Kettős győzelemmel a legjobb 16 között
2023. december 21.
Megszenvedtünk érte, küzdelmes, nehéz meccsen 61-50-re megnyertük a Caledonia Gladiators elleni visszavágót, így januárban a Kayseri ellen mehetünk a legjobb nyolc közé jutásért. A sikerünkre árnyék vetül, Adenike Olawuyi a mérkőzés végén térdsérülést szenvedett.
Errefelé megszokott dolog lehet a viharos szél és özönvízszerű, szakadó eső, ez fogadta a reggeli ébredéskor csapatunkat. A délelőtti edzésre már a nap is kisütött, az orkán azonban maradt, ez azonban cseppet sem zavarta Playsport melletti golfpályán játszókat, ők nagykabátban is hódoltak a szenvedélyüknek…
Minden bizonnyal a huszonnégy pontos vereség is közrejátszott, hogy a helyieket nem hozta különösebben lázba a Caledonia Gladiators hazai play off meccse. Fél órával a kezdés előtt alig lézengett egy tucat néző a lelátókon, pedig a körítés tisztára olyan volt, mint egy szuperprofi csapat esetében. A látványos bevonulás, táncosok, show műsor ellenére a feldobásra jó háromszázan összejöttek, és azt látták, hogy Sydney Wallace öt pontjával indul a mérkőzés. Roscoe középtávolijával megszerezték a hazaiak az is az első kosarukat. Némi bizonytalankodás következett támadásban, de hamar rendeződtek a soraink és az ötödik percre 12-5-re elléptünk. A folytatásban is jól alakultak a dolgok számunkra, 21-12 is állt az eredményjelző táblán, ám ezután a Handyék egy 7-0 sorozattal kettő pontra megközelítették a mieinket (19-21). Rátkai Eszter két büntetője szakította meg a Gladiátorok sorozatát, az első játékrész 19-23-nál ért véget.
A lelkes és védekezésben nagy agresszivitást mutató fehér mezesek igyekeztek megnehezíteni a dolgunkat, de egy-egy jó szakasszal el tudtunk szakadni tőlük (21-28). Próbált a közelünkben maradni a skót csapat (15. perc 25-30). Kezdtek kimaradni a helyzeteink, kapkodóvá vált a játékunk, tovább faragtak a hátrányukon a hazaiak, akik jobban szedték a lepattanókat is. Alig-alig fújtak a Gladiátorokra a játékvezetők személyi hibát, mindössze hármat a második játékrészben, amit azért két ponttal meg tudtunk nyerni, így a nagyszünetben összesítésben már harminc ponttal vezettünk (29-35).
Roscoe kosarával indult a harmadik negyed, mi négy pontosan dobott büntetővel tudtuk növelni pontjaink számát. Ahogy az előző játékrész, úgy ez sem azt vetítette elő, hogy sok pont fog esni, a negyed derekán 34-41 állt az eredményjelzőn, sok volt a pontatlanság mindkét oldalon a támadójátékban. Mérész Beatrix zsinórban kétszer is betalált, sőt a negyed végére még egy triplát is szereztünk Nadija Smailbegovic révén. Pontszegény harmadik negyedet láthattak a nézők, amit mivel 13-6-ra megnyertük ez is, annyira nem bántunk. A záró negyed 35-48-ról indult.
Laczkó Sári szép találatával növeltük előnyünket, majd jött némi kihagyás és másfél perc alatt annyit kaptunk a Gladiátoroktól, mint a harmadik tíz percben összesen. Jovan Gorec időt kért, de nehezen találtuk a meccs ritmusát, ráadásul a játékvezetők is elnézőbbek voltak a hazaiakkal, akik egyre csak jöttek fel (33. perc 43-50). Kiss Angi közelije és Matea Tadic két duplája után tíz pont fölé nőtt a differencia (44-56) és még hátra volt a negyed fele. Csordogált a mérkőzés, nem volt már vissza kettő perc sem hátra, amikor 50-59-nél Adenike Olawuyi maradt lenn, térdét fájlalva. A végeredményt Mérész Beatrix állította be, így kettős győzelemmel, 136-101-es összesítéssel bejutott csapatunk a legjobb 16 közé az Európa Kupában, így januárban a török Melikgazi Kayseri lesz az ellenfelünk a nyolcaddöntőben.
Caledonia Gladiators – NKA Universitas Pécs 50-61 (19-23, 10-12, 6-13, 15-13)
East Kilbirde, Playsport. 375 néző V.: Emmouil Tsolakos (GRE), David Tomasson (ISL), Elvis Binders-Couders (LAT)
NKA Universitas Pécs: Tadic 8, Wallace 14/6, Weninger 3/3, Mérész 11, Williams 6. Csere: Smailbegovic 6/6, Rátkai 2, Simon -, Kiss 7, Olawuyi -, Laczkó 4. Edző: Jovan Gorec, Iványi Dalma
Caledonia Gladiators: Robb 2, Pujol 3, Roscoe 7, McGarrachan 6, Brown 9. Csere: Lewis -, Omer-Jones -, Sylla 7, Handy 4, James 4, N’diaye 8. Edző: Miguel Ortega, Donald Macdonald, Chantelle Handy
Jovan Gorec: Örülök, hogy megnyertük ezt a mérkőzést is. Érthető és számítottam is rá, hogy a hazai nagyarányú győzelem tudatában picit dekoncentráltak leszünk, de azért végig kontrolláltuk a pályán történteket, fontos győzelmet aratva. Remélem Adenike sérülése nem súlyos!
« vissza