- Azt láttam, hogy a közösségi oldalakon több, mint négyszázan köszöntöttek születésnapod alkalmából kedden. Milyen érzésekkel töltött el ez?
- Pontosan 717-en és jött mellette rengeteg telefon és SMS is. Nagy örömöt jelentett, barátok, ismerősök, családtagok köszöntöttek, és még mindig jönnek üzenetek, úgyhogy nagyon felkapott lettem. Tegnap a csapat is felköszöntött, tudják, hogy szeretem a finom whiskyt, kaptam egy jó minőségűt tőlük pohárral, és ami számomra különösen fontos, egy PEAC-PÉCS sálat aláírásokkal, csak az én részemre. Ez megy az ereklyék közé.
- Mindenhol azt lehet olvasni, hogy Újpesten születtél.
- Ez a szülőföldem, az én városom, hiszen amikor megszülettem, még Újpest önálló város volt. Az ötvenes évek elején lett Budapest egyik kerülete, rengeteg gyár, üzem, mint például a világhírű Tungsram is ott működött. Az én újpestiségemről egy sztori, amikor Rátgéber László hívására Pécsre kerültem, és a bejelentkezésemmel kapcsolatos ügyeket intéztük, a hivatalban le akarták kérni a születési anyakönyvi kivonatomat. Elsőre nem találták, csak amikor azt kértem, hogy Újpest Önkormányzatánál keressék, ne Budapest IV. kerületénél, akkor találtak rá és igazolták, hogy tényleg megszülettem.
- Az életpályádat végignézve feltűnik, hogy nem volt sok váltás benne, de azok elég jelentősek. Labdarúgás, női kosárlabda, Újpest és Pécs.
- 1968-tól 1982-ig az Újpesti Dózsa focicsapatánál dolgoztam, 1982-től 1994-ig a Tungsram női kosárlabda csapatánál, 1994-től 1999-ig a Tungsram jogutódjánál a Ferencvárosnál voltam, majd ’99 nyarán Rátgéber Laci és Halmos Péter közbenjárására költöztem Pécsre, és azóta itt vagyok folyamatosan. Ez négy komoly munkahely. Ez is mutatja, hogy nem vagyok vándormadár, főleg ha jól érzem magam. Amióta itt vagyok Pécsett, a női kosárlabda mindig kiemelt terület volt és az én munkámat nagyban segítette a hazai viszonyokhoz képest jól felszerelt fizioterápiás szobánk, mert a klub vezetői erre a területre mindig áldoztak.
- A sportpályák mellett eltöltött évtizedek alatt rengeteg helyen megfordultál a világban. Melyikre emlékszel vissza a legkülönlegesebbként?
- Lehet, hogy nevetnek rajta többen, de Észak-Koreát említeném. A ’80-as évek elején az Újpest utánpótlás csapatával jártunk ott, és teljesen rácsodálkoztunk az ottani katonás, szigorú életre. Furcsa, hogy az ember erre emlékszik vissza és nem Amerikára, ahol 16-szor jártam, vagy Ausztráliára, esetleg más országra. Ami érdekes még, a régi Albánia a maga tengerparti betonbunkereivel, sajátos világával, ezeket ma már szinte elképzelni sem lehet, nem hogy újraélni. Ezekbe az elzárt országokba a sport révén tudtunk eljutni.
- Aki ismer, tudja rólad, hogy a márkás órák megszállottja vagy. Honnét jött ez a szenvedély?
- Volt feleségem örökölt egy 1800-as évekből származó ezüst zsebórát, melynek elején egy különleges vadászkép volt, számlapja pedig gyönyörű porcelánból készült. Ez annyira megtetszett, hogy elkezdtem érdeklődni a terület iránt. Az első különleges, általam vásárolt egy Raymond Weil óra volt, amit már Pécsett vettem. Gyűjteni viszont az automata vagy kézi felhúzós orosz órákat kezdtem, melynek számlapján valamilyen orosz hadiesemény vagy orosz fegyver van. Ezeknél nem is a mechanikai szerkezet, hanem a számlap az, ami különleges értékkel bír. Amikor Jekatyerinburgban voltunk, egy orosz piacról sikerült például egy egészen különleges darabot beszerezni, ami ott drágának számított, itthon viszont a javíttatása és hozzá egy szíj többe került, mint a beszerzési ára. De büszke vagyok egy Breitling Superocean órára, ami 1500 méterig vízálló. Na, olyan mélyre nem megyek a víz alá. Sokáig tudnék még mesélni az órákkal kapcsolatos sztorikról, ami a 178 darab meglévő órámhoz vagy a meg nem vásároltakhoz kapcsolódik.
- Kicsit a kosárlabdára visszatérve, hogy látod a sportág helyzetét és a mai PEAC-PÉCS-et?
- Hmm, nem könnyű kérdés. Van egy olyan rossz szokásom, hogy mindig összehasonlítok. Én annak idején egy olyan pécsi csapatba csöppentem bele, amely évek óta Európa klasszisnak számított. Jöttek és mentek a játékos-generációk, Balázs Hajniék, Sztojkovics Éváék, Csák Magdiék, Újvári Nyusziék, Károlyi Andiék. Később, ahogy a pénzügyi helyzetünk változott, gyengébb külföldiek jöttek és sajnos a magyar utánpótlás nem termelte ki a játékosokat, akit például egy Iványi Dalma helyett tudtak volna méltóképpen lépni. De ilyen ikonikus egyéniség a teljes magyar mezőnyben sincs igazán, talán Fegyverneky Zsófit lehetne említeni, aki itt nőtt fel, de sajnos most nincs itt Pécsett. A mi csapatunk évről évre gyengült, nem mindig találtuk el a megfelelő külföldieket és nyilván Rátgéber Laci hiánya szakmailag rengeteget jelentett. Tisztában kell lenni vele, hogy sem szakmailag, sem anyagilag nincs olyan helyzetben a klub, mint annak idején. Vannak nagyon tehetséges edzők és játékosok is, akik feltűnnek a különböző utánpótlás csapatokban, közülük az egyik kedvencem Juhász Dorka, aki csak a kora miatt utánpótlás játékos, egyébként teljes értékű felnőtt játékos 17 éves korára. Bízom benne, hogy az Akadémia Rátgéber Laci vezetésével ki fogja pótolni azt az űrt, ami most jellemző a sportágra. A PEAC-nak szüksége lenne szerintem 3-4 válogatott szintű fiatalra, akikre hosszabb távon építeni tudná a csapatot a menedzsment. Szerintem jó irányba indultunk azzal, hogy Imreh Ajtony másodedzőnk az utánpótlás mezőnyből javaslatot tud tenni azokra a játékosokra, akiket a korosztályos csapatokból fel kell hozni és sokat dolgozni, hogy jó kosárlabdázók legyenek. Ami a saját szakmámat illeti, örülök neki, hogy most olyan állapotú játékosokkal dolgozunk, akik bírják mindazt a terhelést, amit kapnak. De ha mégis bekövetkezne egy sérülés, a Hotel Therapia nyújtotta rehabilitációs lehetőségek és az a klinikai és orvosi háttér, ami itt Pécsett megtalálható, nagyon sokat tud segíteni. Szerintem az a kulcs, hogy a városnak, a vezetésnek és a közönségnek meglesz-e a türelme arra, hogy stabilan, lépésről lépésre, nem egy-egy kiugró eredményt hajszolva tudjunk építkezni. A mai csapatunk nagyon harcos, becsületes, jó emberekből álló együttes, akik jellemzően jól kijönnek egymással. Hogy ebből szakmailag mi sül ki, szezon végén meglátjuk.
Tegnap ünnepeltük a PEAC-PÉCS fizikoterapeutájának, Lukács Béla születésnapját. A korával ezúttal nem dicsekednénk, legyen elég annyi, hogy kerek évfordulót ünnepelt a szakember, akivel az ünnep apropójából beszélgettünk.
