Négy játékosunk debütált az Európa Kupában
2023. október 13.
A csütörtöki, szezonbeli első Európa Kupa meccsünk négy játékosunk karrierjében is az első nemzetközi kupameccset jelentette. Bursában mutatkozott be két fiatal akadémiás nevelésű játékosunk, Rátkai Eszter és Adeniké Olawuyi, de a nyáron hozzánk igazoló Mérész Beatrix és Nadia Smailbegovic is most esett át a FIBA Európa Kupa tűzkeresztségén.
Ahogy csapatunk alapkoncepciója is szól, bátran pályára küldte Jovan Gorec vezető edző a pécsi fiatalokat is, és bő, tíz fős rotációt alkalmazva is jobbnak bizonyultunk a házigazdáknál – más kérdés, hogy a három játékvezető döntő módon belenyúlt a meccs végjátékába, a hazaiaknak adva a győzelmet.
Ezzel együtt is emlékezetes este lesz ez a 25 perc alatt 11 pontig és 4 lepattanóig jutó Mérész Trixinek, a 20 perc alatt 4/3 pontot és 3 lepattanót elérő Naki Smailbegovic-nak, a 9 perc alatt 2 pontot és 2 lepattanót jegyző Olawuyi Adenikének és a valamivel több mint 2 játékpercet kapott Rátkai Esztinek, akiknek még nagyon sok eredményes kontinentális kupameccset kívánunk az NKA Universitas Pécsben.
« vissza