Facebook Instagram YouTube
Menü

NKA Universitas Pécs
NKA Universitas Pécs
TFSE-MTK
TFSE-MTK

Nehezen kivívott hazai siker

2023. október 07.
Nehezen kivívott hazai siker Óriási küzdelemben sikerült itthon tartani a két pontot a szívósan küzdő bajnokverő TFSE- MTK ellen, de végül 90-80-ra győzött idei első hazai bajnokiját az NKA Universitas Pécs.
A mérkőzés előtt egy-egy csokor virággal köszöntöttük az Akadémia utánpótlás válogatott játékosait és edzőit, nyolc játékos és két tréner kapott ajándékot vezetőinktől. Nagy iramot diktáltak a pályán a csapatok a negyed első felében, az első pécsi találatot pedig Sydney Wallace büntetője jelentette. Fej-fej mellett haladt a két gárda, mindig volt válaszuk a kék mezes vendégeknek, a negyed derekán 13-13 állt a táblán. A folytatásban többet hibáztak a felek, eladott egy időre megakadt a pontszerzés is, Matea Tadic két büntetője nyomán mozdult ismét az eredmény a 8. percben. Az első játékrész döntetlennel zárult (18-18), egyenlő erők küzdelme zajlott.
   
A második játékrész Mérész Beatrix szépen visszatett támadó lepattanójával indult, ezzel újabb két pontot tett be a közösbe, hét pontjával a legeredményesebb volt pécsi oldalon. Néhány hárompontosból betalált a TFSE-MTK, amivel fordítottak a vendégek, 24-26-nál pedig kikérte első idejét Jovan Gorec. Nem ment a játék úgy, ahogyan szerettük volna, a vendégek pedig szépen araszoltak előre, öt pontos előnyt hoztak össze (27-32). Matea Tadic próbált lendületet adni a csapatnak, egyéni betörései nyomán elsőként érte el a két számjegyű pontot, sőt a fordítás is a horvát irányítónk nevéhez fűződött (17. perc 33-32). A hátralévő időszakban Vígh találataival újfent egyenlő lett az állás (37-37) de Laczkó Sári és Sydney Wallace kosaraival a nagyszünetre négy pontos előnyhöz jutott csapatunk (41-37).
   
A második negyed utolsó és a harmadik negyed első találata is Sydney Wallace-hoz volt köthető és a folytatásban is egy picit jobban tudtunk dominálni és a hat pontos előnyünket meg is tudtunk tartani (47-41). Egyre inkább kezdett úgy tűnni, hogy sikerült megtörni ellenfelünket, labdákat szereztünk és 53-42-nél Hegedűs Péter megszakította a játékot, hogy rendezze csapata sorait. Nagyobb különbség viszont nem alakult ki, sőt a négy személyi hibával álló Czinano vezérletével három egységre olvasztotta a TFSE-MTK a hátrányát (29. perc 58-55), a kék mezesek légiósa a maga 22 pontjával kiemelkedett a mezőnyből. Jovan Gorec időkérése után a büntetőké lett a főszerep, Matea Tadic és Szabó Fanni is eredményes volt. Néhány másodperc volt vissza, amikor Czinano pontozódott ki egy támadóhibával szabálytalan zárás miatt, a záró játékrész pedig 63-58-ról kezdődhetett.
   
Egy-egy duplával indult az utolsó negyed (65-60), nem adta fel a TFSE, szorosan tapadt a mieinkre. Sydney Wallace adott újabb löketet, zsinórban szerzett öt pontjával a 24. percre 72-64-re alakította az állást. Sokkal közelebb nem jutottak Szabó Fanniék a mieinkhez, tartottuk a hat-nyolc pontos vezetésünket (81-75). Bő egy perccel a vége előtt Burján Laura is kipontozódott a vendégeknél, Matea Tadic pedig helyére tette a két büntetőjét, ezzel kerek tíz pont lett közte, Matea Tadic pedig elérte a 22 pontot. A vége is kerek tíz maradt, 90-80-ra győzött idehaza csapatunk.   
   
NKA Universitas Pécs – TFSE-MTK 90-80 (18-18, 23-19, 22-21, 27-22)
Pécs, 400 néző. V.: Ádám, Kovács N., Rózsavölgyi.
NKA Universitas Pécs: Rátkai 4, Wallace 18/3, Weninger 6, Mérész 13, Williams 15. Csere: Tadic 22/3, Olawuyi 2, Kiss 2, Laczkó 2, Smailbegovic 6/3. Edző: Jovan Gorec, Iványi Dalma, Kmezic Daliborka
TFSE-MTK: Burján -, Baa 4, Szabó 20/9, Carter 17/9, Czinano 24. Csere: Vígh 5, Németh 5, Király 5/3, Horváth D.-. Edző: Hegedűs Péter, Bozsó Ádám.

Jovan Gorec: Először is szeretnék gratulálni a TF-nek. Azok után, hogy megszerezték a bajnokcsapat skalpját, eljöttek Pécsre a két irányítójuk nélkül, és alaposan megnehezítették a dolgunkat. Nagy szívvel és sok energiával játszottak, minden elismerésem. Újjáépülő csapatunk van, akad még tanulnivalónk, ez pedig hosszadalmas folyamat, de hinni kell a folyamatban. Hiszünk is abban, amit csinálunk, de nem mindig könnyű: kihagytunk egy csomó ziccert és büntetőt, szóval jóval több pontot is szerezhettünk volna, de nemcsak erről van szó. A fiatal játékosoknak ma sajnos nem tudtam sok játékidőt biztosítani, mert nem érdemelték meg. Keményebben kell dolgozniuk, jobban koncentrálniuk, mind a mérkőzéseken, de az edzéseken is.
Matea Tadic: Ránézve az eredményjelzőre látható a leglényegesebb, hogy győztünk. Ezért jöttünk, ezért dolgozunk. Persze sok hibát elkövettünk, de a győzelem az győzelem. Vissza kell néznünk a meccset, hogy lássuk, mit rontottunk el, és tanulhassunk belőle.
   
Hegedűs Péter: Nagyon sok apró, ki nem kényszerített hibát vétettünk, és ez megbosszulta magát. Igen, valóban voltak rotációs problémáink is, amit a Pécs a nagyobb merítési lehetőségével élve ki is használt. Túlságosan sok pontot kaptunk, ezen mindenképpen javítanunk kell.
Szabó Fanni: Az irányítóink egész héten betegséggel küzdöttek, emiatt meglehetősen felforgatott rotációban voltunk kénytelenek játszani, szint mindenki a saját posztján kívül játszott. Ráadásul a mérkőzés utolsó szakaszára elveszítettük a centerünket is, ami már túl soknak bizonyult.
NKA Universitas Pécs - TFSE-MTK
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Pécsi Tudomány EgyetemRátgéber AkadémiaBGATIPPMIXAutocity PécsNovroMKOSZ
Hunbasket Hunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

Kosárlabda Akadémia Sport Kft.

Székhely: 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Kosárlabda Akadémia Sport Kft., minden jog fenntartva!