Facebook Instagram YouTube
Menü

Szekszárdon szerepelünk vasárnap

2023. március 04.
Szekszárdon szerepelünk vasárnap A rangadók fordulójában vasárnap 18 órától a tolnai megyeszékhelyen vendégeskedünk, egy nagy téttel bíró összecsapáson. Előzetes a meccs előtt:
Több szempontból emlegetik a női kosárcsapatok a „vége” kifejezést mostanában, hiszen a bajnokságban két fordulóval a vége előtt járunk, amely a jövő heti kupadöntő előtti szakasz vége, ezt követi - a soproni csapatot leszámítva - egy 15 napos szünet az utolsó forduló, a március 25-re kiírt, az alapszakasz végét jelentő 22. fordulóig. Igazi rangadókat tartogat a hétvégi kör, melynek keretén belül az NKA UNIVERSITAS PEAC Szekszárdra látogat, az EuroLigát épp a héten záró kék-fehérek otthonába.
   
A harminckettedik Szekszárd-PEAC összecsapás következik a bajnoki küzdelmek 2012-től íródó történte során, melynek eddigi 16 pécsi és 15 szekszárdi sikere úgy alakult ki, hogy az „elején” szinte mindig pécsi, a „közepén” szinte mindig szekszárdi sikerek születtek, míg a 2021/2022-es idénytől a hazai pályán játszók tudták behúzni a győzelmet, így vált kiegyenlítettebbé a párharc.

Ezúttal is komoly harcra lehet számítani a két pontért, hiszen a tét nem kevesebb, mint a play-off első körében a hazai pálya előnye. Az korábban eldőlt, hogy a Pécs és a Szekszárd végez a tabella negyedik és ötödik helyén, a sorrend azonban még az utolsó két körben alakul ki. Mi akkor őrizhetjük meg a negyedik helyünket, ha eggyel több győzelmünk lesz, mint a riválisunknak vagy ha kikapunk, akkor kettőnél kevesebb ponttal maradunk alul Szekszárdon. A mieinknek szekszárdi vendégjáték és a Sopron Basket fogadása, a tolnaiaknak az ellenünk vívandó meccs mellett a Győr fogadása van soron.

Kétségtelenül akkor lehetnénk a legnyugodtabbak, ha Kiss Virágék vasárnap győzni tudnának, amire annak ellenére sem rosszak a kilátásaink, hogy a hazai pályán szereplő EuroLigás Szekszárd a meccs előzetes favoritja. Ezen a héten egy kis csapatösszetartás mellett ismét kőkemény edzésmenet jellemezte a programot, így joggal várhatjuk, hogy ha jól tudunk játszani Szekszárdon, akkor nem hagynánk az utolsó fordulóra a negyedik hely sorsával kapcsolatos kérdéseket. Hogy mennyire nehéz összecsapás előtt állunk, azt Jovan Gorec is érzékeli és rá is mutat a meccs előtti interjújában: - Egy olyan csapattal fogunk játszani, amellyel várhatóan a rájátszás első körében is találkozunk. Tudjuk, hogy egy nagyon jó közönség előtt lépünk pályára ellenük, ez egyrészről egy nagyon jó dolog, de éppen ezért egy nehéz mérkőzésre számítok, nagy nyomás lesz rajtunk. A Szekszárd egy nagyon jó csapat, egy kiváló klub, amelynek voltak ugyan problémáik a közelmúltban, de nagyon szépen visszajöttek ezekből, látszik, hogy keményen dolgoznak. Jó erőkből áll a csapatuk, jó edzővel dolgoznak és ami a legfontosabb, hogy győztes mentalitásuk van. Ha mi is szeretnénk előrelépni mint csapat és klub, akkor győzni kell odamennünk. Ez az egyetlen és helyes út számunkra a fejlődéshez, és ahhoz, hogy nagy csapattá váljunk – vélekedett a vezetőedző.

Nagyon sokat számít, hogy nem lesz egyedül az NKA UNIVERSITAS PEAC Szekszárdon sem, információink szerint több szurkolónk is buzdítja a lányokat a csatában, akik szeretnék megörvendeztetni őket egy bravúrral, így nagy szükség lesz a lelátóról érkező energiákra is.
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Pécsi Tudomány EgyetemRátgéber AkadémiaBGATIPPMIXAutocity PécsNovroMKOSZ
Hunbasket Hunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

Kosárlabda Akadémia Sport Kft.

Székhely: 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 10.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Kosárlabda Akadémia Sport Kft., minden jog fenntartva!