Szeptember legelején már összecsapott a Szekszárd és a Pécs, az első felkészülési mérkőzéseit épp a tolnai együttes ellen játszotta csapatunk. Az akkori eredményeket (70-69 és 75-69 arányú vereség) a formálódó PEAC még Amy Jaeschke nélkül érte el, ám a bajnokság eddigi alakulása jól mutatja, hogy ez a szezon nem az előre lefutott találkozókról szól.
A jelenleg három győzelemmel és négy vereséggel a 6. helyen álló Szekszárd ugyanis megverte hazai pályán az általunk is magabiztosan legyőzött Zalaegerszeget. A ZTE-nek az előző fordulóban viszont sikerült felülmúlnia az addig veretlen Győrt, a Szekszárd pedig otthon botlott a Bácsbasket ellen. A PEAC-nak tehát ahhoz, hogy a körbeverésekből jól kerüljön ki, mindenképpen győznie kell a Szekszárd ellen Pécsett. Ez viszont nem lesz egyszerű.
Alaposan átalakul ugyanis az Atomerőmű KSC Szekszárd együttese. A tolnai együttesnél légiós fronton teljes sorcsere történt, és a hazai állományban is történtek változások. Bálint Réka, Hajdu Zsanett, Pap Regina és Tamis Dorottya továbbra is a szekszárdi együttest erősíti. Bálint Réka pedig az eddigi fordulókban bizonyította, hogy csapata egyik vezére, hét mérkőzés alatt 18,7 pontos átlagot ért el, a Vasasnak például 33 pontot szórt. Bajáról három kosaras, a tapasztalt szerb irányító Maja Scsekics, valamint két fiatal magyar játékos, Szepsi Gina és Theodorán Alexandra érkezett Szekszárdra. Az irányító eddig a ZTE elleni mérkőzésen remekelt, 23 ponttal járult hozzá a Szekszárd győzelméhez. A tolnaiak keretének tagja két külföldi magas játékos is, Dragana Svitlica és Olekszandra Csek. Dragana Svitlica bosnyák válogatott játékos eddigi átlaga 9,3 pont és 4,9 lepattanó.
A mérkőzés szerdán 18 órakor kezdődik.
Csatlakozzon a mérkőzés eseményéhez a Facebook oldalunkon is!
Akik nem tudnak a mérkőzésre eljönni, azok UStream csatornánkon élőben követhetik majd a mérkőzést »