- Hosszú idő után ültél ősztől ismét felnőtt, női kosárlabdacsapat kispadjára. Mennyire volt ez más, mint anno a Soproni Postásnál?
- Teljesen más, nekem akkor az utolsó Postás évemben hat felnőtt válogatott játékosom és mindössze egyetlen légiósom volt, mert már nem volt pénze a klubnak. A komoly anyagi nehézségek ellenére egyébként ezzel a csapattal értem el a legjobb eredményeket is, döntőt játszottunk minden fronton. Azóta nagyon sokat változott maga a kosárlabda is, illetve az egész hozzáállás is más volt akkor, mint most, ebből a szempontból jobbnak gondolom az akkori helyzetet. Azt látom, hogy most nagyon kevés a jó magyar játékos, a klubok pedig szó szerint ki vannak szolgáltatva a játékosoknak, ami nem jó. Ez nem viszi előre a női bajnokságot, annak ellenére, hogy szépen szerepelünk, de rengeteg a légiós, és nem a magyar játékosok játszanak. A soproni EuroLiga döntős csapatban - amely nagyon szép eredményeket ért el -, csak Fegyverneky Zsófi volt az egyetlen pályára is kerülő magyar játékos.
- Térjünk rá a saját szereplésünkre. Ami azt illeti, nem volt könnyű dolgod szezon elején, hiszen két olyan játékosunk is volt, Sarah Imovbioh és Julie Vanloo személyében, akik októberben, a Világbajnokság után csatlakoztak a csapatunkhoz.
- Azt gondoltam, hogy könnyedén meg fogjuk tudni oldani ezt a helyzetet, de nagyon nem így lett. Illetve odáig még eljutottunk, hogy összeálltunk, elkezdtünk dolgozni, viszont a felkészülés során nem tudtunk erős ellenfelek ellen játszani, mert nem volt itt ez a két kulcsemberünk. Annak nem lett volna értelme, hogy bevigyük a csapatot egy pofozógépbe, így viszont fals képünk volt a teljesítményünkről, hogy hol tartunk. Októberben, miután megérkezett a két játékos, borult minden, amit addig összeraktunk, és következett újabb két-három hét amíg próbáltuk magunkat újra megtalálni. Ennek voltak negatív következményei eredményességben és játékban is, mert velünk ellentétben a többi csapat már együtt dolgozott jó ideje, így mi egy hónap mínuszban voltunk a többi csapathoz képest.
- Nem segített, hogy Simon Zsófi két hónapig nem léphetett pályára ujjsérülése miatt, majd a novemberi válogatott szünet is megszakította a folyamatos edzésmunkát.
- Így van, jött a válogatott szünet, Simon Zsófi ujja el volt törve, Ruják Nórának pedig a vádlija volt beszakadva, ők több, mint két hónapot nem edzettek a csapattal. Egyébként sem voltunk sokan, így még jobban hátrányba kerültünk a többiekkel szemben, hiszen nem tudtunk minőségi edzésmunkát végezni. Egy csapatnál nagyon fontos, hogy mindenkinek meglegyen edzésen a párja, aki ellen 100%-osan kell teljesítene ahhoz, hogy előre tudjon lépni. Ha ezek a párok nem egyformák, akkor az egyik nem kapja meg azt a terhelést, amire szüksége van, hiába akar jól teljesíteni. Nem jó egy gyengébb képességű játékos ellen edzeni hosszú hónapokig, az óhatatlanul meg fog látszani a jobb képességű játékos teljesítményén.
- Decemberben legyőztük Pécsett a Csatát az alapszakasz utolsó mérkőzésén, úgy tűnt minden rendben, kezdünk összeállni, majd másnap Barnai felmondott. Nem volt más lehetőségünk, légióst kellett igazolni a helyére. Alyssia Brewer érkezése mennyiben változtatta meg a csapat játékát?
- Minden problémánk ellenére jók voltak az eredményeink, azokat a csapatokat meg tudtuk verni, akik mögöttünk voltak a tabellán. Akik előttünk álltak, azokat itthon sem tudtuk felülmúlni, és valójában itt látszott a lemaradásunk, mert egy-két csapatot Pécsett le kellett volna győzni, pár ponttal kaptunk csak ki a DVTK-tól és a Győrtől is. Ami a centereket illeti, azt gondolom, Alyssia Brewer jobb játékos, mint a Barnai, mert az amerikai nem csak a palánk alatt, hanem kint is tudott játszani. Viszont az az edzésmunka, amit Brewer hajlandó volt elvégezni, nagyon-nagyon sokat rontott a mi csapatképünkön. Sajnos sem mi, sem a csapattársak nem tudtak átadni olyan energiákat neki, amivel jobban dolgozott volna, ezáltal nagyon visszavetette az egész edzésmunkát. Az alapszakaszban nagyon jól kosárlabdázott, hozott nekünk meccseket, Zalaegerszegen például kifejezetten jól ment neki, de amikor eljött a play-off, és szerda-szombat ritmusban kezdtünk játszani, Brewert elvesztettük, mert nem bírta ezt szintű terhelést. A rájátszásban egyébként is hátrányban voltunk az ellenfeleinkkel szemben, mert nálunk Barnai pótlása miatt a magas posztra három légiósunk volt, így hiába engedték a szabályok, mi nem tudtunk egyszerre négy légióst bevetni, ellentétben a ZTE-vel vagy a Cegléddel. Ez így számunkra nagyon szerencsétlenül alakult, és ahogyan az eredmények is mutatják, nem is jöttünk ki belőle jól.
- Visszatérve az alapszakaszra, talán szerencsénk is volt a negyedik hellyel. Szerinted mi hiányzott ahhoz, hogy a végén a dobogóért játszhassunk, azon túl, hogy a rájátszásra megváltozó légiós és utánpótlás szabályok megváltozása hátrányosan érintett bennünket?
- Minden problémánk és a szinte az egész szezonban tartó lemaradásunk ellenére tudtunk a negyedik helyen zárni. Ez edzőként engem is elaltatott, azt gondoltuk, hogy „na, most már jók vagyunk”, de utólag már azt látom, hogy nem így volt! Sokkal jobban össze kellett volna kapni a társaságot nekem is, hogy ha már ebben a pozícióban vagyunk, érjünk is el eredményt. Itt hibáztam én is, hiszen mivel az alapszakaszban kétszer megvertük a Zalaegerszeget, az utolsó fordulóban pedig, bár nem játszottunk jól, de nyertünk a Csata otthonában, és mindannyian azt gondoltuk, meglesz a négy közé jutás, itthon megint le tudjuk nyomni a ZTE-t. Ez a párharc az első meccsen ment el, idegenben már esélyünk sem volt.
- Az elején is szóba került már, hogy megfordult a világ a légiósok számát illetően, ma már szinte minden, eredményességre törekvő magyar csapat foglalkoztat idegenlégiósokat, akik alapvetően meg is határozzák egy gárda teljesítményét. Te mennyire voltál elégedett a mi légiósaink teljesítményével?
- Alyssia Breswer-ről már esett szó, a képzettsége neki megfelelő, de az elvégzett edzésmunkája kevés, azért is játszik ilyen szinten. Julie Vanloo hatalmas energiákkal érkezett hozzánk, és az elején nagyon komoly lendületet is adott a csapatomnak. Engem ő egy kicsit megtévesztett, mert azt vártam tőle, hogy ha maximális bizalmat és szabadságot kap a pályán, akkor a vállára tudja venni ezt a csapatot, be tud vinni minket a négy közé, el fogja tudni bírni ennek a terhét. Sajnos kiderült, hogy ő ezt nem tudja megcsinálni. Hogy miért, azt nem tudom. Hittem abban, hogy a play-off során is jó teljesítményt nyújt, de ott már nagyon gyengén játszott. Azt gondolom az egyik oka ennek a hetedik helyünknek, mert ha megnézem, hogy a rájátszás során az ellenfeleinknél hogyan játszottak a légiósok, ott sok kivetnivalót nem találok, nálunk ellentétben túl sok volt a hiba.
Katarina Tetemondova játéka hullámzó volt, nagyon keményen edzett, védekezésben lehetett rá számítani, viszont azt, amit vártam tőle támadásban pontok terén, azt ő nagyon kevés alkalommal tudta hozni. Az ő játékát az első néhány dobása meghatározta, ha azok ültek, akkor nagyon jól tudott játszani, ha viszont nem, akkor elveszítette az önbizalmát támadásban és a meccs későbbi szakaszában nehezen tudtuk visszahozni a pályára. Nigériai centerünk, Sarah Imovmbioh volt az a játékos, aki mindig teljes szívvel játszott. Ő fizikálisan kosárlabdázik, ment, vetődött a labdákért, hibát nem láttam a játékában. Egyetlen gyenge pont volt nála, hogy taktikailag nem tudtuk őt úgy használni, ahogy szerettük volna, ő ezt a fizikumával, odaadó játékával próbálta kompenzálni mindig.
- Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél idén, ezek alapján mit vársz a következő szezonban önmagadtól, van-e olyan dolog, amin változtatni szeretnél?
- Az elmúlt szezonban profi játékosként kezeltem mindenkit, de a profi szó nem mindenkinél volt megfelelő jelző. Jóval keményebb kontroll alatt kellett volna őket tartani. Az utolsó, soproni csapatomnál ezt meg lehetett engedni negatív következmények nélkül, nem éltek vissza azzal, hogy több lehetőséget hagytam a játékosaimnak. A jövőben ezen mindenképp változtani fogok, persze, sokminden függ attól is, hogy milyen csapatot tudunk összeállítani. Jelenleg, nem vagyunk annyira jó helyzetben, mint a négy-öt tehetősebb ellenfelünk, de azt gondolom, hogy kemény munkával, jó igazolásokkal tudunk előrelépni, versenyben lenni, ha nincs sérülésünk. Nyilván meg kell találni a legjobb taktikát is, amit a csapat végre tud hajtani. Azt a gyors játékot, amit mi kitaláltunk, a mostani játékosok nem tudták úgy játszani, ahogyan azt én elképzeltem. Ezen mindenképpen változtatnunk kell.
Az április 28-án véget érő 2018/2019-es idényt az alapszakasz negyedik helye után végül hetedikként zártunk. Meszlényi Róbert vezetőedző értékelte a mögöttünk álló időszakot, említést téve az idény során elénk kerülő nehézségekről, a PEAC-PÉCS csapatáról.
