A 2010/2011-es idényben a Gospic játékosaként nagyszerű EuroLiga statisztikával előrukkoló játékost sikerült a Mecsekaljára csábítani.
Maurita Reid a horvát csapat irányítójaként az
EuroLigában 17,1 pontos átlaga mellé 5,3 gólpasszt kiosztott, az asszisztokkal a második legjobb volt az egész nemzetközi elit sorozatban. A szerzett labdák terén pedig egyenesen ő volt a legjobb a meccsenkénti 3,8-as átlagával. Leszedett átlagosan 5 lepattanója is kifejezetten jó mutató. Legponterősebben a török Fenerbahce ellen játszott, 2010 októberében 28 pontot szórt ellenük.
Ugyan tavaly leigazolta a Novi Zagreb, az előző idényt mégis Izralben, az Elitzur Netanya együttesénél töltötte a 27 esztendős irányító. A bajnokságban 18 mérkőzést játszott, 14,9 pontot átlagolt, amivel a második legjobb volt csapatában. Emellé 6,4 lepattanót szedett össze, 5,2 gólpasszt osztott ki társainak, és 2,9 labdát szerzett. A hírek szerint vízumproblémák miatt nem tudott csatlakozni a horvát bajnokhoz, és így végül a közel-keleti országban kötött ki, noha érdekes módon Gospicban nem voltak ilyen problémái. Csapatunk mindenesetre már elkezdte az ezzel kapcsolatos ügyintézést.
Ami a tengerentúli életét illeti, az egyetemet Miamiban végezte, 2008-ban. A 2007/2008-as idényében beválasztották az All-ACC (Atlantic Coast Conference) védőcsapatába. Minden adott tehát ahhoz, hogy Pécsett is kiváló irányító játékkal örvendeztesse meg a közönséget, és segítse csapatát mind jobb szerepléshez az ősztől kezdődő évad komoly erőpróbát jelentő kihívásain a magyar-szlovák bajnokság és az Európa Kupa szereplés során.
Zseljko Djokics: "Korábban, mikor Pécsnek erős csapata volt, egy nagyon jó magyar magra épült, olyan játékosokkal, mint Iványi Dalma, Béres Tímea, később Fegyverneky Zsófi, Vajda Anna, akiket olyan külföldiek egészítettek ki, mint Sztyepanova, Olhde, VJ. Mi is egy ilyen csapatot építünk, lépésről lépésre. Így idén nem olyan légióst hoztunk, nem is tudtunk volna olyat, aki sokszoros Euroliga-győztes, hanem aki tud segíteni a csapatnak, viszont belefér a financiális kereteinkbe. Ilyen szempontokból Maurita Reidet ideális játékosnak találtam. 1-2-es poszton jelent erősítést, ahol Fűrész Dia is játszik, aki tavaly nagyon sokat fejlődött, ezért is döntöttünk amellett, hogy nem klasszikus irányítót hozunk mellé, hiszen ezeket a feladatokat Reiddel közösen ő már el tudja látni.
Reid sok csapatban, Lengyelországban, Horvátországban is MVP volt korábban, nagyon jól szerepelt az Euroligában is. Támadásban nagyon erős játékos, nagyon jó pick and rollban, tranziciós játékban, egy-egyezésben. Nem önző, de individuális játékos, nagyon látványos megoldásai vannak. Ő olyan korban van, mikor egy játékos már nem csak a saját statisztikája, hanem a csapatsiker miatt is játszik. Mint edző, az a feladatom, hogy jobb csapatjátékos váljon belőle, és még hatékonyabban védekezzen. Reid egyébként tudja, hogy Pécsett a védekezésnek kiemelt szerepe van, és úgy tudom, egyénileg már el is kezdte a felkészülést."
Néhány, saját maga által összevágott videó: