Raksányi Krisztina,
Zele Dorina és
Licskai Zsófia a magyar,
Sanja Mandic a szerb,
Egle Siksniuté pedig a litván nemzeti válogatottba kapott meghívót.
A magyar együttes hétfőtől Pécsett edzőtáborozik, november 19-én szombaton pedig a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban
Portugáliával mérkőzik meg. Pécsről Pöstyénbe vezet majd Raksányi Krisztáék útja, ahol november 23-án Szlovákia ellen lépnek majd pályára, a pécsiek számára kellemes emlékeket idéző Diplomata Arénában.
Sanja Mandicék hazai pályán, Kraljevoban november 19-én Luxemberuggal csapnak össze. Néhány nappal később a jelenleg veretlen Ukrajna ellen mérkőznek meg szintén Szerbiában, ezúttal azonban Nis városában, ahol visszavághatnak a februárban, Kijevben elszenvedett három pontos vereségért.
Egle Siksniuté Litvánia mezét ölti magára, november 19-én Celjében
Szlovénia ellen lépnek pályára. Litvána Lettországgal és Szlovéniával egy hármas csoportot alkot, így csak ez az egy mérkőzés vár Siksniuté-ékra, akik jelenleg győzelem nélkül állnak az utolsó helyen.