Pénteken érkezik Reid és Williams
2013. augusztus 29.
A szombati, Szekszárd elleni, ingyenesen látogatható felkészülési meccs előtt megérkezik már Pécsre csapatunk két tengerentúli légiósa.
Péntekre várja csapatunk két tengerentúli játékosának Pécsre érkezését. Maurita Reid és Latoya Williams hosszú, kalandosnak ígérkező utazás után - melyben egyebek mellett a frankfurti átszállás miatt van némi kockázat -, várhatóan pénteken kora délutáni órákban landol Budapesten. Gyenge Gábor, a PEAC-Pécs sportigazgatója elmondta, hogy a tervek szerint az újonnan érkező két légiósunk ott lesz már a szombaton 18 órakor Pécsett kezdődő első hivatalos felkészülési mérkőzésünkön, ahol az Atomerőmű KSC Szekszárd gárdáját fogadják a fekete-fehérek. A két játékosra Pécsett orvosi vizsgálat vár és Zeljko Djokic mihamarabb szeretné különböző teszteken is felmérni a fizikai állapotukat és a szerdai, szekszárdi visszavágón már pályára is küldené őket.
A jövő héttől már a teljes kerettel folytatódhat szakvezetőink munkája. Williams-ék mellett a különböző utánpótlás válogatottakban szereplő fiatalok – a már edző Kiss Virág, a most még a tanulmányaival foglalkozó Raus Vivien, és a vasárnap Pécsre érkező Nagy Dóra – is csatlakoznak a társakhoz. Az augusztus közepe óta alapozó keretünkből egyedül Kiss Virág küzd betegséggel, de a többiek nagy elszántással és jókedvűen dolgoznak, bár szinte mindenkinek van apróbb-nagyobb nyavalyája. Ilyenkor ez talán természetes is, hiszen nem akármilyen intenzitású terhelést kapnak Fűrész Diáék a felkészülésnek ezen időszakában.
Ahogy említettük is, a hangulatra nem lehet panasz, a két új szerb lány is nagyon hamar beilleszkedett az alakuló közösségbe, akik már várják a két tengerentúlit is, velük kapcsolatban is megvan Horváth Lilláékban a befogadás szándéka.
« vissza