Letelt a tesztek hete
2013. augusztus 19.
Mik voltak a PEAC-PÉCS alapozásának első hetében a legfontosabb feladatok, és azt hogyan vészelték át Horváth Lilláék? Ezt kérdeztük a PEAC-PÉCS vezetőedzőjétől. Zeljko Djokic-tól.
Kemény első héten vannak túl az alapozás bevezető szakaszánál járó PEAC-os lányok, a szakvezetők maximális erőbedobást kértek azokon a futó- és konditermi teszteken, ahol ki-ki az egyéni fizikai állapotáról adott számot. Ezt követően, az eredmények analizálásából építik tovább a programot az edzők. – Homogén csoportokat fogunk alakítani annak a képnek alapján, amit kaptunk az első héten. Nem ugyanazt a munkát kell mindenkinek elvégeznie, hiszen vannak, akik már fizikai téren nagyon jó állapotban vannak, és olyanok is, akik kevésbé, ezt kell egyforma szintre hoznunk –fejtegette Zeljko Djokic.
Vasárnap reggel egy mecseki, hosszabb futóprogrammal zárták le az első hetet a játékosok, hogy aztán hétfőn délután kezdjék meg a második periódusukat. Kilenc játékosunk dolgozta végig rendben, sérülésmentesen az első hetet, amely – ahogy az iskolában az első hét – egyfajta ráhangolódásként is telt. A nyári szabadság után általában mindenki várta már a munka kezdetét, kellően felszabadult volt a hangulat, ugyanakkor már kötöttségekkel is jártak mindazon feladatok, melyeket a szakmai stáb írt elő számukra.
Új csapatot épít a PEAC-PÉCS az új, régen nem tapasztalt erősségű idényre, melynek alakulásáról, jellegéről, hangulatáról, terhelhetőségéről korai lenne még bármit kijelenteni, hiszen öt játékossal egészül ki majd még a keret, a két amerikai légiós mellé olyan fiatalok – Kiss Virág, Raus Vivien, Nagy Dóra – csatlakoznak később, akikre fontos szerep vár. – Én magam is élvezem a munkát a lányokkal, melynek során az újakkal számos alap elvárást most tanítunk meg – árulta el a vezetőedző. - Örülök annak, hogy ebben Horváth Lilla, Fűrész Dia és Nagy-Bujdosó Nóra sokat segít az új játékosoknak, egyfajta mentorként támaszkodhatnak rájuk az első csapatunk munkájába újonnan becsöppenők, sok jótanácsot kapnak tőlük. Hogy milyen lesz a csapat? Azt szeretném, ha munkás gárda lenne, olyan, amely keményen megharcol a pályán minden labdáért. Lehet olyan ellenfelünk, amely jobban tud kosárlabdázni, de olyan nem, amelyik jobban akar, többet fut, magasabbra ugrik, többet dolgozik, mint mi. Azt előre borítékolni lehet, hogy a következő idényben nagyot fog előrelépni a magyar női kosárlabda, mivel rendkívül erős bajnokságot játszunk, és a négy külföldis szabállyal a magyar-szlovák bajnokságban bombaerős magyar gárdák csapnak össze.
A felkészülésnek ebben a periódusában az erő- és állóképesség-fejlesztésen van a nagyobb súly, Zeljko Djokic filozófiája szerint sok ilyen jellegű feladatot labdával végeznek a játékosok, és ahogy közeledünk az idénykezdethez, egyre többet dolgoznak a sebesség- és precizitás-fejlesztésen, és a taktikai elemek elsajátíttatásán.
Ezt szolgálják az edzőmeccsek is, melyek közül az első 3 hét munka után, augusztus 31-én lesz Pécsett a Szekszárd ellen. Ezután 4-5 naponta vívják a felkészülési összecsapásokat Fűrész Diáék, akik mennek Szekszárdra, fogadják a Ceglédet Pécsett, majd 3 napos, mini edzőtábor-jellegű állomás következik Porecs-ben két meccsel, végül pedig a Göcsej Kupán tartja a főpróbát a PEAC-PÉCS a Somorja elleni évadnyitó előtt.
« vissza