Pöstyénben folytatjuk az Európa Kupát
2022. december 16.
A szlovák listavezető Pöstyén ellen játszunk az új év első nemzetközi meccsén idegenben, a FIBA Európa Kupában. Nézzük, hogy is alakult ki a párosításunk, és milyen érdekességek voltak a kupasorozat végjátékában.
A FIBA Europe nemzetközi igazgatója már csütörtök éjszaka informálta az Európa Kupában induló klubokat arról, hogy az alapszakasz zárása után a 12 csoportba sorolt 48 rajthoz álló együttes miképp zárt, kik a továbbjutók, és milyen párosítás következik a legjobb 16 közé jutásért. Ahogy gyorshírben beszámoltunk arról, a szlovák Pöstyén ellen vívjuk meg az oda-visszavágós párharcot 2023. január 4-én szerdán idegenben, illetve január 11-én szerdán Pécsett, a Nemzeti Kosárlabda Akadémián.
A Pécstől 430 km-re fekvő szlovák fürdőváros gárdája a jelenlegi listavezető az Extraligában 10-1-es győzelem-vereség aránnyal, nemzetközi szereplését 3-3-as mutatóval, tehát 50%-osan zárta a csoportja harmadik helyén. Kétszer nyertek az EK-ban a szlovák Slavia, egyszer pedig a Galatasaray ellen, és a plusz 27-es kosárkülönbsége miatt ők voltak a legjobb csoportharmadikok, így az összesített rangsor 23. helyét szerezték meg. Amerikai, montenegrói és szerb légiósaik vannak, de náluk szerepel az 1985-ös születésű szlovák válogatott center, Anna Jurcsenkova is.
A mi lányaink 5-1-es győzelem-vereség mutatója (83%) a plusz 79-es kosárkülönbséggel a tizedik helyet jelentette azon a táblázaton, amelyet négy veretlen klub (Velence, Zaragoza, Sepsiszentgyörgy, BLMA) vezetett. Érdekesség, hogy például a Ramla csapata, amely a mi csoportunkban mögöttünk a második helyen végzett, az összesítésben az NKA UNIVERSITAS PEAC elé, a 9. helyre került, miután csütörtökön – az utolsó pécsi csoportmeccs eredményének ismeretében – 32 egységgel verte a bolgár Beroe-t, így a kosárkülönbsége 3 ponttal jobb lett a miénknél. További érdekesség, hogy bár mindkét magyar gárda csoportgyőztesként lépett tovább, de a mieink az összetett 10., a győriek a 20. helyére kerültek a maguk 4-2-es mutatójával, így a török Galatasaray várja őket, török pályaelőnyből.
Az új esztendő elején megrendezendő mérkőzések oda-visszavágós rendszerben bonyolódnak, egy-egy győzelem esetén a pontkülönbség dönti el a legjobb 16 közé jutást, és az előrébb végző csapatok otthonában fog sor kerülni a visszavágóra.
Az NKA UNIVERSITAS PEAC – Piestanske Cajky párharc győztese a francia Villeneuve d’ Asc – London Lions továbbjutójával meccsel a legjobb 8 közé jutásért január végén és február elején, ez utóbbi páros pályaelőnyéből.
A 32-ES RANGSOR:
(1) Umana Reyer Venezia (ITA);
(2) Casademont Zaragoza (ESP);
(3) ACS Sepsi-SIC (ROU);
(4) BLMA (FRA);
(5) Flammes Carolo Basket (FRA);
(6) Angers (FRA);
(7) Villeneuve d’Ascq LM (FRA);
(8) InvestInTheWest Enea Gorzow (POL);
(9) Elitzur Landco Ramla (ISR);
(10) NKA Universitas PEAC (HUN);
(11) OGM Ormanspor (TUR);
(12) SL Benfica (POR);
(13) Galatasaray Cagdas Factoring (TUR);
(14) VBW Arka Gdynia (POL);
(15) AZS UMCS Lublin (POL);
(16) Elitzur Holon (ISR);
(17) Panathinaikos A.C. (GRE);
(18) BCF Elfic Fribourg (SUI);
(19) LDLC ASVEL Feminin (FRA);
(20) SERCO UNI-Győr (HUN);
(21) Cadi La Seu (ESP);
(22) Castors Braine (BEL);
(23) Piestanske Cajky (SVK);
(24) Maccabi Bnot Ashdod (ISR);
(25) Lointek Gernika Bizkaia (ESP);
(26) London Lions (GBR);
(27) Movistar Estudiantes (ESP);
(28) Kibirkstis (LTU);
(29) Crvena Zvezda MTS (SRB);
(30) Basket Namur Capitale (BEL);
(31) Nesibe Aydin (TUR);
(32) Dinamo Banco di Sardegna (ITA)
« vissza