Facebook Instagram YouTube
Menü

Örül, hogy Nórival ismét együtt játszhat

2013. július 30.
Örül, hogy Nórival ismét együtt játszhat Csapatunk egyik új igazolása a fiatal tehetség, Nagy Dóra, aki az előző szezonban még az EuroLigában szereplő győri csapatot erősítette és ezüstérmet szerzett mind a Magyar kupában mind pedig a bajnokságban.
Nagy Dorci a nyarat sem pihenéssel tölti, hiszen gőzerővel készül együtt az U18-as válogatottal a miskolci rendezésű B divíziós Európa bajnokságra, ahol csapatunk egy másik fiatalja Raus Vivien a csapattársa. Eddig nagyon sikeresen zajlik a felkészülés, hiszen az edzőtáborok mellett, 6 felkészülési mérkőzést is lejátszottak, amelyeken 4 győzelem és 2 vereség a válogatott mérlege. Mindkét játékosunk meghatározó tagja a válogatottnak, amely augusztus 15-én kezdi meg a szereplését a hazai rendezésű Európa bajnokságon.

A sűrű program ellenére, ahogyan korábban már Raus Vivi is úgy Nagy Dorci is szánt egy kis időt újdonsült csapatára egy rövid beszélgetés erejéig.

Fotó: Work Force DVTK facebook
Fotó: Work Force DVTK facebook
Ki vagy mi inspirált arra, hogy a rengeteg sport közül éppen a kosárlabdát válaszd?

Gyerekként örökmozgó voltam és a nagybátyám ajánlott egy edzőt, aki a miskolci sportiskolában a serdülőket edzette, emellett nagyon tetszett a DKSK-Tábori férfi csapat irányítójának a játéka, majd később pedig nagybátyám elvitt női mérkőzésre is ahol Brosovszky Mónika játékát látva döntöttem el, hogy kiváló kosárlabdázó leszek.

Mikor döntötted el hogy a kosárlabdázás lesz a hivatásod?
Már általános iskolában érlelődött bennem hogy profi kosárlabdázó szeretnék lenni majd a folyamatos sikerek tovább inspiráltak ebben.

Ki a példaképed? Melyik játékosra szeretnél a leginkább hasonlítani?
Brosovszky Mónika játéka és mentalitása fogott meg igazán így rá szeretnék hasonlítani.

Ki az, akivel szívesen játszanál egy csapatban a jövőben?
Bujdosó Nórival, mivel Győrben is sokat segített nekem és a játék mentalitása is sok pluszt adott, Nóri nagyon nagy hatással volt rám, örülök, hogy ez idén a PEAC-ban újra megvalósulhat. Ha külföldi nagy nevet kellene említenem, akkor Candace Parker-el játszanék szívesen együtt.

Nagyon fiatalon igazoltál Győrbe! Sikerült megvalósítanod azt, amiért oda mentél?
Valóban nagyon fiatal voltam, 15 évesen kerültem Győrbe. Úgy érzem, hogy sikerült megvalósítanom azt, amiért a győri csapathoz szerződtem, mivel Miskolcon már nem éreztem semmi pluszt, nem tudtam már igazán kihez fejlődni, Győrben viszont megvolt erre a lehetőségem. És valóban úgy érzem, hogy évről évre fejlődtem, jól választottam.

Mi motivált a Pécsre szerződésedben? Miért pont a PEAC?
Nagyban hozzájárult a tavalyi nyár, amikor is az U18-as válogatottal Pécsen edzőtáboroztunk, ahol Zeljko Djokic volt a vezetőedző. Zeljkót már régebb óta ismerem, 2010-ben részt vettem egy FIBA Camp-on Szlovéniában, ahol ő edzőként volt ott én pedig játékosként és már akkor felfigyelt rám. Segített, sokat beszélgettünk, ezek után tavaly nagyon örültem, hogy ő lett a válogatottban az edzőm. Igazából miatta választottam a PEAC-ot.

Mit vársz az előtted álló szezontól? Mit vársz a csapattól?
Fotó: Work Force DVTK facebook
Fotó: Work Force DVTK facebook
Szeretném, ha jobb eredményeket sikerülne elérnünk, mint az előző szezon során.

Mik a céljaid a csapatban? Mit vársz saját magadtól a pályán?
Szeretném a játékommal segíteni a csapatot és remélem, hogy a csapattársaim pedig engem fognak majd segíteni abban, hogy tovább fejlődjek, szeretnék minden meccsen maximumot teljesíteni, elérni azt, hogy akár 40 percet is a pályán tudjak tölteni. Elsősorban a védekezésem szeretném erősíteni, fejleszteni, hiszen nekem nem a pontok szerzése lesz a fő feladatom még, előbb a védekezés utána a dobás.

Idén érettségiztél! Mik a további terveid?
Régebben állatorvos szerettem volna lenni, de ez mára már több okból megváltozott. Jelenleg két szak is van, ami nagyon érdekel, a kosárlabda miatt a sportszervezői, illetve nagyon szeretek rajzolni, házakat tervezni ezért szívesen tanulnék építészmérnöknek, amiben édesanyám is sokat tudna segíteni, hiszen neki is ez a szakmája.

Hogy telik a nyarad? Tagja vagy az U18-as válogatottnak, nyílván ez sok idődet leköti! Hogyan alakul a válogatott programod, hogyan készültök az EB-re?
Nagyon jól telik a nyaram, számomra pozitív hogy a válogatottban lehetek és képviselhetem a hazámat. Ugyan sok időmet leköti, nyaralni sincs időm, de most az EB a legfontosabb a számomra. A szezon végeztével pár hét jutott csak a teljes pihenésre majd elkezdtem önállóan készülni a válogatottra. Jól alakul a felkészülésünk, nagyon pozitív minden, a csapat is egy nagyon jó társasággá kovácsolódott össze és folyamatosan nagy fejlődésen megyünk keresztül. Úgy gondolom, hogy sok mindenre képesek vagyunk, a fő célunk az A divízióba való feljutás, amire minden esélyünk meg is van, de akár az első hely megszerzése sem kizárt.
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Pécsi Tudomány EgyetemRátgéber AkadémiaBGATIPPMIXAutocity PécsNovroMKOSZ
Hunbasket Hunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

Kosárlabda Akadémia Sport Kft.

Székhely: 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Kosárlabda Akadémia Sport Kft., minden jog fenntartva!