Nem tudtuk megnehezíteni a címvédő dolgát
2022. december 11.
Bár tizennyolc percen át egész jól tartottuk magunkat Sopronban, ám a nagyszünet után egyre inkább kijött a fáradtság a mieinken, kidomborodott a házigazda nagyobb tudása, így csapatunk 78-45 arányban vereséget szenvedett az Euroliga győztes otthonában.
Ismét a csapatban volt csapatunk irányítója, Szücs Réka, akinek még bő egy hete sérült meg az ujja, Simon Zsófia játékát viszont egyelőre még nem kockáztatta egészségügyi stábunk. Négy perc telt el a mérkőzésből, amikor 8-0-s soproni vezetésnél Jovan Gorec időt kért, látva a mieink bátortalan támadójátékát. A negyed derekán Cierra Burdick révén szerezük meg első pontjainkat, 2+1-ével 10-3-ra módosult ekkor az állás. Kunek találataival növelte előnyét a hazai gárda, duplája és egy triplája is a gyűrűben kötött ki, de Katanic is betalált a 6,75-ön túlról (15-6). Csökkent az iram, visszavett lendületéből a hazai gárda, Gáspár Dávid lecserélte a kezdőcsapatát. Az első tíz perc 16-6-os hazai vezetésnél ért véget, a 16%-os dobószázalékunknak volt köszönhető a kevés pontunk.
A kis szünetet követően felváltva talált be mindkét oldal, a 12. percben 21-10 állt az eredményjelzőn. Nem nőtt a különbség, beállt a tíz pont körüli eredmény, de a támadójáték mindkét oldalon akadozott, itt is ott is több rontást láthatott a publikum (17. perc 23-14). Ivana Katanic ziccere után Gáspár Dávid időt kért, hat pontra olvadt a soproniak előnye (23-17). Kunek és Calhoun egy-egy hárompontost bevágott, majd egy perccel a vége előtt ismét Kunek volt eredményes ugyanonnan a sarokból a pécsi zóna ellen. Fegyverneky Zsófi toldotta meg egy duplával, a soproni pontok számát, 31-20 volt az állás a nagyszünetben.
Magbegor volt kétszer egymás után eredményes, ezzel megnyugtató tizenöt pontos előnyre tett szert a Sopron Basket. Megállíthatatlanul száguldottak a zöld-sárgák, Kunek két büntetőjével már tizenharmadik pontját jegyezte, Fegyverneky közeli kosara után 39-20 állt az eredményjelzőn, csapatunkon egyre inkább kezdett kiütközni a hosszú utazások fáradtsága. Nem telt el még három perc sem, Jovan Gorec próbált időkéréssel közbeavatkozni, de nem sok sikerrel. Ezi Magbegor használta ki könnyedén elől és hátul is magassági fölényét a negyed első felében. 41-20-nál vezetőedzőnk kapott reklamálásért technikait a játékvezetőktől, Fegyverneky Zsófi értékesítette a büntetőt. Öt és fél perc telt el a negyedből, amikor megtört a jég, végre betaláltunk a gyűrűbe, Wentzel Nóra triplájával mozdultunk el a félidei húsz pontról. Rá tudott tenni még egy lapáttal a remek ritmust diktáló Sopron, amely ezt a játékrészt 25-8-ra megnyerte.
56-28-ról indult a záró etap, amely egy-egy hárompontossal indult, Czukor Dalma és Sierra Calhoun találtak be. Igazi triplapárbaj kerekedett ki, Varga Alíz kosara után egy támadásból mi szereztünk hat pontot, Kiss Virág és Wentzel Nóri tripláival (33. perc 62-37). Némi kosárszünet után Böröndy folytatta a sort, természetesen egy sarokból bedobott hárompontossal, majd egy másik szögből is betalált. Összesen zsinórban kilenc triplát dobott a két csapat (71-40), Bea Sanchez büntetője törte meg a trojkák sorát (71-41). Czukor Dalma harmadik hárompontosa után Kunek ziccerével harmincöt pontosra nőtt a hazai előny (76-41), a mérkőzés végét jelző dudaszó pedig 78-45-nél szólalt meg. Ez bizony nem a mi napunk volt, de keseregni nincs időnk, mert szerdán este az Akadémián az Európa Kupában a török Hatay ellen muszáj lesz ambiciózusabb, energikusabb kosárlabdával előrukkolni, amelyhez nagy szükségünk lesz a pécsi szurkolók segítségére is.
Sopron Basket – NKA Universitas PEAC 78-45 (16-6, 15-14, 25-8, 22-17)
Sopron, 400. néző. V.: dr. Mészáros Balázs, Frányó Péter, Rácz Zsolt
Sopron Basket: Fegyverneky 7, Erdélyiová -, Brooks 6, Kunek 21/15, Stankovic 3. Csere: Varga 8/6, Magbegor 13, Turner 3/3, Sitku 2, Böröndy 6/6, Czukor 9/9. Edző: Gáspár Dávid, Laczka Miklós
NKA Universitas PEAC: Katanic 12/6, Laczkó -, Calhoun 8/6, Burdick 3, Kiss 12/3. Csere: Wentzel 6/6, Selcova -, Sanchez 3, Szücs 1, Olawuyi -. Edző: Jovan Gorec, Iványi Dalma, Kmezic Daliborka
Jovan Gorec: Gratulálok a Sopronnak! Nem akarom a körülményekre fogni a vereséget, nem ezért kaptunk ki, de egy nagyon nehéz, sok problémával járó hét van mögöttünk rajtunk kívül álló okok miatt. Az edzések helyett utazásokkal telt az idő. Nincs időnk, vissza kell kerülni egy jó ritmusba. Ehhez edzésekre lesz szükség!
Kiss Virág: Gratulálok a Sopronnak a győzelemhez! Kereshetnénk kifogásokat, nehéz hét van mögöttünk, de sok csapat ugyanebben a ritmusban játszik. Nagyon dekoncentráltan játszottunk, rengeteg hibával, és sok szituációban nem működtünk csapatként. Tanulnunk kell a mai vereségből, és azzal foglalkozni, mit rontottunk el. Holnaptól pedig már előre kell tekinteni, fontos mérkőzések várnak ránk.
Fotó: Tóth Zsombor
« vissza