Lehengerlő győzelemmel tettünk nagy lépést a továbbjutás felé
2023. november 01.
Kiütéses győzelem, szinte biztos továbbjutás, jó egyéni teljesítmények, nagyszerű második félidő, és újra Akadémiai ötösünk zárta a meccset – dióhéjban így foglalható össze az NKA Universitas Pécs Bursa elleni 78-52-re végződő Európa Kupa meccse.
A pécsi szimpatizánsokon kívül néhány török is felbukkant a mérkőzés kezdetére a lelátón, még egy félholdas zászlót is kifeszítettek a vendégszektorban. Még a feldobás elején rendet teremtettek a játékvezetők a vendég kispadon, mivel vezetőedzőként a Bursa a 23-as számmal játszó csapatkapitányát, Tugce Turus jelölte meg a jegyzőkönyvben, így a FIBA-nál nem bejegyzett „szakemberek” csak a kispad végén foglalhattak helyet és ülve nézhették csak a mérkőzést. A mindkét csapat számára fontos összecsapás első perceiben nem mutatott számottevő különbséget a két csapat játéka, Nadia Smailbegovic kosarára Celik egy triplával válaszolt és az ötödik percben is mindössze 6-5 állt az eredményjelző táblán. A fonalat remekül elkapó Nadija Smailbegovic csakhamar egy triplába is beleállt, sikeresen (11-7). Folyamatosan frissített Jovan Gorec csapatán, Peyton Williamst kivéve minden kezdőjátékosát lecserélte. Szorosan tapadtak a mieinkre a vendégek, a kilencedik percben mindössze egy pont volt közte, majd 15-14 után két pécsi kosárral sikerült egy lélegzetvételnyi előnyhöz jutni az első játékrész végére (19-14).
Kiss Angelika zúzott be egy hármast a második negyed elején, majd egy kivédekezett akciót követően Nadija Smailbegovic kígyózott be a palánkig és tette fel a labdát két pontot érően. Felpörögtek a csapatok, pécsi kosárra jött a török válasz, a 14. percben 26-20-ra vezetett csapatunk. Rátkai Eszter remekül mozgatta a csapatot és pontokat is hozott, a fiatal játékos találataival kilencre nőtt az előnyünk a negyed derekára. Nem adták fel a zöld mezes vendégek, kicsit faragtak is a hátrányukon, de Jovan Gorec időkérése után kis időre ismét minden a helyére került (33-24). Baptiste begyötört duplája, majd Sahin hármasa ismét időkérésre ösztökélte vezetőedzőnket két perccel a nagyszünet előtt. Egy szép labdaszerzést követően Laczkó Sári passzából Matea Tadic értékesített egy ziccert. Hatalmas harc folyt minden labdáért a pályán, Rátkai Eszter pedig újabb két pontot tett a közösbe. Brcaninovic büntetői után Nadija Smailbegovic harciassága ért két pontot, miközben szabálytalankodtak vele, a büntető is a helyére került, ezzel 12 pontnál járt fiatal hátvédünk. A hátralévő 3,7 másodperc előtt időt kértek a törökök, de hiába, hamar elveszítették a labdát, így maradt a 40-31-es állás a nagyszünetre.
A harmadik játékrész első találatát Mérész Beatrix jegyezte, amire Celik válaszolt a túloldalon. Remekül elkaptuk a fonalat védekezésben is, olyannyira, hogy 42-33-ról egy 10-0 sorozatot levágva 52-33-ra elléptünk a 24. percre. Poyraz büntetője szakította meg a szép sorozatot, amiben egyébként a rendkívül hatékony játékkal előrukkoló Mérész Beatrix a 14. pontját is megszerezte. Lassult a tempó és több hiba is becsúszott mindkét oldalon, ám ezzel együtt is húsz pont fölé sikerült tornászni a különbséget (56-34). Megakasztott bennünket a török zóna, nem találtuk meg ellene a triplákat néhány támadáson keresztül, ám Adenike Olawuyinak sikerült egyet a sarokból bevarázsolnia (29. perc 59-36). Mindeközben, fizioterapeutánk, Igor Kovacic állította talpra a mindössze két fős stábbal Pécsre érkező ellenfél negyed derekán megsérülő játékosát, Celiket, aki a záró negyedre visszatért a pályára.
63-37-ről indult az utolsó negyed, gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés, szinte kizártnak tűnt, hogy a legjobbját, Kiana Willams-t nélkülöző törökök valami varázslattal előrukkoljanak. Rátkai Eszter megkapta negyedik személyi hibáját, majd Brcaninovic vágott be egy hármast. Nemsokára Matea Tadic is átlépte a tíz pontos határt egy 2+1-es akciójával és Peyton Williams duplája után pedig kerek harminc lett közte (70-40). Négy perccel a vége előtt Halmágyi Kitti is pályára került 74-43-as állásnál, majd az utolsó két percre testvérét, Halmágyi Katát is beküldte Jovan Gorec, így hazai pályán is tapsolhatott az akadémiás ötösnek a publikum. Az utolsó negyed egyenlő eredményt hozott, de a hőn áhított négy pontos győzelmet sikerült alaposan túlszárnyalni, huszonhat ponttal, 78-52-re legyőztük a Bursa Uludag Basketbol csapatát. Ezzel ha minden a papírformának megfelelően alakul a továbbiakban, megelőzzük a Bursát és tovább fogunk jutni a csoportunkból a legjobb 32 közé.
NKA Universitas Pécs – Bursa Uludag Basketbol (19-14, 21-17, 23-6, 15-15)
Pécs, 500 néző. V.: Martina Mekelova (SVK), Jakub Izak (SVK), Luka Brekalo (BIH)
NKA Universitas Pécs: Tadic 15, Smailbegovic 12/3, Mérész 16, Olawuyi 3/3, Williams 14. Csere: Rátkai 7, Kiss 5/3, Weninger -, Laczkó 6, Halmágyi Kitti -, Halmágyi Kata -. Edző: Jovan Gorec, Iványi Dalma, Kmezic Daliborka
Bursa Uludag Basketbol: Sahin 5/3, Celik 7/3, Poyraz 5, Sarr -, Baptiste 10. Csere: Miray 3/3, Brcaninovic 17/6, Garip 5/3, Turus -.
Jovan Gorec: Gratulálok a lányoknak! Ezzel a győzelemmel valószínűleg másodikok leszünk a csoportban, és továbbjutunk, ami nagyon fontos számunkra, hiszen szeretnénk még legalább egy kört menni az Európa Kupában. Kicsit lassabban kezdtünk, valószínűleg a nyomás miatt, de aztán belelendültünk. Örülök, hogy a sérült Sydney Wallace-on kívül mindegyik játékosomnak lehetőséget tudtam adni.
Peyton Williams: A Bursában történtek után kifejezetten motiváltan léptünk pályára, hetek óta vártuk ezt a meccset. Most végre visszavághattunk, és meg is tettük. Egy ideig picit rozsdás volt a játékunk, de összességében jól működtünk csapatként, így tudtunk nyerni.
« vissza