Nagy különbségű győzelemmel hangoltunk a jövő heti kemény menetre
2023. január 22.
Elsősorban az extra harmadik negyedünknek köszönhetően nagy különbséggel, 87-57-re nyerni tudtunk Szigetszentmiklóson, melynek során mind a 12 játékosunk pályára lépett és hozzá is tett a produkcióhoz.
Három Rátgéber Akadémiás játékossal a kezdő ötösben rajtoltunk Szigetszentmiklóson, melyben először kapott helyet Rátkai Eszter. Kissé döcögősen indult a mérkőzés, hosszú percekig csak a kezdőcsapatban helyet kapó fiatal játékosunk, Rátkai Eszter hárompontosát jegyezhettük fel pécsi oldalon, míg a hazaiak azért be-betaláltak, de ők sem lehettek elégedettek. Már túl voltunk a negyed derekán, amikor még mindig csak 6-3 állt az eredményjelzőn, de ennek a hat-háromnak több mint hat perc játék után senki sem örült. Jovan Gorec hangos időkérése kezdte jó útra terelni csapatunkat, ez egy agresszívabb védekezést, egész pályás letámadást hozott magával a folytatásban. Labdákat szereztünk, egyre nagyobb energiákat tettünk a meccsbe, Simon Zsófi vezérletével utol is értük Katonáékat 11-11-nél. Bea Sanchez büntetői billentették a javunkra az első tíz perc eredményét, 11-13-ról indult a második negyed.
Maradt a szigor védekezésben, meg is indultunk előre, hamar tíz pont lett közte, sőt Sierra Calhoun kosara után 11-23 állt a táblán. A távoli találatoké lett a főszerep a következő percekben, Katona Szidónia nyitotta a sort triplájával, majd Perez zárkóztatta csapatát (15. perc 17-23). Csapatunk egyik legjobb teljesítményével előrukkoló Rátkai Eszter is bevágta második hármasát, majd Aldazabal és Sierra Calhoun talált be a 6,75-ön túlról (20-29). Teljesen összezavarodtak a játékvezetők ebben az időszakban, míg nálunk megvolt már az ötödik csapatszemélyi, a BKG-nál egyetlen szabálytalanságot sem fújtak be a játékvezetők 9 és fél percig, közben Jovan Gorec technikait kapott, Simon Zsófinak sportszerűtlen hibát fújtak, Cierra Burdick-et pedig úgy kellett visszafogni, Sörleiék ítéletei után… A nagyszünetre öt pontra zárkóztak a jól küzdő szigetszentmiklósiak, 28-33-nál ért véget a játék.
Úgy jöttünk ki a második félidőre, ahogy kell, alaposan felpaprikázta a lányokat az, ahogy zárult az első félidő, Wentzel Nóri rögtön szerzett egy labdát, és láss csodát, lefújták a kosárszerzés közbeni ellene elkövetett szabálytalanságot, a büntető is a helyére került (28-36). Kiss Virág esése okozott riadalmat amint kosárra tört a következő akcióban, büntetőzhetett volna ő is, de le kellett cserélni, ám a helyére beálló Rátkai Eszter hidegvérrel értékesítette mindkettőt. Alig telt el egy perc, Gedei Tibor máris időt kért, ugyanis Sierra Calhoun 2+1-e után tizenhárom ponttal vezettünk (28-41). Sokat nem tudott segíteni csapatán, Szücs Réka jól mozgatta a lányokat, nagy dinamikával, ellentmondást nem tűrően kosárlabdázott csapatunk, Sierra Calhoun szépen termelte a triplákat, Kiss Virág is visszaállt, csapatkapitányunk zsinórban öt pontot szerzett. A negyed végét is megnyomtuk, 38-58-ról lett 38-65 a záró játékrész előtt, a lényeges kérdések el is dőltek.
A jelentős előny birtokában és az előttünk álló „gyilkos sorozatra” gondolva, az utolsó negyedben minden játékosának bőven játéklehetőséget adhatott Jovan Gorec és szinte mindenki be is talált. Hasonlóan tett a túloldalon Gedei Tibor is, mindenki, akit benevezett a mérkőzésre pályára került. Bár nem maradt lényeges kérdés, de ezt a negyedet is sikerült megnyernie csapatunknak. Összességében a kezdeti nehézségeket leszámítva egy jó és hasznos mérkőzést játszottunk a csütörtöki Európa Kupa nyolcaddöntő előtt.
BKG-PRIMA Natura Szigetszentmiklós – NKA Universitas PEAC 57-87 (11-13, 17-20, 10-32, 19-22)
Szigetszentmiklós, 250 néző. C.: Jakab, Sörlei, dr. Németh
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós: Perez 11/6, Takács -, Katona 12/3, Aldazabal 10/6, Degbeon 4. Csere: Vári 10/3, Szabó 5/3, Duka 5/3, Zsámár -, Gróf -, Kovács -, Andi -. Edző: Gedei Tibor, Nyulasi Barbara, Riskó Dávid
NKA Universitas PEAC: Rátkai 10/6, Wentzel 3, Calhoun 16/9, Burdick 8, Kiss 13/3. Csere: Simon 7/3, Szücs 7/3, Laczkó 4, Katanic 6, Olawuyi 7, Sanchez 6, Kaszás-Pap -. Edző: Jovan Gorec, Iványi Dalma, Kmezic Daliborka
Gedei Tibor: A szokásosnál is szűkebb rotációval kellett a mérkőzésen, főleg magas poszton dolgoznunk. Nem is nagyon tudtuk fizikailag felvenni a versenyt. Nagyjából az első félidő végén már látszott, végesek az energiáink. Nagyon sokat kellett játszanunk olyan szerkezetben, amelyben nem szoktunk.
Jovan Gorec: Az első félidőben lassan játszottunk, sok büntetőt kihagytunk. Jól játszott a BKG és nagyon jó munkát végzett az edzőjük. Az viszont látszott, hogy a sokkal bővebb rotáció minket segített, miközben a hazaiak egyik légiósa nem lépett pályára, ami nagy nehézséget okozott nekik. Jó, hogy teljes csapattal tudtunk felállni, mert így sok taktikai elemet gyakorolhattunk, ami az elkövetkezendő időben hasznos lehet.
« vissza