Borisz Maljkovics sokaknak ismerős lehet, akik régebb óta követik a magyar férfi kosárlabdát, hiszen irányítóként meghatározó légiósa volt a Paksnak és a Szolnoknak is, profi karrierje legnagyobb részét Magyarországon töltötte. „1995-ben érkeztem ide, profi játékosként a Pakshoz igazoltam. Azóta szinte folyamatosan itt élek, csak kétszer mentem vissza Szerbiába, egyszer a katonaság miatt, másodszor pedig a Vovjodina játékosaként.” Borisz számára játékoskarrierje legemlékezetesebb időszaka a szolnoki, 1999-től 2002-ig tartó periódus. „Egyszer bajnoki döntőt játszottunk az Albacomp ellen, egyszer elődöntőztünk, 2002-ben pedig megnyertük a Magyar Kupát a Mészáros Zalán vezette Paks ellen.”
Profi pályafutását 2006-2007-ben fejezte be.
„Nem terveztem előre így, még bennem volt a játék, de kicsit idősebb voltam, és még nem voltam magyar állampolgár. Külföldi játékosként már nem voltam annyira kelendő itthon, így inkább a profi pályám befejezése mellett döntöttem. De jó is, hogy így történt, mert elkezdhettem edzősködni.”
A PEAC-PÉCS másodedzője pedig nem aprózta el, a szentendrei kosárlabda-utánpótlás a nevéhez köthető. „Két barátommal jött egy ötlet, hogy együtt alapítsunk Szentendrén egy kosársulit. Ez egy kis suli egy gyönyörű kisvárosban, de ott nem volt arra esély, mint itt, egy profi csapatnál, hogy működjön egy kiválasztási rendszer: ott aki szeretett volna kosárlabdázni, mindenki játszott, mindenkivel foglalkoztunk.” Borisz Maljkovics szerint teljesen más jellegű munka folyt ott, mint a PEAC-nál. „Szentendrén én majdnem minden korosztállyal foglalkoztam a kenguruktól a felnőttekig. A legkönnyebb a felnőttekkel dolgozni, a legnehezebb pedig a kisgyerekekkel, mivel fenn kell tartani a koncentrációjukat, alapdolgokat tanítani, és folyamatosan megtalálni azokat a módszereket, hogy játékon keresztül tanulhassák meg a kosárlabda elemeit. Emellett figyelni, hogy ne legyen nekik unalmas.” Szentendrén Boriszék először fiúkkal foglalkoztak, de a PEAC-hoz szerződése előtti utolsó évében megalapították a leány vonalat is. „A lányokkal is nagyon jó dolgozni, lehet látni, hogy jobban figyelnek, jobban koncentrálnak a fiúknál.”
Borisz Maljkovics úgy látja, az a hét év, amikor Szentendrén dolgozott, kicsit olyan volt, mint egy téli álom. „Megszoktam azt a ritmust, amely teljesen eltér a profitól, az állandó utazásokkal, scoutinggal és meccsekkel telített pörgéstől. Most örültem, hogy lehetőségem volt visszatérni a „régi” életemhez. A profi lét, ez a ritmus még jobban sarkall arra, hogy a maximumot add, még jobban dolgozz” – vallja. Szerinte a PEAC-nál nagyon jó munka folyik. „Csak pozitív dolgokat tudok mondani, Zseljkóval ugyanúgy gondolkozunk a kosárlabdáról.” Másodedzőként úgy látja, a csapatot még nehéz felmérni, hiszen meghatározó játékosaink még a világbajnokságra készülnek, emellett az elmúlt években Borisz kicsit kívülállónak érezte magát, így az aktuális erőviszonyokat nem tudja még pontosan felmérni. „De a kosárlabda mindenhol ugyanaz; aki tud játszani, az tud, aki nem, az nem. Én mindig pozitívan állok hozzá, ha a maximumot adod, ezt Isten látni fogja, és vissza is fogja adni.”
„Csak annyit tudok, hogy a pályán mindig 100%-ot nyújtunk majd, harcolni fogunk. Emellett a közönségnek tetsző, látványos kosárlabdát szeretnénk játszani, mert én úgy gondolom, olyanok vagyunk, mint egy színházi vagy cirkuszi társulat, akinek ki kell szolgálnia a közönséget. A jelenlegi keretünk nagyon fiatal, de nagyon lelkes is, nagyon szeretnek dolgozni a lányok. Kézzelfogható a fejlődésük. Emellett persze türelmesnek kell velük lenni, és nekünk, edzőknek még keményebben dolgozni, hogy még jobbak lehessenek. A fiataloknak viszont ez egy nagy esély, hogy saját maguk előtt is bizonyítsanak, még jobbak tudnak lenni.”
Zseljko Djokics elárulta, sokat színesedtek az edzések Borisz érkezésével, mivel kiderült, pilates- és jógaoktató végzettséggel is rendelkezik az új másodedző. „Ez egy rövid epizód volt az életemben, a profi karrierem és az edzősködés között. Mindenkitől hallottam történeteket arról, hogy milyen izgalmas a munka egy hajón, világot lehet látni, rengeteg emberrel megismerkedni. A családommal úgy döntöttünk, kipróbálom én is. Először Újvidéken elvégeztem egy rövid kurzust, majd Londonban tanultam pilatest, spinninget, jógát, aerobikot egy hónapig. Ezután felszálltam egy Karib-tengeri hajóra, és ott dolgoztam 4-5 hónapot. Miamitól Jamaicán át a Bahamákig tartott a körút. Viszont egy rövid idő után felmértem, hogy ez egy fiatalabbaknak jobban fekszik, mint nekem, mert az én családom közben Pesten maradt. De aki fiatal és egyedülálló, annak ez nagyszerű lehetőség, állandó buli és szórakozás. Én viszont hazajöttem, és elkezdtem inkább edzősködni.”
Borisz Maljkovics családja Budapesten maradt, nem költöztek le Pécsre, hiszen a kislánya ott jár iskolába. „De ez nem olyan távolság, a szabadidőnket együtt tudjuk tölteni.”
Jelenleg a junior lányok együtt dolgoznak a felnőttekkel, és nagyon lelkesek. „Nekem az a célom, hogy olyan kapcsolatot alakítsak ki velük, hogy ők bízzanak bennem, és én higgyek bennük. El kell hinniük, hogy a legjobb barátjuk vagyok, mert ha ez a kapcsolat működik a játékosokkal, akkor ők meg fognak halni a pályán.” Ahogy Imreh Ajtonynak korábban, most Borisz Maljkovicsnak is bőven lesz feladata, hiszen két csapatnál is dolgozik majd a szezon során. „Tudom, hogy nekem személy szerint nagyon kemény, nehéz évem lesz, mert ha a felnőtt csapatnál lesz egy lélegzetvételnyi szünet, akkor a juniorokkal lesz meccsünk.”
A PEAC-PÉCS új másodedzője saját magától azt várja, hogy tapasztalatait, tudását át tudja adni a lányoknak. „Szeretném, ha a lányoknál ebből megmaradna valami, és egy vagy két év után ők jobb játékosok legyenek. Nem lehet tudni, hogy ki lesz az edzőjük jövőre, vagy azután, de ha tíz év múlva egyszer visszaemlékezve azt mondják, volt egy Borisz nevű edzőnk, vele jó volt dolgozni, az nekem siker.”
A 45 éves, szerb-magyar állampolgár Borisz Maljkovics augusztus óta dolgozik a PEAC-PÉCS csapatával másodedzőként, a korábbi kiváló irányító a PEAC és a Rátgéber Akadémia közös junior együttesének vezetője is lesz a következő szezonban.
