A mérkőzés előtt Éles Péter sportszakmai igazgató köszöntötte az ellenfélnél, Szentpáli Gergőt, Szücs Lucát, Drávecz Borókát és Szücs Lillát, akik korábban a pécsi kosárlabda életben tevékenykedtek.
Jó iramban indult a találkozó, 8-8-ig fej mellett haladtak a csapatok, pontosan célzott mindkét gárda, alig három perc alatt két-két tripla is a gyűrűben landolt. Eztán némi megtorpanás következett, leállt a pontgyártás, a lelkes székesfehérváriak igyekeztek keménységben is felvenni a harcot. Több lett a pontatlanság a támadásokban, a lepattanókban viszont kiválóan teljesítettünk, háromszor annyit gyűjtöttünk be, mint a fekete mezes vendéggárda. 18-14-ről induló a második negyed elején Török Ági bevágta második hárompontosát, amivel hét pont lett közte, de továbbra is tapadtak szorosan a sok eladott labdával és rontott büntetővel játszó mieinkre a vendégek. Adenike Olawuyi négy pontjával alakult ki a 39-24-es eredmény a nagyszünetre.
A tarthatatlannak bizonyuló Marisa vezérletével faragott hátrányán a Dávid Kornél KA, majd a fiatal Rátkai Eszti vette hátára csapatunkat, amellett, hogy jól szervezte a játékunkat, támadásban is hatékony tudott lenni. Ezzel együtt is a harmadik negyed ellenfelünkké volt, ezt 22-19-re megnyerte Szentpáli Gergő csapata. Az 58-46-os pécsi vezetésről induló záró etap egy-egy hárompontossal indult. Látótávolságon belül maradt a DKKA, sőt nyolc pontra felzárkóztak Laufer triplájával a 36. percre, de a győzelmünk nem forgott veszélyben. A végére nőtt a legnagyobbra a differencia, a vártnál kicsit nehezebben, 80-61-re gyűrtük le Dávid Kornél KA csapatát. Vasárnap megyünk a Győrrel hosszabbításos meccset játszó TFSE otthonába.
NKA Universitas Pécs – Dávid Kornél KA 80-61 (18-14, 21-10, 19-22, 22-15)
Pécs, 450 néző. V.: Varga-Záray Katalin, Földesi Ádám, Gruber Nikolett Lilla
NKA Universitas Pécs: Studer 9/3, Laczkó -, Tóth -, Török 13/9, Reisingerova 15. Csere: Smailbegovic 3/3, Rátkai 13/3, Held 10/6, Zsebe-Weninger 8, Kiss -, Olawuyi 9. Edző: Zseljko Djokics, Iványi Dalma
Dávid Kornél KA: Takács 4, Varga 11/9, Marisa 25/6, Laufer 14/6, Hegedűs -. Csere: Katona 3, Szücs -, Drávecz 4, Papp -, Dávid -. Edző: Szentpáli Gergő
Zseljko Djokics: Kiharcoltuk a győzelmet. A számok jók: ötven lepattanó, huszonöt gólpassz, tizenhárom szerzett labda, viszont a huszonegy támadó pattanónkból sokkal kevesebb második esélyből szerzett ponttal gazdagodtunk, mint kellett volna. Sokszor nem támadtuk jól a gyűrűt, és a nagyszerűen játszó fehérváriak is megnehezítették a dolgunkat, akiknek szívből gratulálok a mai teljesítményükhöz.
Studer Ágnes: Jókor jött ez a mérkőzés ahhoz, hogy felébredjünk és észbe kapjunk. Az elején eléggé megleptek minket, jóval agresszívabbak voltak nálunk a lepattanóknál, védekezésben, és ezt tartani tudták szinte a végéig. Voltak szituációk, amikor felül tudtunk kerekedni ezen, de sokszor nem. Tanulnunk kell ebből, és a megbeszéltek szerint játszani a későbbiekben.
Szentpáli Gergő: Szeretnék gratulálni az NKA-nak, szerintem remek csapatot raktak össze erre az idényre, remek stábbal. Sokra hivatott ez a keret! Megérdemelten győztek, és sok sikert kívánok nekik, ugyanakkor büszke vagyok a csapatomra is. A Vasas elleni meccsen tanúsított megilletődöttségünket sikerült levetkőznünk, az pedig, hogy a második félidőben bírtuk energiával, hatalmas fegyvertény.
Makenna Marisa: Őszintén szólva kifejezetten büszke vagyok a csapatra, nagyon keményen küzdöttünk az első pillanattól egészen az utolsóig, és ha így folytatjuk, a szezon előrehaladtával az olyan erős csapatok ellen is jó esélyeink lehetnek, mint a Pécs.