Kiütéses győzelemmel kezdtünk
2022. október 27.
Nagyon magabiztos, 35 pontos idegenbeli győzelemmel indítottuk az Európa Kupa idényt Bulgáriában.
Szépen megtelt a csarnok a feldobásra, zömmel gyermekek töltötték meg a lelátót, a hazai közönség lelkesen és szimpatikusan szurkolt a Beroe csapatának és minden jó megmozdulásukat tapssal jutalmazták. Jól indítottuk a mérkőzést, Sierra Calhoun dupláját Wentzel Nóri hárompontosa követte. 6-0-s vezetésünk után egy pillanatra fordítottak a hazaiak (7-6), akikkel ekkor játékvezetők igencsak elnézőek voltak a palánk alatti csaták során. A folytatásban fokozatosan növeltük előnyünket (9-20), de becsúszott pár bosszantó eladott labda a játékunkba, így a negyed végére öt pontra zárkózott a lelkes Beroe (19-24). Ebben a szakaszban bolgároknál Dineva szerezte a pontjaik nagy részét, kilenc egységnél járt, igaz, ennyivel is fejezte be a találkozót. Kiss Virág harcosságával tovább építettük az előnyünket, centerünk ma sem állt meg dupla-dupláig, 21 játékperce alatt 15/3 pontig és 11 lepattanóig jutott. Sok volt az eladott labdánk továbbra is, 27-35 után azonban pontosabbá vált a játékunk, jobb volt a koncentrációnk, a roppant hasznosan beszálló Simon Zsófi vágott be egy triplát, majd Kiss Virág zsinórban szerzett hat pontjával alakult ki a félidő végeredménye, amelyben hatalmas volt a fölényünk a lepattanók terén is (27-44).
Egyre inkább kezdett kiütközni a két csapat közti különbség a nagyszünetet követően, Wentzel Nóri kapta el alaposan a fonalat, nem rontott dobást a második félidőben, és a 25 percben 34-59 állt a táblán. Nagy iramban támadtunk, jó tempót diktáltunk, prímán védekeztünk, és a támadásban is szép dolgokat mutattunk. Méltó lezárása volt a harmadik játékrésznek Szücs Réka dudaszós hárompontosa (39-70). A záró negyed eleje azonban nem sikerült ilyen jól, hamar időt kellett kérnie Jovan Gorecnek a záró negyed elején, egy perc sem telt el zsinórban hét pontot rámolt be a Beroe (46-70). Megrázták magukat a mieink, visszaállt a harminc pontos különbség, sőt, még néhány egységgel meg is toldottuk a végére. Jovan Gorec már a vasárnapi, DVTK elleni meccset szem előtt tartva fokozatosan cserélte le kulcsembereit, minden utazó játékosunknak játéklehetőséget adott – Kaszás-Pap Regina egyetemi kötelezettségei miatt nem tartott a társaival ezúttal. A vége 94-59-es, magabiztos, 35 pontos pécsi győzelem, sikeresen indult tehát az idei Európa Kupa szereplésünk!
Beroe – NKA UNIVERSITAS PEAC 59-94 (19-24, 8-20, 12-26, 20-24)
Sztara Zagora, 500 néző. V.: Gracin (CRO), PerciavalleI (ITA), Hasanov (AZE)
Beroe: Ivanova 11/3, Dineva 9, Kocheva 7/3, Sharenkapova 13/9, Rosten 2. Csere: Georgieva -, Dimitrova 8, Stojanovska 3, Natskina 6, Madankova -. Edző: Tatjana Galeva
NKA Universitas PEAC: Katanic 11/3, Calhoun 16/9, Wentzel 24/18, Burdick 14, Kiss 15/3. Csere: Simon 7/3, Sanchez 4, Szücs 3/3, Laczkó -, Selcova -. Edző: Jovan Gorec, Iványi Dalma, Kmezic Daliborka
Jovan Gorec: Jól startoltunk az Európa kupában. Nagyon fontos volt számunkra az első mérkőzés. Hosszú utazás után játszottuk, és a csapat erre jól reagált. Ez már csak azért is lényeges mert a következő időszakban ez a ritmus vár majd ránk. A mai estét követően ráfordulunk egy olyan szakaszra, ahol sorra jönnek az erősebbnél erősebb ellenfelek. Már most vasárnap az euroligás DVTK ellen fel tudjuk mérni, hogy mire vagyunk képesek a legjobbak ellen.
Wentzel Nóra: Kezdésként megadtuk a jó ritmusát ennek a sorozatnak, vasárnap lesz egy nagyon fontos bajnokink Miskolcon, nagyon bízom benne, hogy ez a mai megfelelő alapot ad nekünk. Ma végig mi domináltunk, irányítottuk a játékot, jól védekeztünk, megvoltak a jó dobóhelyzeteink és jól is dobtunk és nagyobb ritmusunknak volt köszönhető ez a nagy arányú győzelem.
« vissza