A mérkőzés után a francia edző,
Frédéric Dusart a sajtókonferencián elmondta, hogy csapata talán azt gondolta, már a mérkőzés előtt megnyerte a Pécs elleni találkozót, és ez okozta a vesztüket. Dusart kiemelte, mentálisan a Pécs felülmúlta őket, sokkal motiváltabb volt, míg a franciák sokáig bizakodtak abban, hogy a rossz kezdés után fordítani tudnak, de számukra a fordulat sosem következett be. Ahogy a Lille oldalán nőtt a bizonytalanság, úgy nőtt a PEAC önbizalma, a pécsiek sokkal jobban akarták a győzelmet, mint a házigazdák. Dusart részéről nincsen magyarázat csapata rossz teljesítményére, és a fáradtságra sem akar hivatkozni, mivel a Pécs mögött hosszabb túrák állnak.
Zseljko Djokicsnak viszont nem kell magyaráznia a győzelmet, mely csapata talán eddigi legnagyobb nemzetközi sikere. A pécsiek nagyon komoly terhelés közepén érték el a bravúrgyőzelmet, a Nova Ves-hez ezért nem is utazott el LaToya Williams, Nagy-Bujdosó Nóra és Fűrész Dia. A kulcsjátékosok egy meccsnyi pihentetése bevált; hiszen Zseljko Djokics szerint például Fűrész Dia PEAC-os pályafutása eddigi legjobb meccsét játszotta, jól irányított, türelmesen játszott és sok jó döntést hozott a pályán, edzője szerint jobb teljesítményt nyújtott, mint a kiváló svéd irányító, Elin Eldebrink. Csapatunk edzője kiemelte Kiss Virág szerepeltetését is a találkozón; a 15 éves center közel 2000 néző előtt, forró hangulatú meccsen léphetett pályára az Európa Kupában, amire talán egész pályafutása során emlékezni fog.
A Pécs felkészülése is nagyon jól sikerült, a Villeneuve d’Ascq játékát sikerült feltérképezni, a lányok pedig mindent megvalósítottak abból, amit edzőik kértek. A Lille egyik kulcsjátékosát, Lenae Williams-t, aki a Nantes ellen 24 pontot szerzett, nulla ponton tartotta a Pécs, míg a svéd irányító, Eldebrink végig olyan nyomás alatt volt, hogy nem tudta a támadójátékot olyan kiválóan szervezni, ahogyan szokta. A PEAC kevés pontos meccset szeretett volna játszani, hogy legyen esélye a győzelemre. A szezon legjobb produkciójával előrukkolva pedig ez sikerült is. Az első perctől az utolsóig dominált csapatunk, minden negyedet megnyert, a játék minden szegmensében felülmúlta a Villeneuve d’Ascq-ot, így jelenleg vezeti az Európa Kupa „F” jelzésű csoportját.
Az ünneplésre azonban nincs idő, hiszen szombat reggel már Somorjára indul csapatunk, ahol este 18 órától a MEL következő fordulójában érdekelt.
„2013-ban a somorjai meccs után még hat találkozót játszunk, ami alatt szeretném, hogy a legjobb formánkat mutatnánk” – mondta el Zseljko Djokics.
„Az év végén a maximumot kell adnunk, hiszen nagyon fontos mérkőzések várnak ránk. Bár Einstein szerint minden relatív, de mi nagyon kemény munkával dolgozunk azért, hogy a relativitás helyett minden abszolút úgy legyen, ahogy mi szeretnénk.”