Nagy-Bujdosó Nóra Pécsre igazolása nem hétköznapi történet, elvégre a bajnoki idény kellős közepén járunk, és egy magasabban jegyzett, EuroLigás, bajnoki címvédő gárda csapatkapitánya választotta a fiatalokra építő újonc PEAC-Pécset, még ha Nagy-Bujdosó Nóra korábban kétszer is szerepelt pécsi színekben. A 27 éves, 185 cm magas válogatott játékos a Hat-Agro Uni Győr csapatkapitánya volt, távozása nem zökkenőmentes Győrből, de az MKOSZ jóváhagyta az átigazolását a PEAC-Pécshez. A vasárnapi, DKSK elleni szerepeltetéséhez arra lenne szükség, hogy az igazolásban érintett két együttes ne éljen a játékengedély kiadásával kapcsolatos 8 napos fellebbezési jogával. Ha a győriek fellebbeznek (amelynek a díja 400 ezer forint), a játékost nem küldheti még pályára az edzője, de ez nem befolyásolhatja a Nagy-Bujdosó Nóra és a PEAC-Pécs kapcsolatát.
- Csapatunk szempontjából nincs jelentőssége annak, hogy a játékos és korábbi klubja hogyan tud elválni egymástól– mondta
Mészáros Zalán, együttesünk ügyvezetője, hozzátéve, hogy Nagy-Bujdosó Nóra felmondta a szerződését Győrben, ezt eljuttatta az MKOSZ-hez, a PEAC-Pécs pedig pénteken nem sokkal dél után kérte a leigazolását, amit a szövetség január 18-i határozatában jóváhagyott.
- Nóra tavaly az Év játékosa volt, jelentős pécsi kötődése van, szívesen jött vissza. A PEAC-Pécs stabil klubként építkezik a jövőre nézve, örülök, hogy vele erősítettünk, büszkeség számunkra, és az eddigi munkánk elismerése, hogy hozzánk igazolt. Én a győri felmondásának ismeretében, már szabad játékosként írtam alá a szerződését, a Győrrel nem szeretnék semmilyen vitás kérdésbe belemenni. A mi csapatunk szempontjából fontos, hogy egy magas sorban több poszton is bevethető, rutinos, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező, jó formában lévő kosarassal tudtunk erősíteni. A fiatal együttesünknek a közelgő rájátszásban szüksége volt olyan emberre, aki a kritikus szituációban is hozzá tud tenni a játékhoz, Nóri pedig ilyen. Ettől a szerződtetéstől szerintem mi még nem leszünk olyan erősek, mint a Győr, vagy a Sopron, de közelebb lehetünk további ellenfeleinkhez, a DKSK-hoz, a Bácsbaskethez, vagy a Zalaegerszeghez. A céljaink nem változnak, mivel eddig felül tudtuk múlni önmagunkat, várakozáson felül szerepeltünk, most, hogy Nagy-Bujdosó Nórával stabilizálhatjuk a játékerőnket, jobb esélyünk van arra, hogy el is érjük mindazt, amit elterveztünk, vagy akár az első négybe is bejussunk. De játékosként is azt tartottam, addig nem szabad mérleget vonni egy-egy csapat játékerejéről, amíg lehet átigazolni, hiszen február 28-ig még egy-két szerződtetéssel átalakulhatnak az erőviszonyok a végjátékra.
Az EuroLigában hétről hétre jó teljesítményt nyújtó hármas-négyes poszton is bevethető játékos szombaton délelőtt részt vett a PEAC-Pécs edzésén, este pedig a következőket mondta visszatérésének miértjéről:
- Nyilván nem egyik napról a másikra döntöttem úgy, hogy eljövök Győrből, egy ilyen elhatározás hosszabb ideje érlelődik az emberben. Tudom, hogy jól döntöttem, mert nagyon szeretem Pécset, jó volt lejönni a városba, előjöttek az úton a régi emlékek – árulta el
Nagy-Bujdosó Nóra.
- Még friss bennem a váltás érzése, nehéz volt az elválás a csapattársaimtól és Ákostól, sajnálom őket, de csak emiatt nem maradhattam ott. Összetett kérdés, hogy miért mondtam fel, nem csak a pénzügyi okok játszottak ebben közre, legyen elég annyi, hogy olyan helyre akartam jönni, ahol rendezettek a viszonyok. Tudom, hogy megbízható, hiteles emberek dolgoznak a PEAC-Pécs mellett, és nekem már az volt a legfontosabb, hogy ne kelljen idegeskednem, nyugodtan tudjak dolgozni és csak a kosárlabdára koncentrálhassak. A lányok Pécsett nagyon kedvesen fogadtak, bár volt bennem elfogódottság az első tréning előtt, de ez hamar elmúlt. Ismertem Zseljko filozófiáját a kosárlabdáról, és az általa alkalmazott figurákat, de a játékrendszer elsajátításához kell még egy kis idő számomra és a csapatnak is, hogy összeszokjunk. Más a PEAC-Pécs természetesen, mint a Győr, de azt érzem, Zseljko elhiteti a lányokkal, hogy igenis képesek a nehezebb feladatok megoldására is, így pedig nagyon jó kosárlabdázni. Klassz, hogy ilyen fiatal a társaság, lehet látni az akaratot, az eltökéltséget rajtuk, nem hiába állnak ilyen előkelő helyen a bajnokságban, új csapatként ez nagyon nagy dolog. Másfél évre írtam alá Pécsre, idén az a nagy vágyam, hogy döntőt játsszunk, amihez vasárnap nyerni kellene a DKSK ellen. Emiatt rossz, hogy valószínűleg nem játszhatok, bár, lehet, hogy egy ilyen rangadó előtt nem is a legszerencsésebb új emberként belecsöppenni egy csapatba.
Zseljko Djokics is nagyra tartja, hogy a Győrött szabaddá váló játékos Pécsett akarta folytatni a pályafutását. A szakvezető emlékeztetett arra, hogy nagyon friss csapat a PEAC-Pécs a magyar női kosárlabda térképén, és messze nem úgy épült az évad elején, hogy bárki is érmes reményeket tápláljon vele kapcsolatban.
– Kétségtelen, hogy nagyon sokat fejlődött a fiatal játékosokból álló együttesünk, amely most januárban eljutott egy olyan különleges pontra, amely a jövő szempontjából is meghatározó. Az idei szezon rendkívül nagy terhelést jelent, hiszen a középszakasszal és a három frontos helytállással egyetemben mintegy 70 összecsapás vár a lányokra. Azt szerettük volna, hogy végig bírjuk a tempót, emiatt volt nagy szükségünk az erősítésre, nem azért, mert mi bajnokok akarnánk lenni. Amikor megtudtuk, hogy Nóri eljön Győrből, kínálta magát, hogy szerződtessük, aminek én különösen örültem. Egyrészt megtisztelő és elismerés számunkra, hogy hozzánk akart jönni, másrészt talán kevesen tudják, de harmadszorra dolgozom már Pécsett Nórival, mivel nálam kezdett az NB I B-s Autóparkban, amikor Pécsre szerződött, majd amikor Bourges-ből hazatért, akkor is az edzője voltam, tehát elmondhatom, jól ismerjük egymást. Ez alapján azt gondolom, minden szempontból, emberileg és szakmailag is beleillik a stratégiánkba, kulcsemberünk lehet. Azt várom tőle, hogy ezt bizonyítani is fogja, mivel számára is komoly kihívás ez a szituáció. Fontos lenne, hogy a soron következő két mérkőzésen, a Diósgyőr és a Partizán ellen is számíthassunk már rá, de valószínűleg a papírjai még nem lesznek rendben, viszont néhány nap múlva már elhárulhatnak az akadályok az elől, hogy pályára léphessen a PEAC-Pécs mezében. Hosszú szezon vár még ránk, ahol fontos szerepe lehet Nagy-Bujdosó Nórának is – fogalmazott a pécsi vezetőedző.
Az alapszakasz harmadik helyéről döntő PEAC-Pécs – Diósgyőr összecsapás vasárnap 18,00 órakor kezdődik a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban.