Szekszárdi győzelem Pécsett
2024. január 27.
Jó pécsi kezdés után a nagyszünetet követően a Szekszárd dominált és a végén be is húzta a pécsi rangadót, miután 74-68-ra győzött a küzdelmes, kiváló hangulatú összecsapáson.
A tizenkettes keretünkbe először került be tétmérkőzésen Hőgye Petra, a Nemzeti Kosárlabda Akadémia fiatal játékosa. Az első pillanatok bizonytalansága után fokozatosan találtak magukra a csapatok, nálunk Mérész Beatrix indította a kosarak sorát, aki remekelt a folytatásban is, az első negyedben kilenc pontot szerzett. Rajta kívül Madison Williams talált be az első hat és fél percben, amikor 12-7 állt az eredményjelző táblán. Harcosan szállt be a játékba Rátkai Eszter is, aki egy triplával növelte tovább a pécsi előnyt. Nehezen viselték a vendégek, hogy nagy hátrányba kerültek a gördülékenyen és szépen játszó csapatunk ellen. 19-7 után faragott hátrányából az első negyed végére a Szekszárd, 22-13-nál ért véget az első tíz perc.
Hasonlóan folytatódott a játék a második tíz perc elején is, Matea Tadic három perc alatt öt pontot szerzett, de a Mérész Beatrix is remekelt (14. perc 30-19). Büntetőkkel zárkózhatott a KSC, de továbbra is tartani tudtuk a kiemelkedő dobóformánkat, Mérész Beatrix példásul egy mezőnydobást sem hibázott el. Jó színvonalú és élvezetes meccset láthattak a nézők, a 16. percben 35-28 állt az eredményjelző táblán. Stanacev büntetőivel ötre olvadt a kék-fehérek hátránya, de nem sokkal később Horváth harmadik tripláját is bedobta 37-30-nál majd Nadija Smailbegovic követett el félpályánál sportszerűtlen szabálytalanságot. Miklós Melinda nem hibázott a büntetővonalról, majd Boros sarokból eleresztett hármasával már jött is a fordulat (37-38)! Két perc ötven másodperccel a nagyszünet előtt érkezett Jovan Gorec időkérése, ami után néhány támadás lement kosár nélkül. Jött egy újabb szekszárdi cirkusz és egy megérdemelt technikai, Sydney Wallace pedig értékesítette a büntetőt. Madison Williams közelije billentette javunkra az állást és húsz perc játék után, 40-38-nál vonulhattak öltözőbe a csapatok.
Horváth negyedik hármasa zúgott a gyűrűbe a harmadik negyed elején, majd néhány elhibázott lehetőség után a pécsi szurkolók örülhettek Weninger Virág kosarának (42-41). 44-44-nél Peyton Williams futott vissza Miklóssal, akinek a dobását úgy blokkolta, hogy a labda a kezében maradt, majd végigvitte a pályán és ziccerezett (46-44). Hatalmas csata zajlott a parketten, fordítani tudtak a vendégek, előbb Miklós értékesített egy büntetőt, majd Westbeld talált be a 6,75-ön túlról (46-50). Végre Sydney Wallace is megszerezte első mezőnykosarát, őt végig nagyon szoros őrizet alatt tartották a szekszárdiak. Tartották előnyüket Miklósék, sőt a magára találó Westbeld pontjaival hat pontnyira ellépett a KSC a 29. percre (48-54). Jött azonban Mérész Trixi, akinek két duplájával zárult a harmadik negyed, és egy pontos szekszárdi vezetésről indult az utolsó tíz perc.
Nadija Smailbegovic egyenlített ki büntetőből, miután ziccerdobás közben szabálytalankodott vele Westbeld, akinek ez volt a negyedik hibája. Helyére Monroe állt be, akinek ugyancsak négy személyi állt a neve mellett. Visszavette a vezetést a Szekszárd, de 57-59-nél Nadija Smailbegovic zúzta szét a szekszárdi zónát egy hármassal. Az utolsó öt percre 60-61-el fordulhattak a csapatok, több lehetőség is kimaradt nálunk a fordításra. Miklós két büntetőjéből csak egyet értékesített, a következő támadásnál Kiss Angelika egyenlített. Felgyorsult a játék, szekszárdi találatra volt pécsi válasz, bő három és fél perccel a vége előtt 64-64 állt a táblán. Monroe is csak a fele büntetőjét dobta be, de nehezen jutottunk előrébb a jól védekező vendégekkel szemben. Peyton Williams dobhatott két büntetőt 64-65-nél, ám csak az egyik ment be. Monroe-val szemben kosárszerzés közben szabálytalankodtunk, aki ezúttal nem hibázta el a ráadás büntetőt sem. Másfél perc volt hátra, hibázott mindkét oldal, Sydney Wallace büntetőjével loptuk magunkat közelebb (67-68). Izgalmas volt a vége is, ahogy a mérkőzés egésze is, Monroe és Stanacev büntetőivel öt pontnyira lépett el a Szekszárd, és így végül 74-68-ra nyerni tudott Pécsett.
NKA Universitas Pécs – TARR KSC Szekszárd 68-74 (22-13, 18-25, 13-16, 15-20)
Pécs, 900 néző. V.: Győrffy, Söjtöry, Jakab
NKA Universitas Pécs: Tadic 8/3, Laczkó -, M. Williams 9, Mérész 18, P. Williams 6. Csere: Wallace 6, Rátkai 6/6, Weninger 4, Smailbegovic 7/6, Kiss 4. Edző: Jovan Gorec, Iványi Dalma, Kmezic Daliborka
TARR KSC Szekszárd: Horváth 14/12, Boros 8/3, Miklós 11/3, Westbeld 14/3, Krnjic 9. Csere: Monroe 12, Stanacev 6, Szücs -, Theodoreán -. Edző: Zeljko Djokic, Horváth Zsófia
Jovan Gorec: Gratulálok a Szekszárdnak, keményebben játszottak nálunk és jobban akarták a győzelmet is. Azt pedig ki kell elemeznünk, hogy miért nem tudunk így játszani.
Mérész Beatrix: Nagyon sajnálom, hogy kikaptunk. Szerintem most mindenkinek tele van a feje gondolatokkal, és nagyon nehéz bármit is mondani. Küzdöttünk, hajtottunk egész mérkőzésen, de mindenképpen vissza kell néznünk a mérkőzést, hogy lássuk, miben kell még fejlődnünk.
Zeljko Djokic: Az utóbbi időben nagyon sok problémával küzdünk, és ez nyomás alá helyezte a csapatot, ezért is nagyon fontos ez a győzelem. A mai meccs nem volt túlságosan szép vagy látványos, inkább brusztolós, mi nagyon jól dobtuk a hárompontosokat, és ez tartott minket életben. Sok dolgot sikerült megvalósítanunk abból, amire taktikailag készültünk. Remélem, ez a siker ad nekünk egy kis lökést.
Sara Krnjic: Gratulálok a csapatnak, nagyon jól harcoltuk végig. Nem is tudom, hányadik mérkőzésünk alakult már ilyen szorosan, örülök, hogy ezt sikerült megnyerni. Büszke vagyok a lányokra és Zeljkóra is.
« vissza