Szentpáli Gergő és a soha vissza nem térő alkalom Vigyázat, mély víz!

Pécs Utánpótlás fiúcsapatoktól csöppent egy felnőtt női együtteshez, ráadásul mindössze huszonnégy évesen – vagyis néhány játékos bizony idősebb nála. Szentpáli Gergőben, a PEAC-Pécs másodedzőjében eleinte volt némi félsz, de hamar belerázódott új szerepkörébe, s egyáltalán nem bánja, hogy belevágott – írja a Dunántúli Napló.

– Huszonnégy évesen fejest ugrott a mély vízbe, de amint látom, nem fulladt meg.
– Az első pár hónap azért kemény volt – mondta Szentpáli Gergő, a PEAC-Pécs női kosárlabdacsapatának immár 25 éves másodedzője. – Fiú utánpótláscsapatoktól kerültem egy felnőtt női együtteshez, ami elég nagy kihívást jelentett számomra, sokkal nagyobb felelősséggel jár. Amikor megkerestek, meglepődtem, persze jól is esett, hogy gondoltak rám, eszerint nem csináltam olyan rosszul azt, amivel eddig foglalkoztam. Nyilván volt bennem némi félsz, de olyan családi háttérrel rendelkezem, hogy biztos lehettem benne, jóban–rosszban mellettem vannak, s ők is azt mondták, lehet, hogy ez egy soha vissza nem térő alkalom, vágjak csak bele. Ráadásul lokálpatrióta vagyok, és szinte itt nőttem fel a csarnokban, vagyis nem kellett sokáig gondolkodnom. Elvállaltam, s most, január 20-án nyugodt szívvel kijelenthetem, nem is bántam meg, megszerettem: egyre gördülékenyebben tudunk együtt dolgozni Roberto Hernandez vezetőedzővel, és szerencsére jó emberek alkotják a keretet is, olyanok, akik tisztelik az edzőket, a vezetőket.
– Ha már szóba került a vezetőedző: gondolom, vonzó volt, hogy olyan szakemberrel dolgozhat, aki magyar bajnokságot is nyert.
– Nyomós érv volt, ez kétségtelen. Ez így a legjobb iskola: egy tapasztalt edzőnek segíthetek, akitől olyan edzésmódszereket, taktikai dolgokat lestem el, amelyekből a későbbiekben biztosan profitálni fogok. Nem mellesleg neki nagyon jó a pszichológiai érzéke is, tudja, hogyan kell bánni az emberekkel, ebből is sokat tanulok.
– Azt is hamar megtanulhatta, hogy dolgozza fel a nagy sikereket és a fájó vereségeket...
– Megmondom őszintén, fényesebb kezdésre számítottam. De utólag visszagondolva az elmúlt időszakra, nem csodálom, hogy így alakult: nyolc új játékos érkezett, újak az edzők, s egy új kosárlabda-filozófiát kellett elsajátítani. Nagyon nehéz volt így csapatot kovácsolni, ezért volt olyan hullámzó a teljesítményünk, ezért tudtunk nyerni például Sopronban, majd betlizni a PINKK-nél és Cegléden.
– És hogy élte meg ezeket a betliket?
– A PINKK elleni vereség után két éjszakán át nem tudtam aludni. Nagyon megviselnek az ilyenek, szenvedek. Ilyenkor a legjobb elmenni futni Malomvölgybe, vagy Tüskésrétre, hogy kicsit ki tudjak kapcsolni. A Sopronban átélt pillanatok után viszont úgy érzi az ember, hogy ezekért a felemelő, csodás érzelmekért megéri csinálni, megéri elviselni a sok stresszt. Nagyon bízom benne, hogy a folytatásban még sok hasonlót élünk át együtt a csapattal és a szurkolókkal!

Branzova, Ujvári...

Olyan jó volt, hogy a beszélgetés közben jöttek elő azok a pillanatok, emlékképek, amelyeknek nem csak Szentpáli Gergő, hanem én is, és persze még sokan mások is részesei voltak. A fiatal edző ugyanis felidézte, hogy a szülei hét–nyolc évesen vitték először kosármeccsre, amikor háromezren voltak a lelátón, s Rátgéber László irányított.
– Akkor fogott meg ez az egész, ezért kezdtem el kosarazni. Most is beugrott, ahogy Branzova bedobja azt a három büntetőt a Bourges ellen, vagy amikor Ujvári a félpályáról talál a gyűrűbe. Ezek a pillanatok sosem fognak kitörlődni a memóriámból! – emlékezett vissza Szentpáli, aki a Rátgéber Akadémiáról érkezett a PEAC-Pécshez: volt gyerek korcsoportos és serdülő csapat vezetőedzője, valamint Zalay Zoltán és Ivica Mavrenski segítőjeként is dolgozott.