- Nem nagyon tudják ezt rólam, mert szerencsére már nincs nyoma, nem látszik rajtam és most már tudok a sokkoló autóbalesetemről beszélni is. Egy álló busz mögül kilépve elütött egy nagy sebességgel haladó autó, aminek következtében - ahogy elmondták - kb. 15 métert repültem, és már csak a földön tértem magamhoz. Nincsenek véletlenek, mert bár összetörtem mindenemet, de a hátitáskám úgy pördült elém, hogy a fejem épp arra érkezett és nem a betonba csapódott. Az autó totálkárosra tört, nekem a teljes bal oldalam, a térdem, a vállam, a csípőm, a gerincem eltört, rengeteg műtétem volt utána. Ez a 2005. október 21-i dátum a második születésnapom, aznap, 11 évesen nagyon-nagyon hirtelen felnőttem. Akkor volt 2 hete, hogy kosárlabdázni kezdtem. Az egész balesetet követő periódusban tudtam, hogy nem zuhanhatok össze, talpra kell, hogy álljak, meg kell hogy gyógyuljak. Iszonyú hosszú ideig, két évig tartott a rehabilitációm, az orvosom pedig közölte, hogy örüljek, ha egyáltalán lábra fogok tudni állni. Na, azt már nem! Mivel mindent újra kellett tanulnom, viszonylag későn tudtam elkezdeni igazán ezt a sportágat. De a balesetemből való talpra állásom olyan löketet adott nekem, ami után tudtam, nem elégedhetek meg azzal, hogy szimplán csak meggyógyuljak, nekem még más dolgom is van itt. Rengeteget küzdöttem, hogy idáig eljussak és őszintén szólva nem is baj, ha megtudják az emberek, hogy igenis ilyen komoly trauma után is talpra lehet állni. Szerintem nem sokan tudták volna ezt utánam csinálni, de én azt sulykoltam magamban, hogy akkor is megcsinálom. Figyelnem kell a testemre a mai napig, pontosan ismerem a határaimat, és nagyon büszke vagyok arra, hogy sikerült bizonyítanom, a mélypontról a válogatottságig is el lehet jutni.
Budapesti születésűként megszoktad már Pécset, hogy érzed magad városunkban?
- Fura volt 25 év után elhagyni Budapestet, ahol azért más az élet körforgása, mint itt, de ilyen mennyiségű edzésmunka mellett, amit itt Pécsett kapunk, annyira azért nem tűnik fel a más közeg. A napi edzéseken kívül szinte csak a legalapvetőbbekre maradt eddig energiám, alszom, eszem és készülök a következő edzésre.
Sok az új érkező most a PEAC-Pécsben, van olyan játékos, akivel korábban játszottál már együtt akár klubcsapatban, akár válogatottban?
- Igen, Ruják Nóri csapattársam volt, még amikor 16 évesen felkerültem a Fradiba, és ameddig meg nem szűnt a klub, Simivel pedig a válogatottban játszom együtt. Így nagy örömömre nem volt teljesen ismeretlen a csapat ahová kerültem.
Mennyire volt fontos a döntésedben az, hogy itt Pécsett tudod folytatni a Budapesten megkezdett egyetemi tanulmányaidat?
- Nagyon fontos volt ez számomra, örülök, hogy a klub és a PTE minden segítséget megadott, hogy átvegyenek Pécsi Tudományegyetemre, és az is nagy könnyebbség, hogy elismerték a Budapesten elvégzett tárgyaimat is, nem kellett mindent előlről kezdenem. A másik lényeges szempont volt számomra, hogy játsszak. Mondták rólam, hogy annyira kötődöm Budapesthez, hogy nem is fogok onnan eljönni. Azért maradtam ott eddig, mert megkaptam a számomra megfelelő perceket a pályán. Mostanra eljutottam egy olyan szintre, amikor azt gondoltam, hogy tovább kell lépni, és tudtam, hogy a játéklehetőséget itt is meg fogom kapni.
Milyen lényegi különbséget érzel egy kiscsapat, azaz a BEAC és a PEAC között?
- Főleg a szekszárdi mérkőzés után érzem egyre jobban, hogy sokkal egyszerűbb itt kosárlabdázni. A BEAC azért volt optimális hely számomra, mert rengeteg lehetőséghez jutottam, de ott valahogy sokkal nehezebb volt kialakítani helyzeteket, vagy kivédekezni az ellenfelet. Itt azért teljesen más, mert jobban tudok a társakra támaszkodni, bízhatok az ő rutinjukban is, például Simi védekezésében, a besegítésekben. Igazán az első bajnokin éreztem meg, hogy mennyire más így a pályán lennem. Mondhatnám azt is, hogy biztonságosabb, ha érzem magam mögött a hátteret, tudom, hogy ott vannak, arra mozognak a csapattársaim, ahogy azt edzésen begyakoroltuk.
A felkészülési mérkőzéseken és a bajnoki rajton, Szekszárdon is egyenletes, kiemelkedő teljesítményt nyújtottál. Te magad számítottál erre?
- Őszinte leszek: nem. Nagyon izgultam, azzal a tudattal dolgoztam, hogy amíg nincsenek itt a légiósok, nekem addig kell igazán megmutatnom, ami bennem van. Most volt itt a lehetőségem, hogy lássák, rám lehet számítani, meg lehet bízni bennem, nem csak kiegészítő játékosként kell velem számolni.
Mi motivált, amikor elhatároztad, hogy elfogadod a PEAC-PÉCS invitálását?
- Mindig van hová fejlődni, nekem meg aztán különösen. Szerettem volna megérezni azt, milyen egy jobb, profibb csapatnál lenni, betölteni a szerepem, megmutatni, hogy igenis itt is jó játékos tudok lenni, nem pedig csak kiegészítő ember. Szeretnék még előbbre jutni, és úgy gondolom ez most itt a legalkalmasabb hely számomra, ezt nyugodtan mondhatom, az eddig eltelt két hónap után. Nagyon jó egyéni képzések vannak, Ábrahám Mártival már a nyáron is dolgoztam együtt a válogatottnál, ezek sokat segítenek nekem, az önbizalmamnak is jót tesznek.
Még nem nagyon edzettél együtt Sarah Imovbioh-val, de játszottál már ellene. Ketten együtt egy nagyon ütős centerpárost alkothattok.
- Sarah egy fizikálisan nagyon erős játékos, és nagyon várom vele a közös munkát, mert nyilván más ellene játszani és más az, amikor egy csapatban vagyunk. Kíváncsi vagyok az MTK elleni bajnokira, az lesz az első közös meccsünk, érdeklődéssel várom, milyen lesz vele a pályán.
Most még nyilván nehéz erre válaszolni, de hogy látod, mire lehet képes idén ez a csapat?
- Azt gondolom, nagyon jó, vidám öltözői hangulat alakult ki nálunk, emellett a csapatkohézió erős, és ez jelentős fegyverünk lehet a pályán is. Én azt látom, hogy teljesen mindegy, mi van, Simi, Tete, Ruji, Niki, és a többiek, mindannyian megyünk előre, küzdünk egymásért. Szekszárdon is ez történt, több, mint tíz ponttal elmentek, de nem adtuk fel, harcoltunk és meg tudtuk fordítani a meccset. Küzdeni fogunk minden mérkőzésen az utolsó másodpercig az utolsó labdáért.
Az eddig Pécsett töltött időszaka alatt az egyik legkellemesebb meglepetést Barnai Judit okozta a PEAC-PÉCS csapatában. Pedig nagyon kicsin múlott nem csak a kosárkarrierje, hanem az élete is…
