben. A Campobasso elleni felkészülésünk során azt láttam, hogy ott egy komoly szakmai program zajlik, több játékosuk régebb óta játszik náluk, emiatt taktikailag előttünk járhatnak. Kemény, agresszív védekezesükre alapoznak, és úgy láttam, minden poszton két stabil játékossal rendelkeznek. Jó amerikai és olasz irányírójuk van, kiváló amerikai, olasz és lengyel bedobókkal rendelkeznek, és magas posztokon is rendben vannak. Tudom az olasz barátaimtól, hogy házigazdáink, akik negyedik helyen zártak tavaly az olasz bajnokságban, történelmi meccsre készülnek, hiszen ez lesz a klubjuk első nemzetközi meccse. Biztos teli csarnok vár bennünket, sok néző lesz kíváncsi a meccsre. Számunkra minden másodperc fontos lesz ellenük, mivel más kultúra, és speciális körülmények között kerül sor a meccsre, vagyis minden adott lesz arra, hogy fejlődhessünk, kipróbálhassuk magunkat egy ilyen helyzetben. Minket is nagyon motivál, hogy ez az első Európa Kupa meccsünk, még mindig egy épülési fázisban vagyunk, ami látszott a TFSE-MTK ellen is. Amíg úgy játszottunk, ahogy gyakoroljuk edzéseken és ahogy akarunk, akkor nagyon szépen kosárlabdáztunk, masszívan védekeztünk, ezt akarjuk átvinni a szerdai meccsre, csak nem huszonnégy, hanem legalább harmincöt percig – fejtette ki gondolatait még a felszállás előtt vezetőedzőnk.

A La Molisana Campobasso – NKA Universitas Pécs Európa Kupa mérkőzés szerdán 20 óra 30 perckor kezdődik, amely élőben lesz követhető a FIBA YouTube csatornáján, a lenti linken.


« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Pécsi Tudomány EgyetemRátgéber AkadémiaBGATIPPMIXAutocity PécsNovroMKOSZ
Hunbasket Hunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

Kosárlabda Akadémia Sport Kft.

Székhely: 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Kosárlabda Akadémia Sport Kft., minden jog fenntartva!