Nem az eredmény volt a legfontosabb
2013. február 07.
Miután eldőlt, hogy csapatunk bejutott az Adria Liga Final Fourjába, fiataljaival állt ki a Zenica elleni összecsapásra.
CELIK ZENICA - PEAC-PÉCS 75-60 (22-12, 21-20, 14-17, 18-11)
PEAC-PÉCS: Barbour 9/3, Dusanic 2, Balla -, Czukor 8, Szamosi 24. Csere: Kiss 4, Sánta 5/3, Raus 6/6, Demeter 2.
Miután az Adria Liga előző fordulójában eldőlt, hogy a PEAC-PÉCS bejutott a sorozat Final Fourjába, annak második vagy harmadik helyén zárja az alapszakaszt, a hátralévő három összecsapást Zeljko Djokic azoknak a játékosainak szánta, akik csapata eddigi menetelésében kevesebb lehetőséghez jutottak. Ennek a gondolatnak a jegyében kapott a csütörtöki összecsapás alól „kimenőt” Fűrész Dia, Horváth Lilla és Amy Jaeschke, valamint Nagy Bujdosó Nóra sem tartott a csapattal Slavonski Brodba. Betegség illetve sérülés miatt Czirják Noémi és Csutorás Fanni kényszerült kihagyni a Zenica elleni találkozót, így a külső sorban az ugyancsak sok meccsel, és azokon kulcs szereppel megáldott Andrea Barbour viszont ott volt a csapatban.
A mérkőzés elején irányító poszton próbálta ki az amerikai hátvédet a PEAC-PÉCS szakvezetése, de ez nem tartott tovább kb. egy félidőnyi játéknál, a meccs második felében Sánta Petra szerepelt az egyes poszton. Rendhagyó módon a Zenica elleni meccset a horvátországi Slavonski Brodban rendezték, egy olyan csarnokban, amelyet együttesünk szakvezetése is megirigyelt, modern, új építésű, minden igényt kielégítő létesítményben játszottak Czukor Tündéék a bosnyák csapat ellen. Ellenfelünknek is akadtak problémái, így ők hét játékost tudtak csak rotálni, de a mérkőzésen egyértelműen érvényre is jutott a Zenica nagyobb rutinja. Ilyen összetételben még nem szereplő PEAC-PÉCS ellen az első tíz percben tíz ponttal vezetni tudott a Zenica, ezt a negyedet 22-12-re nyerték. A második tíz perc kiegyelítettebb játékot hozott, viszont a végig, negyven percen keresztül zónázó bosnyákok ellen nem sikerült a felzárkózás, 43-32 volt a félidei eredmény.
A harmadik tíz percben jobban összeállt a mieink védekezése, jóformán csak büntetőkből tudott betalálni az ellenfél, amely viszont a szabaddobásait 83%-kal értékesítette, szemben a pécsiek 45%-os büntetőzési mutatójával. Triplából is jól teljesített a Zenica, 50%-os pontossággal hat alkalommal találtak be a mieink gyűrűjébe. Pécsi oldalon Szamosi Amadea mutatott szép dolgokat, a fiatal center bizonyult a mieink legeredményesebbjének, 24 pont, 12 lepattanós teljesítményével. A záró etapban öt pontra is fel tudott zárkózni a fekete-fehér gárda, de a védekezési hiányosságok maitt a végére elhúzott a Zenica, amely végül 15 ponttal, 75-60-ra nyerte a találkozót. Zeljko Djokic a meccs után elmonda, az Adria Liga utolsó három meccsén az eredmény másodlagos számára, sokkal inkább az új klubként debütáló együttesének azt a játékrendszerét kívánja erősíteni, kialakítani, amely szerint a kieső játékosok mögé saját utánpótlásból léphetnek tehetséges fiatalabbak. Ebben a vonatkozásban nem lehetett elégedett, hiszen néhány alapelv nem köszönt úgy vissza a pályán, ahogy azt várta, de talán ezen nem is lehetett csodálkozni, hiszen most először állt fel így csapata tétmérkőzésen rutinos ellenféllel szemben. Az összecsapáson szerettünk volna a 15 éves Kiss Virágnak legalább egy félidőnyi játéklehetőséget biztosítani, amit meg is valósított Zeljko Djokic, ugyanakkor Czukor Tünde és Latinka Dusanic is sok játékpercet kapott, ezzel a szerb légiós tudott legkevésbé élni ezúttal.
Csapatunk vasárnap idegenben a Pöstyén ellen lép parkettre a magyar-szlovák középszakaszban, ahol várhatóan Nagy-Bujdosó Nóra is debütálhat pécsi színekben.
« vissza