- Ezek a sikerek rengeteget jelentenek nekem, hatalmas motivációt adott, ahogyan a lányok reagáltak a mérkőzéseken –
kezdte Kmézics-Vilipics Daliborka. - Talán ez nagyobb pozitívum volt, egy jó taktikai húzásnál. Nem tudtam az elején, hogy mire számíthatok, hiszen nem nagyon edz együtt ez a csapat, a játékosok egy része a felnőttekkel dolgozik, a másik részük pedig a junior korosztállyal. Azt akartam elsőként, hogy legyen egy jó kapcsolat a csapat és én köztem, és hogy tudjam őket kellően motiválni, játsszunk jó meccseket, ami az első két NB I B-s fordulóban sikerült is.
Sokan játékosként emlékszünk rád, hiszen a 2004/2005-ös idényben a Rátgéber László vezette MiZo Pécsi VSK-ban szerepeltél. Mi maradt meg benned ebből az időszakból leginkább?
- Sok bajnokságot nyertem, sikeres játékos-karrierre tekinthetek vissza, de a pécsi az egyik legsikeresebb szezonom volt. Megnyertük a bajnokságot és a Magyar Kupát, az EuroLigában pedig a Final Fourba jutottunk és ott is nagyon kicsi hiányzott a szebb eredményhez, hogy érmet szerezzünk. Az egyik legkedvesebb időszak volt ez számomra, ma is ha bemegyek a Lauberbe, még most is libabőrős leszek és előjönnek a régi emlékek. Most azért van hiányérzet bennem, mert én a teli csarnokra emlékszem azokból az időkből amikor itt játszottam, de ellenfélként a Sopronnal is mindig nagy rangadókat játszottunk itt, ami egy sportolónak óriási élmény.
Több csapatban kosárlabdáztál Magyarországon, légióskodtál Olaszországban, Lengyelországban, sőt a Los Angeles Sparks WNBA-s csapatában is játszottál. Hogy kerültél ki Amerikába?
- Már idősebb voltam, 2006-ban játszottam a Los Angelesben. Egyébként még korábban volt szerződésem a WNBA-be, talán pont a pécsi évem alatt a Houston csapatához - mint ahogy Boba Tuvicnak a Phoenix-hez -, de én akkor nem mentem ki végül. Voltak problémák, és akkor nem is éreztem úgy, hogy el kellene mennem. Mai fejjel visszagondolva ez lehet, hogy hiba volt, de szerencsére később jött még egy lehetőség. Izraelben játszottam, és az Európa Kupában negyeddöntőbe jutottunk a Ramat Hasharon csapatával, amely nagyon erős volt, veretlenek voltunk addig. A negyeddöntőben azzal a Szpartak Moszkvával kerültünk szembe, ahol Lisa Leslie, a világ egyik legjobbja is játszott. Az akkoriban egy álomcsapat volt, meg is nyerték az Európa Kupát. Mi két szoros meccsen kikaptunk tőlük, de nekem jól ment a játék Lisa Leslie ellen és ő maga volt az, aki kihívott maga mellé centernek a Los Angeles Sparkhoz, mert szükségük volt magas játékosra. Sok tapasztalattal gazdagodtam, jó volt megélni az egész WNBA-t, hiszen tíz évnyi EuroLiga pályafutás után egy teljesen más, jóval lazább stílussal, játék- és életszemlélettel találkoztam. Kobe Bryant édesapja volt az edzőm, sokszor ott volt a fia is, engem személy szerint nagyon elszomorított a tragédiájuk, hiszen a személyes ismertség révén közel éreztem magam a családhoz. Az édesapja még fiatalon Olaszországban játszott sokáig, így tudtam velük olaszul is beszélni, szóval tele vagyok jó élményekkel a WNBA-s időszakomból.
Készültél az edzői pályára játékos korodban is?
- Soha nem gondolkodtam akkoriban ezen. Miután 37 éves koromban abbahagytam a játékot, Szolnokon laktunk, és megszületett a kisfiam, Milos, azt éreztem, hogy szükségem van egy kis szünetre. Három évig nem is követtem a kosárlabdát, csak a kisfiammal foglalkoztam, aki amúgy már itt kosarazik az Akadémián. Akkoriban még csak az anyaság töltötte ki az életem. Egy idő után azt kezdtem el érezni, hogy hiányzik a kosárlabda. Szolnokon a női kosarasoknál kezdtem egyéni képzéseket tartani, kétszer-háromszor egy héten. Jól éreztem magam, megtetszett a feladat, és fontos lett számomra, hogy át tudjak adni valamit a gyerekeknek.
Majd nemsokára következett Pécs.
- Rátgéber Laci hívott és bevallom őszintén, először kicsit féltem is, hiszen nem volt még mögöttem túl nagy edzői tapasztalat. Nagyon szerettem az egyéni képzést, azaz külön foglalkozni a magas játékosokkal, ebben a feladatban biztosnak éreztem magam, így itt az Akadémián is egyéni képzőként kezdtem el dolgozni. Már harmadik éve, hogy itt vagyok, és rengeteget tudtam tanulni, fejlődni ez idő alatt és úgy érzem sikerült megtalálni önmagam.
A sok kiváló csapatban nyilván sok kiváló edzőtől tanultál.
- Volt nagyon sok jó edzőm és amikor befejeztem a pályafutásom, akkor láttam igazán, hogy ez mennyit számít. Mind a mai napig tisztán emlékszem Rátgéber Laci szavaira, dolgoztam Kobe Bryant édesapjával, Olaszországban pedig Alberto Bucci is edzőm volt. Ő Virtus Bologna férfi csapatának edzőjeként ismert, de egy évig a Parma női gárdájánál is edzősködött. De mi igazi kosárlabda család vagyunk és Zoki (
Zoran Kmezic, Daliborka férje - a szerk.) támogatása is fontos számomra, rengeteget segít ő is nekem, kiváló edző. Szóval sok nagyszerű trénert mondhatnék Szerbiából is, volt kitől tanulnom, ami sokat jelent a mostani munkámban is.
Idén az amatőr NB I-es csapat vezetőedzőjeként és a junior csapat másodedzőjeként dolgozol Szentpáli Gergővel. Hogyan látod a felnőtt csapat küszöbén lévő játékosokat az Akadémián?
- Sok a tehetséges játékos és itt az Akadémián nagyon sokat dolgoznak velük a szakemberek, minden adott a fejlődésükhöz. De nekem az is nagyon lényeges, hogy szeressék ezt a játékot, mert akkor könnyebb velük dolgozni komolyabb szinten is. Szerencsére ez itt nálunk, az Akadémián kiválóan működik. Hiányérzetem csak azért van, mert elég kevés a magas játékos, de nem csak itt, hanem az egész országban. Visszatérve a fiatalokra, nagyon jó az, hogy megvan a kapcsolat a felnőtt csapattal, ez a fiatalok számára is egy óriási motiváció. Fontos, hogy lássák, ha ők jók, és jól dolgoznak, akkor itt megvan a feljebb lépésre a lehetősége.
Az NKA Universitas PEAC felnőtt csapatának meccseit is rendszeresen látogatod, illetve bedolgozol a felnőtt csapat edzésein is. Miként, mivel tudod segíteni Csirke Ferenc csapatának játékosait?
- Nagyon jó a kapcsolatom Csirke Ferivel, sokat beszélgetünk és én is elmondom a véleményemet, ha látok valamit és tudok segíteni. Kiss Virágra külön figyelek, nagyon szeretem a vele való egyéni munkát, segíteni akarok neki, hogy minél jobb játékossá váljon.
Visszatérve az Akadémiai csapataidhoz, mivel lennél elégedett szezon végén?
- A junior csapatnál – ahol Szentpáli Gergő segédedzője vagyok - az aranyéremért akarunk játszani, látva a csapat erejét, realitás lehet a döntőbe jutásunk. Az amatőr NB I-es csapattal kapcsolatban kicsit más a helyzet, ahogy azt már említettem az a legfontosabb, hogy motiválva legyenek és megértsék a játékosok, hogy ezek a mérkőzések értük, nekik vannak, ahol rengeteget tudnak fejlődni. Itt nincs eredménykényszer, az a célom, hogy minden meccsen ugyanazzal a jó hozzáállással lépjünk pályára és játsszunk egy jó meccset, bárki az ellenfél. Adjunk ki magunkból mindent védekezésben és támadásban is, és élvezzék a játékot a lányok. Az első két meccset már megnyertünk, és mindenhová úgy megyünk el, hogy megpróbálunk nyerni. Ha jobb az ellenfél és kikapunk, akkor is úgy kell lejönni a pályáról, hogy mindent kiadtunk magunkból.
Kmézics-Vilipics Daliborka rendkívüli játékos-pályafutással a háta mögött, két éve érkezett a Rátgéber Kosárlabda Akadémiára. A WNBA-ban is megforduló, Kobe Bryant-tal jó kapcsolatot ápoló, egy évtizeden át az EuroLigás csapatokat erősítő center kezdetben Pécsett a magas posztúak egyéni képzőjeként dolgozott, nyár óta az amatőr NB I-es csapat vezetőedzőjeként sikeres bemutatkozáson van túl.
