A ZTE NKK ellen vasárnap este aratott kilenc pontos győzelem fontos volt a PEAC-PÉCS számára, mert ezzel előnybe került az ötödik helyért vívott párharcban, és így akár szerdán este megszerezheti az ötödik helyet. A 76-67-es sikert hozó meccs egy hat mérkőzéses vereségi szériát zárt le (a két utolsó szlovák középszakasz, a két Magyar Kupa Final Four, illetve a két PINKK elleni negyeddöntő sem hozott sikerélményt Horváth Lilláéknak), és nyilván a megtépázott önbizalomnak is jót tett.
Pedig az egyik kulcsember, Fűrész Dia térdsérülés miatt nem léphetett pályára a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban, viszont a többiek kollektív játékkal igyekeztek pótolni az irányító-hátvédet, amit jól mutat, hogy húsz gólpasszt jegyzett a PEAC a mérkőzés végén, és négyen is (Jaeschke, Nagy-Bujdosó, Dusanics és Horváth Lilla) kimagaslóan kosárlabdáztak.
A szerdán 17.30-kor Zalaegerszegen sorra kerülő második összecsapásról is hiányozni fog Fűrész, akinek bár szerencsére nincs súlyos elváltozás az edzésen megsérült térdében, de a vérömleny felszívódásáig legalább egy hetes pihenőre van szüksége, így biztosan nem számíthat rá a szakvezetés.
Zeljko Djokic természetesen nagyon szeretné, ha a szerdai lenne az utolsó mérkőzés a bajnokságban:
- Jó lenne, ha szerdán be tudnánk fejezni ezt a nehéz szezont – bizakodott a szakvezető.
- Nagyon örültem a vasárnapi győzelmünknek, amelyet egy olyan motivált ZTE ellen értünk el, amely nyolc stabil, kész játékossal rendelkezik. Nagy energiákat mozgósítottunk, ez, és az extra teljesítmények kellettek ahhoz, hogy úgy is győzni tudjunk, hogy harminc eladott labdánk volt a mérkőzésen. Pozitívum volt számomra Szűcs Réka produkciója is, aki bár sok eladott labdával, hibával játszott, de sok pluszt is fel lehetett fedezni a játékában. A rengeteg eladott labdát mindenképpen el kell kerülnünk a szerdai mérkőzésen, szervezettebben kell kosárlabdázni, ez lesz a kulcs. Szeretnénk bravúrt elérni, mert nekünk a jelenlegi helyzetben egy esetleges idegenbeli győzelem a ZTE otthonában bravúrnak számítana.
Az ötödik helyért vívott PEAC-PÉCS – ZTE NKK párharc az egyik fél második győzelméig tart, melyben a fekete-fehérek 1-0-ra vezetnek. Ha nyernek, véget ér az idény számukra, vereségük esetén hétfőn este Pécsett lesz a harmadik felvonás.
A mérkőzésről internetes stream közvetítés lesz elérhető »