Sima siker a Vasas ellen
2023. december 03.
Magabiztos játékkal arattunk kötelező győzelmet a sok sebből vérző Vasas Akadémia ellen, főleg a páros negyedekben produkáltak szép dolgokat Mérész Trixiék és végül 75-43-ra győztek.
Bő egy órával a kezdés előtt kedélyesen beszélgettek a két klub szakemberei a pálya közepén, papírforma szerint pécsi sikerrel kecsegtető mérkőzésnek ígérkezett a Vasas elleni összecsapás. Az első találatot a vendégek jegyezték, akiknél a keretben ott volt ugyan Szerencsés Tamara, de még nem kockáztatta a játékát Milos Pavlovic vezetőedző, és a piros-kékek amerikaija is sérülten érkezett. Boros triplája után Weninger Virág két gyors kosara érkezett válaszként (4-3), majd kicsit lassult a játék. Érkeztek a cserék, Nadija Smailbegovic rögtön egy 3+1-es megoldással köszönt be, Tóth Orsolya ütött neki oda tripladobás közben (6. perc 9-5). Igyekezett lassítani a játékot a Vasas, meglehetősen kevés találat is született az első játékrészben, a dudaszóra még Kádár visszatett egy támadólepattanót, így csupán három pontos pécsi előnnyel, 15-12-re zárult az első negyed.
Magasabb fokozatra kapcsoltak a mieink, és zsinórban hét pontot rámoltak be az ellenfél gyűrűjébe a második negyed elején, Weninger Virág egy triplát, Adenike Olawuyi és Peyton Williams egy-egy duplát tett a közösbe, villámgyorsan tíz lett közte bő másfél perc alatt (12. perc 22-12). Tartottuk a tempót, amihez az első negyedben tíz perc kellett, ahhoz most négy perc tíz másodperc is elég volt nekünk, 30-17-nél kikérte első idejét a Vasas. Mérész Beatrix szorgalmasan gyűjtögette pontjait, elsőként érte el a tíz pontot, a védekezésünk is remekül működött, fokozatosan növelni tudtuk előnyünket. Nadija Smailbegovic szépen megkomponált hárompontosával húsz pont lett közte a 18. percben, jött is az időkérés a piros-kékek részéről, de sokat ez sem segített (39-19). A nagyszünetig Kiss Angelika és Rátkai Eszti kosaraival 43-19-re módosult az állás, az elsőhöz képest majdnem kétszer annyi pontot termeltünk ebben a játékrészben.
A fordulás után szigorúbb védekezéssel rukkolt elő a Vasas, ennek hatásaként bő három percig nem is találtak be a mieink, ellenben Madár Eszter és Boros Berta a túloldalon igen (24. perc 43-23). Kicsit ritmusát veszítette a csapatunk, öt perc telt el, mire Peyton Williams végre közelről betalált (45-25). Felváltva estek a kosarak, Nadija Smailbegovic is tíz fölé jutott, amikor hibátlanul bedobott egymás után három büntetőt (50-27). Sokat szabálytalankodtak a vendégek, a bünterővonalról pedig ma pontosak voltunk (29. perc 54-29). A vendégeknél Jáhni Zsófia vette hátára a csapatát ebben a szakaszban, de Tóth Orsi is szerzett egy szép kosarat, 54-33-ra alakítva az állást, ami maradt is a negyed végéig.
Megmaradt a lendületünk a záró negyedre is, beestek a triplák, Weninger Virág kettőt is vágott, második hármasával harmincra nőtt a különbség a 33. percre (65-35). A Vasas Akadémia bár küzdött, de ebben a felállásban, több sérülttel és hiányzóval nem tudta megnehezíteni a mieink dolgát. Az utolsó negyedre már csak a különbség volt kérdéses. Ahogy arra előzetesen számítani lehetett, könnyedén megnyerte a mérkőzést csapatunk, amely legközelebb december 8-án, Szigetszentmiklóson lép pályára a BKG Prima Natura Szigetszentmiklós ellen, majd december 14-én következhet az Európa Kupa play-offja a Gladiators ellen.
NKA Universitas Pécs – Vasas Akadémia 75-43 (15-12, 28-7, 11-14, 21-10)
Pécs, 250 néző, V.: Frányó Péter, Balog György, Nepp László
NKA Universitas Pécs: Tadic 2, Laczkó 6, Weninger 13/9, Mérész 10, Williams 9. Csere: Smailbegovic 14/6, Rátkai 7, Simon -, Kiss 8, Olawuyi 6. Edző: Jovan Gorec, Iványi Dalma, Kmezic Daliborka.
Vasas Akadémia: Boros 7/3, Tóth 5, Gelei 5/3, Madár E. 4, Salamon 2. Csere: Jáhni 11/3, Kádár 5/3, Madár K. 4. Edző: Milos Pavlovic, Krivacevic Dragoljub.
Jovan Gorec: Jó meccset játszottunk, sokkal jobb volt a hozzáállásunk, mint a Dubrovnik ellen. A Vasasnak nyilván megvoltak a maga problémái, de mi a saját céljainkra szerettük volna felhasználni ezt a találkozót – egyfajta a felkészülésként a további mérkőzésekre, és ez sikerült is.
Weninger Virág: Nehéz heteken vagyunk túl, nagyon sok mérkőzést játszottunk, köztük több olyat is, amelyik nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Tudtunk javítani a korábbi hibáinkon, de még hosszú az út előttünk, és jobban kell koncentrálnunk. Bízom a csapatban, hogy a következő meccseken egyre jobb teljesítményt nyújtunk majd.
Milos Pavlovic: Értelemszerűen nehéz helyzetben vagyunk, ami a keretben hadra fogható játékosok számát illeti. Tudtuk, hogy a legnagyobb kérdés az lesz majd, hogy miként tudjuk tartani a lépést a Pécs rotációjával és mozgósított energiáival. Sokkal bátrabbnak kell lennünk, a tiszta dobásokat rádobni, így jobb dobószázalékokat érhetnénk el annál, amit produkáltunk például ma is.
Boros Berta: Jól kezdtük a mérkőzést, kellő figyelemmel és agresszivitással léptünk pályára. A második negyedre alábbhagyott a lendületünk, a cserék hiánya miatt picit elfáradtunk. Nyolcan tudtunk csak játszani, és a második félidőben már nagyon meglátszott.
« vissza